2024. július 1., 08:00

A szlovákok történelmi bravúrja elmaradt, az angolok és spanyolok is megszenvedtek a továbbjutásért

Újabb izgalmas két nyolcaddöntős mérkőzéssel folytatódott a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság. A szlovákok nagyon közel voltak ahhoz, hogy kiharcolják a történelmi továbbjutást az angolakkal szemben, a georgiaiak pedig szimpatikus és küzdős focit mutattak be, ám az kevés volt a bombaformában lévő spanyol együttes legyőzéséhez.  

Labdarúgás
Fotó: TASR/AP

Az angol-szlovák találkozón mindkét csapat óvatosan kezdett. Sőt, az angolok mintha "túl óvatosak" is lettek volna, szinte csak a saját térfelükön passzolgattak és alig jutottak helyzetekhez. A szlovákok keményen beleálltak a meccsbe és az angolokkal ellentétben igazi csapatként működtek együtt: ha kellett keményen védekeztek és összezártak, de komoly helyzeteket is sikerült kialakítaniuk.

A 25. percben aztán meg is lett ennek az eredménye, Strelec remek átadása után Schranz góljával meglepetésre vezettek a szlovákok.

Az angolok hiába kapcsoltak magasabb fokozatra, nem sikerült kiegyenlíteniük az első félidőben. A második játékrész elején szintén tanácstalanok voltak a szigetországi csapat, nem tudtak válaszolni a gólra. A szlovákok nagyon pontosan fociztak, tartották az egygólos előnyt.

Már úgy tűnt, hogy megszületik az EB egyik legnagyobb meglepetése, mert sorra maradtak ki az angolok ziccerei, amikor is a ráadás ötödik percében Bellingham ollózó mozdulattal betalált, és visszahozta az angol reményeket.

Mivel a rendes játékidő döntetlennel végződött, ezért hosszabbításra került a sor. A lélektani és a fizikai fölény az angoloknál volt, hiszen ők egyenlítettek ki, a szlovákok pedig szinte teljesen elfáradtak.

A hosszabbítás első percében ezt ki is használták az angolok, Henry Kane fejese továbbjuttatta az angolokat.

A szlovákok a továbbiakban hiába próbálkoztak, a szigetországi együttes megtartotta az előnyét. Le a kalappal a szlovák válogatott előtt, mert emberfeletti teljesítményt nyújtottak, és kevés hiányzott ahhoz, hogy hazaküldjék az angolokat és meg legyen a történelmi negyeddöntő.

Az esti spanyol-georgiai mérkőzésen igazi támadó focit láthatott mindenki. A szimpatikus és lendületes georgiaiak az elejétől fogva úgy álltak bele a meccsbe, hogy ez lehet életük nagy estéje.

Az elszántság meg is hozta a gyümölcsöt, a tizennyolcadik percben vezettek a georgiaiak, igaz a találatot egy spanyol lőtte be saját kapujába.

A spanyolok kapkodni kezdtek, és eszeveszettül hajtottak az egyenlítésért, de az önfeláldozó és önkívületben lévő kelet-európai csapat állta a spanyol támadásokat. Mindez a 39.percig tartott, amikor egyenlített Spanyolország.

Ezek után hiába vezettek veszélyes támadásokat a georgiaiak, a spanyolok az 51. percben megszerezték a vezetést, s egyre inkább érvényesült a papírforma.

A kelet-európaiaknak nem volt már visszaút, mert a sikertelen támadásaikból a spanyolok még két gólt tudtak szerezni, így végül 4-1-es eredménnyel zárult a találkozó, Spanyolország pedig továbbjutott.

Semmi szégyenkeznivalója nincs a georgiai válogatottnak, hiszen az egész torna alatt nagyon szimpatikus játékot mutatott be, a portugálok legyőzésével pedig meglepetést tudtak okozni. A küzdeni akarásuk példaértékű, de ez kevés volt, a spanyolok nagyon komoly játékerőt képviselnek. A folytatásban  megmutatkozik, hogy a spanyol dominancia mire lesz elég a szintén magabiztos játékosokból felálló Németországgal szemben a negyeddöntőben. Az biztos, hogy hatalmas rangadó igérkezik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.