2022. november 3., 09:37

A szlovák bajnok is folytathatja tavasszal?

A Slovan Bratislava célja a továbbjutás, ehhez elég a döntetlen is a ma esti Žalgiris elleni összecsapáson az Európa Konferencia Liga H csoportjában. A hatodik fordulóban minden eldől, mind a négy csapat számára van tétje a mérkőzéseknek. Melyik alakulat folytathatja a küzdelmeket tavasszal? Slovan, Basel, Pjunik vagy Žalgiris?

Pjunik Jereván (örmény) – ŠK Slovan 2-0 (2-0)
Pjunik Jereván – ŠK Slovan 2-0 (2-0)
Fotó: TASR

Az Európa Konferencia Liga nyolc csoportjából kettőben még mind a két továbbjutást érő hely kiadó. A D jelű négyesből azonban már csak három gárda léphet tovább – Nice, Partizan, Köln –, a Slovácko sorsa eldőlt, az őszi csoportküzdelmek jelentik a 2022-2023-as európai kupaidény végét. A H csoportban ellenben még bármi megtörténhet, mind a négy klub odaérhet az első két hely valamelyikére. A legjobb kilátásai a 8 pontos Slovannak, valamint a szintén 8 ponttal rendelkező Baselnek vannak.

A Pjunik 6 pontot szerzett eddig, a Žalgiris 5-öt. Ma este 18.45-től műfüves pályán, Vilniusban lép pályára a pozsonyi Slovan, Jerevánban pedig a Basel vendégeskedik. Ha a két vendégcsapat pontot szerez, ők a továbbjutók. Magyarán mindkét hazai csapatnak győznie kell.

Az első fordulóban a svájciak 3-1-re nyertek az örmény bajnok ellen, míg a szlovák bajnoknak csak gól nélküli döntetlenre futotta a litván bajnokkal szemben a Tehelné polen. Vladimír Weiss alakulata ezután belefutott egy 2-0-s jereváni vereségbe, viszont a Basel elleni oda-visszavágón 4 pontot szerzett, úgy, hogy idegenben 0-2-re diadalmaskodott. A múlt csütörtöki pozsonyi találkozón ismét úgy tűnt, hogy a Pjunik bezsebeli mind a három pontot, ezzel együtt továbbjut, csakhogy a 84. és a 85. percben fordított a Slovan, a 2-1-es végeredmény pedig Weisséket repítette remek pozícióba – a saját kezükben van a sorsuk. Az LFF Stadionban tehát a döntetlen is a pozsonyiakat segítené, a Žalgiris maradna a jelenlegi pozíciójában, a negyedik helyen.

Vladimír Weiss vezetőedző úgy fogalmazott a vilniusi sajtótájékoztatón, hogy óriási lehetőség előtt állnak, de majd meglátjuk, ki lesz a jobb. Tisztelik a Žalgiris erejét, de nem félnek, számolgatni, filozofálni nem akarnak, győzelemre fognak törekedni. A Slovan inkább támadó szellemben focizik, de ésszel kell játszani, és jó felállást kell választaniuk.

Rabiu megsérült, ezért nem utazott el a csapattal, Holman és Barseghyan hosszabb ideje nem állnak rendelkezésre. Kankava felépült, ismét pályára léphet, továbbá azok a játékosok is a keret tagjai, akiket korábban gyengébb teljesítményük miatt visszasoroltak a B csapatba: Agbo, Šaponjić és Križan.

Utoljára tizenhét éve, a 2005-2006-os szezonban szerepelt szlovák klub tavasszal is az európai kupasorozatok egyikében. Akkor a Bajnokok Ligájában a harmadik helyen végzett az Artmedia Bratislava a H csoportban, az Internazionale és a Rangers mögött, de a Porto előtt. A harmadik hely azt jelentette, hogy tavasszal az UEFA-kupában folytatta a csapat, és a legjobb harminckettő között a Levszki Szófia kettős győzelemmel azonnal kiejtette az Artmediát. A klub vezetőedzőjét Vladimír Weissnek hívták, a tulajdonost pedig Ivan Kmotríknak.

Az idei Európa Konferencia Ligában a csoportelsők a nyolcaddöntőbe kerülnek, a csoportmásodikok viszont a nyolcaddöntő rájátszásába (legjobb huszonnégy közé), ahol az Európa-liga csoportkörének harmadik helyezettjeivel csapnak össze.

Az ötödik forduló után a West Ham United, a Villarreal és a Djurgården biztosan a csoportjaik élén végeznek, és további öt csapat (İstanbul Başakşehir, Fiorentina, Alkmaar, Dnipro-1, Sivasspor) szintén továbbjutónak számít, csak a helyezésük kérdéses.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.