A Slovan után a DAC sem tudott nyerni az újonc Eperjes otthonában
A Niké Liga negyedik fordulójában először lépett pályára idegenben a DAC az új idényben, a sárga-kékek az újonc Eperjes otthonában vendégeskedtek.

A bajnokságban még veretlen dunaszerdahelyi sárga-kékek az új idényben először játszottak idegenbeli mérkőzést. A DAC két hazai bajnoki után ezúttal az újonc Eperjes otthonában játszott bajnokit. Branislav Fodrek kezdőjében az előző bajnokihoz képest csupán egy helyen történt változás és Sylla helyére Matej Trus került be a kezdőbe. A magyar játékosok közül Tuboly Máté és Damir Redzić is kezdett ezúttal is.
Az újonc Eperjes az eddig lejátszott három bajnokija során egyetlen pontot szerzett méghozzá a nyitófordulóban a bajnok Slovan ellen. A DAC eddig két mérkőzést játszott bajnokságban és egy döntetlen és egy győzelem a sárga-kékek mérlege az idei kiírásban.
Az újonc a teljesen új stadionjában fogadta a csallóközi gárdát, a Tatran új arénáj az U21-es Európa-bajnokságra készült el. Az Eperjes újabb hazai mérkőzésére nagy volt az érdeklődés, mivel teltházas aréna fogadta a csapatokat. A találkozó első lehetősége a vendég DAC előtt adódott és a második percben Gruber próbálkozása szállt a kapu mellé. A folytatásban a sárga-kékek birtokolták többet a labdát, majd a 11. percben a DAC egyik új igazolása, Gagua lőtt kapura, ám próbálkozása célt tévesztett. Nyolc perccel később újabb dunaszerdahelyi lehetőség maradt ki, Gruber fejese a hazai kapus kezében kötött ki.
A 27. percben a DAC magyar támadója, Dami Redzić nagyon közel járt a gólszerzéshez: lövése a felső lécet érintve a jobb kapufára pattant. Az első félóra végén a hazaiak is megvillantak, amikor Olejník egy beadást követően fejelt a kapu fölé. Az első félóra után előbb Tuboly bombája pattant le a jobb kapufáról, majd a DAC kapuja előtt Souček bombáját szedte ki a léc alól Filipe nagy bravúrral.
A DAC magyarja Redzić nagy önbizalommal játszott, több remek lehetősége is akadt a gólszerzésre, a 36. percben egy újabb lövéssel veszélyeztetett, de Bajza ezt is védte. Az első játékrészben nem is született gól, így gól nélküli döntetlennel zárult az első félidő.
Szünetről visszatérve egy csúnya belépő után a DAC támadója Matej Trusa került a földre, aki nem is tudta folytatni a játékot. Dohál játékvezető pedig csupán sárga lappal jutalmazta a hazaiak játékosát. A második játékrészben az iram is visszaesett és hiányoztak a helyzetek. A DAC a hajrában ugyan próbálkozott, de a sárga-kékek játékosai nem találták a rést az újonc védelmén. Az utolsó húsz percben előbb Sylla éles szögből próbálta meglepni Bajzát, majd a 77. percben a DAC bosnyák származású magyar csatára Redzić ismét a kapufát találta el. A hajrában sem volt folyamatos a játék a sok szabálytalanság miatt. A DAC pedig 90 perc elteltével sem tudta feltörni a Tatran védelmét, amit azt jelentette a Slovan után a DAC is pontokat vesztett az újonc otthonában.
FC Tataran Eperjes – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 0-0
Futbal Tatran Aréna, Eperjes, 6254 néző, v.: Dohál - Ferenc, Kuba
Gólszerzők: -
Sárga lapok: 54. Souček, 79. Regáli, 82. Balodis, 87. Šimko, ill. 59. Kacharaba, 63. Dukanović, 85. Mendez, 95. UdvarosEperjes: Bajza - Balodis, Míka, Šimko (C) - Kotula, Olejník (74. Masaryk), Souček (74. Gáll), Begala, Sipľak - Sagna (79. Patika), Regáli (92. Morim)
DAC: Filipe - Trusa (57. Sylla), Kacharaba (C), Nemanič, Mendez - Gruber (94. Udvaros), Tuboly, Blaško (57. Dukanović) - Redzic, Gagua (97. Gueye), Ramadan