A Slovan után a DAC-ot is két vállra fektette a Zsolna
A válogatott szünet előtt idegenbeli rangadó várt a dunaszerdahelyi sárga-kékekre, miután a Niké Liga felsőházi rájátszásának harmadik fordulójában a Zsolna otthonában játszottak rangadót.
A válogatott szünet előtti utolsó nagy erőpróba előtt felemás előjelekkel vághatott neki a dunaszerdahelyi együttes a mérkőzésnek. Miután a Nagyszombat elleni rangadót vírusos megbetegedések miatt elhalasztották, Branislav Fodrek tanítványai egy mérkőzéssel kevesebbet játszva érkeztek a találkozóra. A tét óriási volt: a listavezető Slovan botlása után a Zsolna egy győzelemmel pontszámban beérhette a sárga-kékeket, ami extra motivációt adott a hazaiaknak.
Branislav Fodrek több helyen is belenyúlt a kezdőcsapatba: lehetőséget kapott a fiatal Lábo és Bationo is, a kapuban pedig továbbra is Bartels élvezett bizalmat a sérüléséből visszatérő Popović-csal szemben.
A mérkőzés azonban nem a tervek szerint alakult. A Zsolna, soraiban több korábbi dunaszerdahelyivel (Káčer, Kaša, és az akadémián nevelkedett Bari Krisztián), azonnal magához ragadta az irányítást. A hazaiak aktivitása végül a hetedik percben gólt eredményezett, miután a DAC saját térfelén eladta a labdát, majd a sárga-kékek korábbi játékosa Miroslav Káčer egy tizenhatoson kívülről leadott lövéssel megszerezték a vezetést.
A zsolnai gólt követően a DAC nem tudott felpörögni és csupán egy gyenge Ramadan lövésig jutottak a sárga-kékek. A Zsolna azonban a 21. percben kis híján megduplázta előnyét, miután a hazaiak horvát támadója Marko Roginić került nagy helyzetbe, de végül próbálkozása nem talált kaput.
Nem sokkal később már közelebb járt a gólszerzéshez a DAC, miután Ouro labdája után ezúttal is Ramadan került helyzetbe, ezúttal már jobban sikerült a befejezést, de a hazaiak kapusa Badžgoň a helyén volt és hárított. A 25. Percben Roginić újabb nagy helyezetbe került, de ezúttal sem találta el Bartels kapuját, így maradt az egygólos zsolnai vezetés.
A 33. percben a DAC magyar játékosa Tuboly Máté próbálkozása a kapufán csattant, ez pedig már a sárga-kékek 31. kapufája volt a szezonban. A hajrában a DAC fiatal tehetsége Lábo próbálkozott egy lövéssel, ami végül nem talált kaput. Az első játékrész hajrájában a gólveszélyesen futballozó Roginić csak betalált, ezzel kettőre növelve a zsolnaiak előnyét. Az első félidő legvégén még Bartelsnek egy nagy bravúrra is szükség volt Faško helyzeténél, így a szünetre kétgólos zsolnai vezetéssle mehettek a csapatok.
Szünetről visszatérve Branislav Fodrek kettős cserével reagált az eredményre és Blažek helyett Kapanadze érkezett, valamint Tuboly Máté helyett Corr érkezett ki a második félidőre. A sárga-kékek nagyon jól kezdték a második félidőt és szinte azonnal szépíteni tudtak, a télen érkezett Matuš Kmeť próbálkozott megy lövéssel, ami Narimanidzén megpattant, ez pedig megzavarta a zsolnaiak kapusát, ami végül a hálóban landolt.
A mérkőzés 52. percében a hazaiak kerültek ziccerbe Daťko révén, aki a kapufát találta telibe. A folytatásban mindkét szakvezető cserékkel próbált frissíteni. Egyórányi játékot követően Ramadan újabb helyzetbe került, de ebből sem született gól.
A 64. percben a liga legeredményesebb játékosa a zsolnai Faško veszélyeztetett, lövése azonban a kapu mellé szállt. A mérkőzés hajrájában a DAC korábbi magyar játékosa Szánthó Regő is pályára lépett a Zsolna színeiben. Az utolsó negyedórában mindkét kapu előtt akadtak lehetőségek. A 75. percben Ouro sistergős bombája nem sokkal kerülte el a Zsolna kapuját, majd a másik kapu előtt a DAC védelme blokkolt egy lövést.
A hajrára megélénkült a meccs és a 77. percben egy kontra után Ramadan előtt adódott egyenlítési lehetőség, de a középre tartó lövésre számított a hazaiak kapusa. A DAC az utolsó tíz percben mindent megpróbált az egyenlítés érdekében, de a hazaiak jól védekeztek, sőt hat perccel a vége előtt a házigazda Zsolna végleg eldöntötte a rangadót a csereként beálló Homet góljával. A spanyol támadó első gólját szerezte a Niké Ligában. A mérkőzés hátralévő részében az eredmény már nem változott, ami azt jelentette a Zsolna a Slovna után a DAC ellen is fontos győzelmet aratott és pontszámban beérte a sárga-kékeket és megelőzték a dunaszerdahelyieket a tabellán.
A válogatott szünet után a DAC hazai pályán a nagy rivális Slovant látja vendégül április 4-én.