2023. szeptember 17., 12:02

A Slovan elleni csúcsrangadón térne vissza a győzelmi útra a DAC

A Niké Liga hetedik fordulójában a hétvége legjobban várt mérkőzését rendezik meg, ugyanis a bajnokságot gyengén kezdő DAC otthonában lép pályára a címvédő Slovan, akik még veretlenek a bajnokságban. A legutóbb májusban rendezett dunaszerdahelyi összecsapás is parázs hangulatú mérkőzést hozott, ezúttal is feszült hangulatú mérkőzés várható.

dac
Fotó: dac1904.sk

A DAC két vereséggel hangolt a csúcsderbire, hiszen legutóbb Trencsénben és hazai pályán a Besztercebányától is kikaptak a sárga-kékek. A dunaszerdahelyi együttes továbbra is megszenvedi kulcsemberei távozását (Blackman, Krstović, Kalmár, Kružliak), viszont az átigazolási időszak hajrájában sikerült több kreatív és gólérzékeny játékost igazolni. A Dinamo Zágrábtól érkező Barišić és az elefántcsonparti Gouré is jó igazolás lehet, amit a pályán is bizonyíthatnak.

„Amikor nem sikerül győzni, a játékosok és mi, edzők is a legszívesebben azonnal játszanánk, hogy helyrehozhassuk a kisiklást. Viszont el kellett fogadnunk a tényt, hogy jött a válogatott meccsek miatti szünet, amely segíthet a csapat konszolidációjában és az új játékosok a csapatba való mihamarabbi beillesztésében.

Bízom benne, hogy ennek köszönhetően is sokkal erősebben vágunk neki csapatszinten a Slovan elleni rangadónak és azt fogjuk mutatni, amit a legutóbbi idényben saját magunktól megszokhattunk.

Ez pedig a csapatszellem, a küzdeni tudás, a szív, a lelkesedés és a minőségi játék, mindez megtámogatva a csodálatos közönséggel. Jó lenne ismét győztes meccset ünnepelni a szurkolóinkkal” - nyilatkozta a Slovan elleni rangadó előtt a DAC vezetőedzője.

dac
Fotó:  dac1904.sk

A Niké Liga vasárnapi csúcsrangadóján 74. alkalommal mérkőzik meg a két ősi rivális, amely a derbi múltját ismerve több mint egy szimpla futballmérkőzés.

A két nagy rivális az idei bajnoki szezonban először találkozik egymással, tavaly négy alkalommal is összecsaptak a felek, az alapszakaszban két döntetlen született, míg a rájátszásban mindkét alkalommal a Slovan örülhetett. A legutóbb Dunaszerdahelyen rendezett összecsapás nézőcsúcsot és drámai mérkőzést hozott, ami végül a bajnoki címet is eldöntötte.

A DAC legutóbb tavaly áprilisában győzte le az égszínkékeket 2-0-ra Balogh Norbert és Nikola Krstović góljaival.

A sárga-kékek célja pedig nem is lehet más, mint újra visszatérni a győzelmi útra, amire egy csúcsrangadón aratott győzelem a tökéletes alkalom, ami visszaadhatja a játékosok önbizalmát és a szurkolók csapatba vetett hitét. Tény, hogy nem indult jól a sárga-kékek idénye, a nagy játékosmozgás és a korai nemzetközi búcsú nem tett jót a csapatnak, de a válogatott szünet kiváló lehetőség volt rendezni a sorokat.

A pozsonyiak jelenleg három fronton is versenyben vannak, hiszen a nemzetközi porondon a Konferencia Ligában csoportkörbe jutottak és jövő héten a Ferencvárost a BL-ből búcsúztató feröeri Klaksvík ellen kezdenek az EKL csoportkörében.

“Az a negatív spirál, amibe a DAC került az európai kudarccal, egyszer véget ér és átfordul, és erre nincs is jobb alkalom, mint egy csúcsrangadó. A Slovan legyőzése mindig óriási fegyvertény, de most különösen fontos lenne, mert visszaadná a játékosok és a csapat önbizalmát. A szurkolóink mögöttünk állnak, a szokásos atmoszféra lesz a stadionban a vasárnapi rangadón. Nincs pánikhelyzet, egyszerűen csak egy nehezebb időszakot élünk meg, de ilyen sokszor van a futballban. Megyünk előre tovább, biztos vagyok benne, hogy hamarosan már egészen más hangulat uralkodik a klub körül” - zárta a gondolatait a sportigazgató.” - nyilatkozta a derbi előtt Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

A szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) 7. fordulójának teljes programja:
Szeptember 15., péntek

FK Železiarne Zólyombrézó - MFK Szakolca 1-0 (0-0)
Szeptember 16., szombat:
MŠK Zsolna – MFK Dukla Besztercebánya 1-4 (0-3)
MFK Rózsahegy - FC Kassa 1-0 (1-0)
MFK Zemplén Nagymihály -FC Spartak Nagyszombat 3-4 (1-4)
Szeptember 17., vasárnap:
FC DAC 1904 - ŠK Slovan 17.30 (Dajto, Voyo)
FC ViOn Aranyosmarót - AS Trencsén 20.30
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.