2019. augusztus 25., 11:16

A sereghajtó Nyitra otthonában törné meg nyeretlenségi szériáját a DAC!

A Fortuna Liga 6. fordulójában a sereghajtó Nyitra otthonában vár újabb erőpróba a dunaszerdahelyi DAC együttesére. A sárga-kékek három nyeretlen bajnokin vannak túl és javítani szeretnének a Nyitra otthonában.

nyitra-dac-2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: fcdac.sk

Újabb nehéz mérkőzés vár a dunaszerdahelyi DAC együttesére, a sárga-kékek a zoboraljai stadionban lépnek pályára vasárnap este, ahol a sereghajtó Nyitra ellen játszanak. A szezon első válogatott szünete előtt, a jövő héten ráadásul a DAC megmérkőzik a listavezető pozsonyi Slovan csapatával is, így létfontosságú a ma esti győzelem.  

Peter Hyballa csapata egy rossz szériában van, miután három bajnoki mérkőzés óta nem tudtak győzni a német mester védencei. A gondokat fokozza Kalmár Zsolt és Connan Ronan hiánya is a középpályáról. A sárga-kékek aktuális ellenfele a Nyitra sincs túl jó formában, hiszen eddigi 5 bajnoki mérkőzésük alatt csupán egy alkalommal hagyták el győztesen a pályát, további négy alkalommal vereséget szenvedtek.

A nyár folyamán komoly változásokon átesett Nyitra élére, az edzői pozícióba Marián Süttő került, aki eddig nem hozta várva várt eredményeket. A nyár folyamán Csallóközbe szerződő Andrej Fábry számára különleges lesz az összecsapás, hiszen tavaly még a Nyitra sikeriért küzdött, elég eredményesen, hiszen az ősz negyedik legproduktívabb játékosa volt ligában. Van még egy korábbi nyitrai is a dunaszerdahelyi keretben, nevezetesen Abdulrahman Taiwo, aki szintén első alkalommal térhet vissza Nyitrára ellenfélként, Fábryhoz hasonlóan.

Fotó:  Pravda.sk

Az élvonalban legelőször 1986. november 1-jén mérkőzött egymással a két gárda. A két csapat legutóbbi nyitrai összecsapása igen emlékezetesre sikeredett, hiszen kétgólos hátrányból felállva tudtak fordítani a sárga-kékek, és a 94.percben éppen Taiwo öngóljával sikerült megnyerni a mérkőzést, aki azóta már a sárga-kékek játékosa lett.

Kielemeztük a Nyitra játékát – az utolsó mérkőzéseken a 4-2-3-1 vagy a 4-4-2 felállásban játszottak. Veszélyesek az ellentámadásaik, melyeknél néha akár négy támadóra is váltanak. Várhatóan a többi csapathoz hasonlóan, ők is a védekezésre fognak berendezkedni ellenünk, s a kontrákra játszanak majd. Trencsén és Nagymihály ellen nagyon jó mérkőzéseket játszottunk, viszont csak egy pontot szereztünk. A profi labdarúgásban azonban a pontok fontosabbak, mint a játékstílus. Holnap muszáj nyernünk, jelenlegi helyzetünkben szükségünk van a három pontra

- nyilatkozta Peter Hyballa a DAC hivatalos honlapjának a mérkőzést megelőzően.

A nyitrai mérkőzést megelőzően mivel a Trencsén és a Nagyszombat is győzni tudott szombaton a DAC már csak a tabella 6. helyét foglalja el, így mindenképpen győzni kell Zoboralján. A vasárnapi programban ráadásul a Slovan is rangadót játszik a szintén százszázalékos Zsolna ellen.

Fotó:  Fortuna Liga

A Fortuna Liga 6.fordulójának teljes programja:
Augusztus 23., péntek:
FK Szenica – FC ViOn Aranyosmarót 1-3 (1-1)
Augusztus 24., szombat:
MFK Rózsahegy - FC Szpartak Nagyszombat 0-1 (0-1)
FK Pohronie Garamszentkereszt – AS Trencsén 0-4 (0-2)
MFK Zemplén Nagymihály - SKF Szered 1-1 (1-1)
Augusztus 25., vasárnap:
SK Slovan – MSK Zsolna – 17:30 (Dvojka)
FC Nyitra – FC DAC 1904 – 19:15 (Orange Sport)
nyitra-dac-2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.