2019. március 31., 11:10

A sereghajtó kiütötte Urblíkékat, győzött a Vidi és a Fradi is

Az OTP Bank Liga hétvégi 26.fordulójában a bajnoki cím két esélyese a listavezető Ferencváros és a címvédő MOL Vidi is egy góllal bizonyult jobbnak riválisánál.

magyar bajnokság 2019-03-30
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: molvidi.hu és fradi.hu

A magyar élvonalbeli bajnokság legutóbbi játéknapján a bajnoki címért folytatott versenyfutásban mindkét esélyes hozta a kötelezőt és győzni tudott. A listavezető Ferencváros a kiesés elől menekülő Kisvárda otthonában győzött Szihnyevics góljával. A zöld-fehérek végig fölényben futballoztak, de az első játékrészben nem tudták feltörni a jobbára csak védekező Kisvárda védelmét. A második félidő elején ez két perc elteltével sikerült a zöld-fehéreknek. Rebrov együttese a gól után is komoly fölényben volt, de újabb találatot már nem sikerült szerezniük, pedig Lukjancsuk kiállítása után emberelőnybe is kerültek.

Kisvárda Master Good–Ferencváros 0–1 (0–0)
Kisvárda, v.: Iványi
Gólszerző: Szihnyevics (47.)

A nagy rivális, bajnoki címvédő MOL Vidi úgy tűnt, újabb pontokat veszít, miután a Debrecen Tőzsér góljával vezetett a címvédő otthonában a második félidő elején. A székesfehérváriak azonban előbb Scsepovics góljával egalizáltak, a hajrában - a válogatottban a horvátok elleni is győztes gólt jegyző - Pátkai Máté klubcsapatában is győztes gólt szerzett, megszerezve a három pontot érő találatot.

Fotó:  molvidi.hu és fradi.hu

A hajdúságiak hátrányba kerülve ismét felpörögtek, Zsóri Dániel fejesénél az egyenlítéshez is közel jártak, ám Kovácsik nagy bravúrral védett. A túloldalon Futács dönthette volna el a meccset, de fejesét Nagy ujjheggyel kiütötte, így maradt az egygólos Vidi győzelem. Ezzel a címvédő tovább üldözi riválisát és továbbra is nyolc pont a két csapat között a különbség a Ferencváros javára.

MOL Vidi FC–Debreceni VSC 2–1 (0–0)
Székesfehérvár, v.: Pintér Cs.
gólszerző: Scsepovics (77.), Pátkai (84.), illetve Tőzsér (54.)

A sereghajtó Szombathelyi Haladás a két sérült felvidéki játékosa Priskin Tamás és Saláta Kornél nélkül lépett pályára a Puskás Akadémia ellen. A szombathelyieknél ráadásul Király Gábor is hiányzott eltiltás miatt. A felcsútiaknál Urblík József a kispadon kezdett, majd a második játékrészben csereként lépett pályára. Krizsan Richárd ezúttal sem került be a meccskeretbe. A hazai együttes kezdett aktívabban, de sok lehetőség kimaradt az első félórában. A gólcsendet az első félóra után Habusic törte meg, egy szögletet követően. A hátrányba kerülő vendégek a gólt követően aktívabbak lettek, de egy óriási védelmi hibát követően kétgólos hátrányba kerültek. A második játékrész elején Rui Pedro előbb kihagyott egy büntetőt, majd két perccel később javította hibáját és eldöntötte a három pont sorsát. A Haladás ezzel nyolc pontra csökkentette lemaradását a még bentmaradást érő helyen álló Diósgyőrrel szemben.

Szombathelyi Haladás–Puskás Akadémia FC 3–0 (2–0)
Szombathely, v.: Berke
gólszerzők: Rabusic (31.), Rui Pedro (45+1., 58.)
A forduló további eredményei:
Paksi FC–Újpest FC 0–2 (0–0)
Paks, v: Farkas Á.
gólszerző: Bobál D. (60., öngól), Traoré (68., büntetőből)
MTK Budapest–Diósgyőri VTK 2–1 (2–1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: Gera (22., 27.), illetve Tajti (43.)
Mezőkövesd - Budapest Honvéd 3-1 (0-0)
Mezőkövesd, v.: Erdős
gólszerzők: Moutari (71.), Vajda (84.), Drazic (90+2.) ill. Holender (69.)

Fotó:  molvidi.hu és fradi.hu

magyar bajnokság 2019-03-30
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.