2021. december 4., 11:39

A sereghajtó ellen hazai pályán folytatná győzelmi sorozatát a DAC

A dunaszerdahelyi sárga-kékek szombat délután hazai pályán a Garamszentkeresztet fogadják a Fortuna Liga 17. fordulójában. A portugál Joao Janeiro irányítása alatt a DAC eddig százszázalékos mutatóval rendelkezik.

dac
Fotó: fcdac.sk

Sorozatban harmadik győzelmére készül a dunaszerdahelyi DAC új, portugál edzőjével. A 40 esztendős szakember eddig két mérkőzésen irányította a dunaszerdahelyiket, mindkét mérkőzést egyaránt 1-0-ra nyerték meg a sárga-kékek, a Szenicét hazai pályán, míg egy hete a Trencsént idegenben győzték le.

Az ősz végéig már csak három forduló maradt: a Garamszentkereszt után a Slovan elleni idegenbeli rangadó vár a DAC-ra, míg az esztendőt a Rózsahegy elleni hazai összecsapással zárja egy héttel karácsony előtt a dunaszerdahelyi együttes. Az elmúlt héten Jedlička jubilált, a csapat következő jubilánsa pedig a panamai Eric Davis lesz, aki 150. alkalommal öltheti magára a DAC szerelését a szlovák élvonalban.

Természetesen nagyon örülök annak, hogy ilyen szépen növekszik a rajtjaim száma Dunaszerdahelyen. Ez egy szép szám, bízom benne, hogy elkerülnek majd a sérülések, és további meccsek kerülnek a nevem mellé. A holnapi tehát egy különleges találkozó lesz számomra, amelyen csak a győzelem elfogadható. Remélhetőleg jól felkészültünk, és a pályán is megmutatjuk, mit tudunk. Nagyon szomorúak vagyunk, amiért a szurkolók nem lehetnek velünk, de mindent megteszünk, hogy odahaza a televíziók képernyői előtt is győzelemnek örülhessenek

 – mondta a 30 éves panamai válogatott futballista a klub hivatalos honlapjának.

A két gárda hatodik alkalommal találkozik. A Garamszentkereszt hiába indította pontszerzésekkel az idényt, az utóbbi fordulókban sorozatban három vereséget is szenvedtek, ezáltal a tabella utolsó helyére zuhantak. A két együttes idén már találkozott egymással, akkor a DAC idegenben háromgólos győzelmet aratott. Az eddigi öt lejátszott egymás elleni mérkőzésből a sárga-kékek négyet megnyertek, míg egy alkalommal gól nélküli döntetlen született a MOL Arénában.

A DAC a tabella negyedik helyéről várhatja a mérkőzést, a Rózsahegy mögött hárompontos hátrányban vannak a sárga-kékek, míg az ötödik Zsolna előtt négypontos az előnyük.

A Fortuna Liga 17. fordulójának teljes programja:

December 3., péntek:

FC ViOn Aranyosmarót - ŠK Slovan 1-2 (0-0)

December 4., szombat:

FK Szenice – MFK Tatran Liptószentmiklós 15:00 (VOYO)

FC DAC 1904 – FK Pohronie Garamszentkeresz 15:00 (VOYO)

MFK Zemplén Nagymihály - MFK Rózsahegy 15:00 ((VOYO)

ŠKF Orion Tip Szered – AS Trencsén 15:00 (VOYO)

MŠK Zsolna – FC Szpartak Nagyszombat 15:00 (VOYO)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.