2020. augusztus 1., 12:33

A sárga-kékek a francia Nizzával vívják bajnoki főpróbájukat

A dunaszerdahelyi DAC újabb francia sztárcsapat ellen lép pályára, méghozzá a francia Ligue 1 előző szezonjának ötödik helyezettje, az OGC Nizza ellen.

Fotó: ogcnice.com

Bernd Storck együttese a Marseille elleni győzelmet követően egy újabb sikeres francia klubbal mérkőzhet meg az ausztriai edzőtáborban. Kalmárék ezzel a mérkőzéssel hangolnak a jövő vasárnapi bajnoki rajtra.

A nizzai piros-feketék az előző szezonban elért ötödik helyezésüknek köszönhetően az Európa-ligában indulhatnak, a csallóközi együtteshez hasonlóan. A különbség csak annyi, hogy a franciák már főtáblásak az Európa-ligában.

Érdekesség, hogy a francia klubot ugyanabban az évben alapították mint a dunaszerdahelyi együttest 1904-ben. A Nizza legnagyobb sikereit még az ötvenes években érte el, ekkor négy francia bajnoki címet is szereztek. A francia együttes a multimilliárdos Jim Ratcliffe tulajdonában van, akinek több sporttal kapcsolatos vállalkozása is van.

A nizzai együttest a korábbi kiváló francia labdarúgó, Patrick Vieira irányítja 2018 júliusától.

A 44 esztendős szakember három év után vezette ki a nemzetközi kupaporondra ismét a nizzai együttest. A transfermarkt becslése szerint a klub összértéke eléri a 158 millió eurót.

A francia csapat legértékesebb játékosa a 24 esztendős algériai jobbhátvéd, Youcef Atal, akinek piaci értéke 20 millió euró, valamint a 22 esztendős dán támadó, Kasper Dolber, aki 16 milliót ér. A csapat legrutinosabb játékos a 36 esztendős brazil Dante, aki egyben a csapatkapitányi karszalagot is viseli.

Ami az átigazolásokat illeti, a nizzai piros-feketék legdrágább érkezője a dán Kasper Dolberg volt a klub történetében, akiért 20 millió eurót fizettek az amszterdami Ajaxnak.

A klubnál több ismert labdarúgó is megfordult, többek között Patrick Evra, Hugo Lloris, David Ospina, Loic Rémy, Mario Balotelli, Jean Michel Seri és Antohony Modeste is futballozott a francia együttesben. A klub legdrágább távozója Jena Michel Seri volt, akiért megközelítőleg 30 millió eurót fizetett az angol Fulham, valamint Alassane Plea játékjogáért is 23 millió eurót csengetett ki a német Mönchengladbach.

Az előző idényben a klub legtermékenyebb játékosa Kasper Dolberg volt, aki 11 gólig jutott a francia bajnokságban, míg a gólpasszokat illetően Pierre Lees Melou hat alkalommal hozta kihagyhatatlan helyzetbe csapattársait.

A DAC ezzel a mérkőzéssel hangol a jövő vasárnapi Szered elleni bajnoki rajtra, míg a franciák további három felkészülési mérkőzést játszanak a francia bajnokság rajtjáig.

A mai mérkőzés helyszíne a Salzburghoz közeli Grödig lesz, amit szintén zárt kapu mögött játszanak a csapatok. A mérkőzés a nizzai együttes hivatalos videós csatornáján lesz követhető.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.