2023. március 3., 20:22

A Rózsahegy elleni rangadóval zárja a Fortuna Liga alapszakaszát a DAC

A szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) alapszakaszának 22. fordulóját rendezik meg szombaton, ami egyben a Fortuna Liga utolsó fordulója is az alapszakaszban. 

dac1904.sk_.jpg
Fotó: dac1904.sk

Az immáron éllovas DAC-ra pedig egy komoly rangadó vár a Rózsahegy ellen, akik a felsőházi rájátszásba kerülésért harcolnak.

A remek formában lévő, 14 bajnoki mérkőzés óta veretlen dunaszerdahelyi DAC a Fortuna Liga alapszakaszának utolsó fordulójában a Rózsahegy otthonában lép pályára, akik számára egy nagyon fontos mérkőzés lesz a szombati hiszen, a legjobb hatba kerülésért harcolnak. A liptóiak több csapat dolgát is megnehezítették már a szezonban, legutóbb a harmadik helyen álló Nagyszombat otthonából távoztak három ponttal. Adrian Guľa legénysége tehát egy újabb nehéz mérkőzésre számíthat. A sárga-kékek immáron éllovasként utazhatnak a tavalyi ezüstérmes otthonába.

Rangadó komoly téttel

Mindkét csapat számára fontos téttel bír a szombati találkozó, hiszen a DAC megőrizné vezető helyét, addig a Rózsahegy megtartaná ötödik helyét a bajnokságban, ami felsőházi rájátszást érne a narancsmezeseknek. A DAC a legutóbbi fordulóban hátrányból fordítva győzött hazai közönség előtt a Szakolca ellen és a Slovan újabb pontvesztését kihasználva átvették a vezetést a tabellán. A sárga-kékek győzelem esetén akár növelhetik is előnyüket, mivel a Slovan rangadót játszik a Nagyszombat ellen, és akár egy újabb pozsonyi pontvesztés kapóra jöhet a csallóközi együttesnek.

Csak egy napig volt téma a tabellán elfoglalt helyezésünk, de jelenleg nem ez a legfontosabb számomra. Az öltöző összpontosít, munkahangulat uralkodik, a srácok érzik, hogy versenyképes környezetben vannak, így, ha esetleg valamit lazábbra akarnának venni, az megbosszulhatja magát. Ez jó érzéssel tölt el.

Folytatjuk a napirendünket, tudjuk, hova akarunk fejlődni, miben kell javulnunk. Számomra fontos, hogy ezt a csapat is érzi. Nem befolyásolhatjuk az ellenfél teljesítményét és helyzetét, csak a sajátunkét. Mindig azt hangoztatjuk, hogy a soron következő meccs a legfontosabb. Mindent bele akarunk adni, minőséget és csapatszellemet egyaránt. Már várjuk a találkozót, bízom benne, hogy maximális csapatteljesítményt nyújtunk, otthagyjuk a szívünket a pályán és olyan eredményt érünk el, amilyet mindannyian szeretnénk” – nyilatkozta a mérkőzés előtt Adrian Guľa vezetőedző a klub hivatalos honlapjának.

Felvidéki magyarok egykori csapatuk ellen

Ami két csapat legutóbbi összecsapásait illeti a legutóbbi öt bajnokin a liptóiak kétszer is legyőzték a dunaszerdahelyi együttest. A DAC legutóbbi rózsahegyi látogatása során még a tavalyi idényben 4-1-es vereséget szenvedett tavaly márciusban, de a liptóiak tavaly májusában is győzni tudtak méghozzá a MOL Arénában 3-2-re.

Az idei szezonban a két gárda már összecsapott, a DAC hazai közönség előtt egy góllal legyőzte a Rózsahegyet. A liptóiak keretében több felvidéki magyar tehetséget is találunk, akik szerepeltek Dunaszerdahelyen, nevezetesen Domonkos Kristóf, Malý Matuš, Kelemen Marko vagy éppen Tučný Ádám.

Jó hír a sárga-kékek közösségnek, hogy Nikola Krstović a héten teljesértékű edzésmunkát végzett, így minden bizonnyal ott lesz a pályán a Rózsahegy otthonában. A Rózsahegy számára egy pont is elég lehet a felsőházi rájátszáshoz, de rajtuk kívül a Besztercebánya és a Zsolna is harcban van a felsőházért. A találkozóra a DAC szurkolói buszokat is indít, így idegenben is kiváló hangulat várható a sárga-kékek szurkolói révén.

Idegenben teljesen más lesz a hangulat, mint otthon. A Rózsahegy tőlünk eltérő stílusú labdarúgást játszik, így majd a meccsen meglátjuk, melyik csapat képes rákényszeríteni az akaratát a másikra. Szerintem jó úton haladunk, és ezt szombaton is bizonyítani szeretnénk. Mindenképpen a három pontért utazunk, de ehhez magabiztos teljesítményt kell nyújtani”

nyilatkozta Yohan Andzouana a fontos rangadó előtt.

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga), alapszakasz, 22. forduló:

Március 3., szombat:

AS Trencsén - FK Železiarne Zólyombrézó 16.30 (Voyo)

ŠK Slovan – FC Spartak Nagyszombat 16.30 (Voyo, Dajto)

MFK Tatran Liptószentmiklós - MŠK Zsolna 16.30 (Voyo)

MFK Szakolca – MFK Dukla Besztercebánya 16.30 (Voyo, Nova Sport 1)

MFK Zemplén Nagymihály - FC Vion Aranyosmarót 16.30 (Voyo)

MFK Rózsahegy - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 16.30 (Voyo)

A bajnokság szabályosságának betartása végett az utolsó, 22. forduló mérkőzéseit egyidőben rendezik meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.