2018. április 11., 10:22

A Roma edzője a Barca búcsúztatása után: „én egy őrült vagyok”

Eusebio Di Francesco, az AS Roma vezetőedzője szerint nagyszerű pillanat, hogy a Barcelona búcsúztatásával bejutottak a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe, de nem elégszenek meg ennyivel.

eusebio di francesco

"Azt mondják, hogy a következő körben bármi megtörténhet. Ennek a csapatnak arra kell törekednie, hogy eljusson a kijevi döntőbe, mert felnőtt a feladathoz" - nyilatkozta a szakember, miután együttese kedden este 3-0-ra nyert otthon, így 4-4-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal kiejtette az egyik favoritnak tartott spanyol együttest.

Di Francesco elárulta, a szombati bajnoki vereséget követően - a Roma hazai pályán kapott ki 2-0-ra a Fiorentinától -, még aznap este döntött a keddi BL-meccsre vonatkozó taktikai hadrendjük megváltoztatásáról, amiért az olasz sajtó "őrültnek" nevezte.

Én egy őrült vagyok, mert edzőként kockázatot vállaltam

- mondta a tréner, aki megköszönte játékosainak, hogy "minden szempontból rendkívüli munkát végeztek".

Az AS Roma 1984 óta először jutott a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjébe. A csapat szurkolói hajnalig ünnepelték a továbbjutást, több százan kocsikáztak boldogan, zászlókat lobogtatva a főváros utcáin. 

Iniesta: Nehéz feldolgozni a kiesést

Ernesto Valverde, a Barcelona vezetőedzője elismerte: fájó a vereségük, de megérdemelt. A szakember hozzátette: közös álmuk volt, hogy megnyerjék a sorozat, de az útjuk váratlanul véget ért. A keddi mérkőzéssel kapcsolatban az edző megemlítette, hogy a Roma "az első perctől az utolsóig nagyon agresszív nyomást gyakorolt" csapatára, amellyel egyben nagy kockázatot is vállalt, ők viszont képtelenek voltak megtalálni az ellenszert, és nem tudtak a saját stílusukban futballozni.

Nehéz napok várnak ránk, de el kell viselnünk

- mondta Valverde, majd kiemelte, hogy a bajnokságra és spanyol Király Kupára kell összepontosítaniuk a szezon hátralévő részében.

Andrés Iniesta, a katalánok csapatkapitánya azt mondta: a vereség számára azért is fáj különösen, mert valószínűleg ez volt pályafutása utolsó BL-mérkőzése. A 33 éves középpályás a nyáron minden bizonnyal távozik a klubtól, és sajtóhírek szerint Kínában folytatja karrierjét.

Iniesta a római visszavágóról azt mondta: nem számítottak a kiesésre, de rosszul játszottak, és a BL-ben megbűnhődik a sok hibával játszó csapat. Az irányító hozzátette: a rómaiak nem engedték meg nekik, hogy a saját játékukat játsszák, ami a labdabirtoklásra épül, ezért más taktikát kellett volna alkalmazniuk, de ezt nem tették meg.

"A legnagyobb büntetést kaptuk. Nehéz feldolgozni a kiesést, mert nagyon bíztunk a szezonban" - hangsúlyozta Iniesta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.