2023. január 20., 08:52

A rivális Slovantól érkezik a Fradi első téli szerzeménye

Csütörtökön hivatalossá vált, amit már napok óta tényként kezeltek a szlovák és magyar híroldalak, ugyanis a Fradi hivatalos médiafelületén jelentette be, hogy megszerezték a szlovák bajnok Slovan védőjét, Myenty Abenát. A 8-szoros suriname-i válogatott futballista még csütörtök reggel elköszönt a pozsonyi klubtól, a csapattársaktól. Abena a Ferencváros első szerzeménye a téli átigazolási időszakban. A zöld-fehérek a bajnokságban kényelmes nyolcpontos előnnyel vezetnek a Kecskemét előtt, míg az Európa-ligában a nyolcaddöntőben várhatják következő ellenfelüket.

fradi
Myenty Abena
Fotó: fradi.hu

„Soha nincs megfelelő idő a búcsúzkodásra. De ma van az a nap, amikor az enyémet meg kell tennem, a csapattársaimnak sok szerencsét kívánok a futballban, de ami a legfontosabb, az életben is. Azoknak pedig, akiknek tetszett, ahogy játszottam, szeretném megköszönni a csodálatos támogatásukat” - fogalmazott Abena hivatalos közösségi oldalán.

A 28 esztendős védő 2019 januárjában igazolt Szlovákiába a Spartak Nagyszombat együtteséhez. Ezt követően 2019 nyarán ismét klubot váltott, és a Spartak legnagyobb riválisa a pozsonyi Slovan szerződtette, ahol további három bajnoki címet szerzett és két kupagyőzelmet is ünnepelhetett.

A suriname-i válogatott futballista szerződése idén nyáron lejárt volna az égszínkékeknél, már hetekkel ezelőtt lehetett arról hallani, hogy a Fradi szeretné leigazolni a védőt, de miután Thelander távozott a Fraditól és a zöld-fehérek továbjutottak csoportelsőként az EL-ben ezek a hírek felerősődtek. Abena megállapodott a Ferencvárossal, és a klubok is megegyezésre jutottak, így a védő már télen csatlakozott a zöld-fehérek keretéhez.

Azt, hogy mennyi időre kötelezte el magát új csapatához a suriname-i válogatott futballista a klubok nem hozták nyilvánosságra. A Slovan távozó védője az idei szezonban tíz szlovák bajnokin és hat EKL-csoportkörös mérkőzésen is játszott, szerepelt két EL-selejtezőn és négy BL-selejtezőn, többek között a Ferencváros elleni - magyar továbbjutással zárult - párharcot is végigjátszotta.

A Slovan színeiben összeségében 122 mérkőzésen lépett pályára minden sorozatot tekintve. Abena korábban holland Utrecht akadémiáján nevelkedett, majd a De Graafschap csapatában is megfordult mielőtt Szlovákiába igazolt.

A listavezető pozsonyi együttes a Fortuna Liga őszi idényében hárommal ponttal előzte meg a dunaszerdahelyi DAC együttesét, ráadásul a tavaszi idényt éppen a két nagy rivális csúcsrangadója nyitja február 12-én a MOL Arénában. Az utóbbi napokban pedig több kulcsember is távozott a Slovantól, többek között Ramirez a DAC korábbi gólvágója sem folytatja Pozsonyban, de Abena mellett, David Hrnčár is eligazolt, méghozzá Belgiumba, valamint Ibrahim Rabiu is búcsút intett a listavezetőnek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.