2018. december 21., 19:27

A ragyolci futball 90 éve

Idén a ragyolci futball kerek évfordulót ünnepelt. Ősszel átadták a felújított tribünt és elismerésben részesítették a múlt kiemelkedő játékosait. Köztük volt Futó Ernő is, aki összefoglalta a ragyolci futball kilenc évtizedét.

ragyolci-foci4.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Póczos József

Kilencven évvel ezelőtt, 1928-ban alakult meg a faluban a Ragyolci Torna Club- RTC- RETEK. Abban az időben, a kedvezőtlen életkörülmények miatt, faluhelyen még nem voltak futball csapatok. Ragyolc ezért kivételes helyzetben volt. Valószínűleg a szénbánya működésének köszönhető az alakulás, ahol néhány játékost alkalmaztak.

A csapat megalakításának szorgalmazói Koronci Ferenc, Klein Zoltán, Bodnár Ferenc és Koronci Béla voltak, segítséget pedig a szénbánya akkori vezetése- Weisz és Telatinsky, valamint a jegyző, Freund Imre, nyújtottak. Játékosokat igazoltak, hogy a hivatalos indulás is rendben legyen, és részt vehessenek bajnoki mérkőzéseken.

Fotó:  Póczos József

„Az első játékosok közt voltak: Berky Sándor, Neszvadba István, Princ Ernő, Palcso József, id. Futó Béla, Kemeník József, Klein Sándor, Szlatincsán István, Libiak Matúš, Koronci Béla, Bartko István, akik ősszel már bajnoki mérkőzéseket játszottak a füleki körzetben. Akkor Losonc, Fülek, Rozsnyó, Rimaszombat, Ipolyság, Pelsőc, Tornalja, és Apátfalva voltak a csoportban. Ezek a csapatok komolyabb támogatásban részesültek, mert munkahelyet biztosítottak a játékosoknak”- emlékezett vissza Futó Ernő.

Ragyolcon nem volt focipálya sem akkoriban. A játékosok a Forduló dűlőben, a jelenlegi benzinkúttal szemben, kaptak helyet. Majd miután a futballkedvelők segítségével sikerült rendbe tenni a területet, az lett a helyiek első pályája. Egy év elteltével már a templom mögé került a pálya, ahol jelenleg is található.

Fotó:  Póczos József

„Ebben az évben Rutkáról érkezett néhány játékos, akik a szénbánya alkalmazottai lettek: Sýkora János, Holko Lajos és Daubner Béla. A csapat közepes eredményeket ért el, viszont a körülményeikhez képest sikerként könyvelhetők el. 1938 után már csak ifjúsági csapat volt a faluban, a levente csapat”- tette hozzá Ernő bácsi.

A második világháború után újra éledt a RETEK. Ragyolcot visszacsatolták Csehszlovákiához, és a község újra elkezdett komolyabban foglalkozni a csapat működésével. Ehhez nagy segítséget nyújtott az új jegyző, Španielka Július, aki szerette a focit.

Fotó:  Póczos József

„Az akkori vezetőség lelke Futó Antal volt, aki mindig biztosította a játékosok eljutását idegenbe. Viszont nem mindig volt megfelelő anyagi fedezet, ezért sokszor a játékosok és a szurkolók rakták össze a szállítási díjat. A ragyolciak felkerültek a divízióba, ahol már kemény ellenfelekkel kerültek szembe. A feljutáskor 103 adott góllal lett első a csapat”- mondta Ernő bácsi.

Kiemelkedő játékosok voltak: Koronci László, Vršánsky Samu és Gáspár Géza. A divízióból a csapat elég korán kiesett, de az alacsonyabb osztályokban megállta a helyét. Kissé rendeződött a helyzet, amikor a füleki bútorgyár gyámsága alá került. Azonban ez az állapot sem tartott sokáig. A csapat Slovan Radzovce néven folytatta tovább. Paulovics István akkori klubelnök több éven át gondoskodott a csapat megfelelő működéséről.

ragyolci-foci4.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.