2021. február 23., 11:06

A Premier League már májusban fogadna nézőket

Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentése szerint májusban visszatérhetnek a stadionokba a futballszurkolók.

Premier League stadion
Fotó: TASR/AP

Johnson hétfő este azt mondta,

a terv szerint május 17. után engednének be szurkolókat a létesítményekbe,

így

a Premier League utolsó, május 23-i fordulójában tíz csapat is nézők előtt fogadhatná ellenfelét.

Az alacsonyabb osztályú ligák május 9-én zárulnak, ugyanakkor a feljutásért zajló rájátszást már a helyszínen is figyelemmel követhetnék a drukkerek. Az FA Kupa döntője még zárt kapus lenne, mert azt május 15-én rendezik.

A kormány tervei szerint a nagyobb kültéri létesítményekbe 10 ezer ember mehet majd be, a kisebbekbe pedig négyezer, vagy a teljes befogadóképesség maximum fele.

A fedett csarnokok esetében ezer fő, vagy ugyancsak a teljes befogadóképesség maximum fele lesz a limit.

A sportesemények és egyéb szórakoztató programok esetében legkorábban június 21-től oldhatják fel teljesen a korlátozó intézkedéseket.

Eszerint az idén nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnokság utolsó londoni csoportmeccse (Anglia-Csehország, június 22.), valamint a torna végjátéka, a két elődöntő és a finálé már a telt házas Wembley Stadionban lehet.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.