A pótselejtezőn Szlovákiával játszottunk volna a VB kijutásért
Ha mi jutunk tovább a csoportból és nem az írek a világbajnoki selejtező utolsó drámai csoportmérkőzésén, akkor a világranglista alapján a pótselejtezők elődöntőjében Szlovákia ellen játszott volna a magyar válogatott. Nem a csehekkel, akiket most az írekhez soroltak. Nem lett volna könnyű a további út! Ráadásul egy Magyarország-Szlovákia mérkőzésnek mindig van érzelmi töltete is a Felvidéken. A legutolsó egymás elleni tétmeccseken, a 2019-es EB selejtezőkön mindkétszer a szlovákok diadalmaskodtak 2:0 illetve 2:1 arányban.
Most nem sikerül kijutni a világbajnokságra, de majd sikerülni fog legközelebb, mondják az optimisták. Óvatosan a jóslásokkal, mert az utóbbi 10 alkalommal ez nem sikerült, és ha végigszaladunk a mostani kereten, azt látjuk, hogy a 2030-as Marokkóban, Portugáliában és Spanyolországban rendezendő világbajnokságon több jelenlegi meghatározó játékos már túl lesz az ideális futtbalista koron.
A Fradi-csatár nem valószínű, hogy harmincöt évesen ugyanerre a klasszisteljesítményre lesz képes, mint ebben az idényben. Ez volt az utolsó lehetőségük eljutni a földkerekség legfontosabb futball eseményére.
A helyetteseket, az utánpótlást pedig nem igen látni. Ha megnézzük a különböző magyar utánpótlás-válogatottak eredménysorát, kiderül, nagy a baj, egyetlen nagy tornára sem tudjuk kvalifikálni magunkat. Legutóbb, kedden az U19-es válogatott hazai pályán Európa-bajnoki selejtező tétmeccsen 2:1-re kapott ki a franciáktól, de szerencsével, kevesebb sárga lappal második helyen mégiscsak továbbjutott az elitkörbe, ahonnan vezet az út az EB-re. Viszont a mutatott játék nem volt meggyőző!! Az U21-es válogatott szintén EB selejtezőn, hazai pályán a horvátoktól szenvedett 2:0 arányú vereséget.
A vereséggel távolodik az EB -kijutás reménye. Ivica Olic, a horvát fiatalok edzője szerint „a horvátoknak a labdarúgás a vérünkben van. A gyerekeknek álmaik, példaképeik vannak, mindig többet és többet akarnak: többet feszegetik a határaikat, többet küzdenek, többet edzenek. A tehetség előbb-utóbb utat tör magának – néha egészen a csúcsig –, és ennek köszönhetően biztosítva van az utánpótlás, és folyamatosan érkeznek az újabb tehetségek a válogatottba.” Megszívlendő gondolatok!
Marco Rossi mozgástere viszont nagyon szűk, most is viszonylag kis állományból válogathatott. A topbajnokságok közül a spanyolban és az olaszban nincs magyar futballista, az angolban van Szoboszlai és Kerkez, a német élvonalban Schäfer András, Willi Orbán és a két Dárdai testvér. Ez hat játékos a négy bajnokságban, akik közül a lipcsei védő aligha szerepel már sokáig a nemzeti együttesben, szóval maradnak öten. Édeskevés, és amíg nem futballoznak nagyobb számban magyar játékosok a legerősebb ligákban, amíg az utánpótlásból nem törnek előre tehetséges fiatalok, sok reményünk nem marad megtörni a jövőre negyvenéves átkot.