2018. május 11., 12:10

A papírforma nem ígér izgalmakat a zárófordulóra

A papírforma nem sok izgalmat ígér az angol labdarúgó-bajnokság vasárnapi zárófordulójában, ugyanakkor az eredmények szélsőséges alakulása akár még „bonyodalmakat” is okozhat.

Tottenham Hotspur
Fotó: TASR

Az első és a második hely kérdése már eldőlt, a dobogó harmadik fokára jelenleg a Tottenham Hotspur a favorit, amelynek a Leicester Cityt kellene legyőznie ahhoz, hogy bronzérmes maradjon. Ellenkező esetben abban kell bíznia, hogy a Bajnokok Ligája döntőjére készülő Liverpool nem nyer hazai pályán a Brighton ellen, ugyanis pontegyenlőség esetén Jürgen Klopp együttese lenne a harmadik.

A tavalyi bajnok Chelsea csak abban az esetben érhet oda a negyedik helyre, ha győz Newcastle-ben, a Liverpool pedig kikap az Anfield Roadon, amire még nem volt példa a szezonban.

A bennmaradásért folyó harcban a Swansea Cityt már csak a csoda mentheti meg, ugyanis amellett, hogy minél nagyobb arányban le kellene győznie a vendég, a már kiesett Stoke Cityt, addig az ugyancsak az életéért küzdő Southamptonnak súlyos vereséget kellene szenvednie a már bajnok Manchester Citytől saját közönsége előtt. A bajnokcsapat számára az egyetlen tét igazából csak annyi, hogy az angol bajnokság történetében először eléri-e a 100 pontot. A Szenteknek jelenleg kilenccel jobb a gólkülönbsége, mint a walesi gárdának.

Az érzelmekre leginkább ható találkozó talán a Huddersfield Town és az Arsenal összecsapása lesz, ugyanis az előző fordulóban az újonc a Chelsea otthonában elért 1-1-es döntetlennel harcolta ki a bennmaradást, így várhatóan drukkerei örömünnepet rendeznek, míg az Ágyúsoknál a több mint 21 év után távozó Arséne Wenger utolsó mérkőzésén ül majd a londoniak kispadján.

Az már biztos, hogy a 68 éves francia szakember pályafutása leggyengébb bajnoki teljesítményével távozik a klubtól - ugyanis a 2005/06-os idényben szerzett, eddig negatív rekordnak számító 67 pontjánál biztosan kevesebbet szerez idén a gárda -, ugyanakkor nyilvánvalóan azt a „szégyent” szeretné elkerülni, hogy 2018-ban minden idegenbeli bajnokiját elveszíti a csapat, ráadásul az angol profi osztályokban egyedüliként.

Premier League, 38. (utolsó) forduló:
vasárnap:
Burnley-Bournemouth  16.00
Crystal Palace-West Bromwich Albion 16.00
Huddersfield Town-Arsenal 16.00
FC Liverpool-Brighton 16.00
Manchester United-Watford 16.00
Newcastle United-Chelsea 16.00
Southampton-Manchester City 16.00
Swansea City-Stoke City 16.00
Tottenham Hotspur-Leicester City 16.00
West Ham United-Everton 16.00
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.