2024. december 15., 08:28

A Paks elleni hazai sikerrel őszi bajnok lett a Puskás Akadémia

Az OTP Bank Liga 17. fordulójának szombati játéknapján az éllovas Puskás Akadémia hazai pályán fogadta a Paksi FC-t. A felcsútiak pedig hazai sikerükkel biztosították be őszi elsőségüket az NB I-ben.

Őszi bajnok lett a Puskás Akadémia
Őszi bajnok lett a Puskás Akadémia
Fotó: puskasakademia.hu

A Hornyák Zsolt vezette Puskás Akadémia hazai pályán legyőzte a Paksot és megőrizte első helyét, ezzel a sikeres felvidéki edző csapata a Puskás Akadémia lett az őszi bajnok. A Puskás és Paks összecsapása az első félidőben nem hozott gólt, viszont a második játékrészben négy gólt is láthattak a mérkőzésre kilátogató szurkolók. Az NB I szombati játéknapja igazán gólzáporosra sikeredett, ugyanis négy mérkőzésen 18 találat született.

Az előző fordulóban a Puskás Akadémia hazai pályán szenvedett sima vereséget az ETO ellen, így Hornyák Zsolték mindenképpen javítani szerettek volna és hazai győzelemmel zárni a 2024-es évet. A mérkőzés paksi helyzetekkel indult Skribek és Vécsei azonban nem tudta gólra váltani a vendégek lehetőségeit.

Ezt követően a tizedik percben Colley révén a felcsútiak is veszélyeztettek, Levi beívelése után a hazaiak támadója kapásból kapura tette a labdát, a bal alsóba tartó labdát Simon tolta szögletre bravúrral. Nem sokkal később pedig már Stronati került helyzetbe, de ezt is védeni tudta a paksiak hálóőre. A folytatásban sem volt megállás Hornyák Zsolt együttese aktívabb volt és sorra dolgozták ki a helyzeteket a hazaiak.

A 17. percben Colley tört be a tizenhatoson belülre, majd középre tett labdáját Levi küldte kapura, de Simon újfent védeni tudott. Négy perccel később Soisalo passza után Markgráf életerős bombájába az egyik paksi védő még belevetődött, így nem lett gól a lövésből.

Az első félóra végén már a sokadik Puskás-helyzet maradt ki, ezúttal is Soisalo adta középre a labdát, Levinek nem volt fontos a passz, de így is kapura tudta tenni a labdát, de Simonon ezúttal sem tudott kifogni a lövés, a paksiak hálóőre sokadik bravúrját mutatta be.

A 33. percben a felcsúti kapusnak Pécsi Árminnak is elő kellett venni minden tudását, ugyanis Skribek szabadrúgását elképesztő bravúrral tolta ki a bal felsőből. Pár perccel később Osváth is megkínálta egy távoli lökettel Pécsit, de ebből sem született gól. Az első játékrész utolsó perceiben mindkét kapu előtt akadtak lehetőségek, de Vécsei és Maceiras sem tudott a kapuba találni, így szünetre maradt a gól nélküli állás.

A második játékrészben már nem volt olyan nagy az iram, mint az első játékrészben. Fordulást követően pár percig a játék is állt, miután Vécsei Bálint sérült meg. Ezt követően felpörögtek az események és az 57. percben Nagy Zsolt tolta el a labdát Ötvös mellett, aki eltalálta a válogatott játékost, de a játékvezető továbbot intett. A VAR viszont megállapította a teljesen egyértelmű szabálytalanságot, ami után büntetőt végezhettek el a házigazdák, amit maga a sértett Nagy Zsolt gólra is váltott.

Pár perccel később kiegyenlíthetett volna a Paks, de Osváth nem sokkal a bal alsó mellé tekert. A következő támadásából viszont már gólt szerzett Bognár György együttese, Osváth balról ívelt be, Windecker Tóth Barnához fejelte a labdát, ő pedig közelről a kapuba lőtt. A gólt követően is támadásban maradt a Paks és egyre többet birtokolták a labdát a vendégek.

Kilenc perccel a vége előtt a csereként beálló Plšek megszerezte a vezetést a hazaiaknak, Nagy Zsolttól kapott egy remek passzt a cseh középpályás és jó 20 méterről a kapuba lőtt. Soisalo végleg lezárhatta volna mérkőzést pár perccel később, lövése azonban levágódott a kapufáról az ismétlést pedig Nagy Zsolt küldte a jobb felső sarok mellé. Két perccel a vége előtt a Puskás Akadémia végleg eldöntötte a három pont sorsát és Colley lezárta a mérkőzést, miután Markgráf passzából talált a kapuba.

Hornyák Zsolt értékeli csapata teljesítményét
Hornyák Zsolt értékeli csapata teljesítményét
Fotó:  puskasakademia.hu

A véghajrában még Nagy Zsoltnak volt egy ziccere, de a kapussal szemben állva a léc fölé lőtt. Győzelmével a Puskás Akadémia biztosan a tabella élén telel ősszel a Ferencvárost megelőzve és őszi bajnoknak mondhatja magát a köbölkúti Hornyák Zsolt együttese. A felvidéki szakember hosszasan értékelte az M4 Sport kamerái előtt csapata őszi teljesítményét.

Megdicsértem a játékosokat, megköszöntem nekik ezt az őszi szezont, 90%-ban jól teljesítettünk és megérdemelten vagyunk a tabella élén, ezt már senki nem tudja tőlünk elvenni. Ha ott akarunk maradni az élen, akkor tavasszal is stabil játékot kell nyújtanunk, már a januárról és a nehéz felkészülésről is beszéltem nekik, illetve üdvözöltem a családjukat és boldog karácsonyt kívántam az összes játékosomnak. Szerintem minden edzőnek bonyolult feladat egy utolsó meccs, kint már nagyon hideg van, nem is olyan jók a pályák, nincs fociidő, a játékosok fél lábbal már otthon vannak.

Nagyon nehéz volt motiválni, készítettünk is egy motivációs, pozitív videót az idei évről, közvetlenül a meccs előtt, megtettünk mindent, hogy ezt a mérkőzést megnyerjük és százszázalékos legyen a koncentráció. Az utolsó meccsre, az ünnepek előtt mindig nehéz felkészíteni a csapatot, tudom, hogy a kollégáim számára is ugyanezek a problémák állnak fenn. Az első félidőben is jobbak voltunk, több helyzetet tudtunk kialakítani, csak a befejezésekben gyengélkedtünk, nem tudtunk gólt szerezni, de ami nem sikerült az első félidőben, az sikerült a másodikban. Szép gólokat tudtunk szerezni. Kicsit idegesebbé váltunk, amikor Böde Dániel beállt, tudtuk, hogy "két toronnyal" fog játszani a Paks, és mindig egy angol stílusú focit, erőfocit játszanak. Ehhez alakítottuk ki a taktikát és ez sikeres volt, meg tudtuk nyerni a mérkőzést. A Pakssal mindig nehéz mérkőzéseket játszunk. A gusztusomhoz képest többet játszottunk levegőben, több ütközés volt, nem volt látványos, kombinatív a foci, de sok szép gólt láttunk, ezzel kiküszöböltük ezt. Óriási dolog, hogy egy olyan erős csapatot, mint a Ferencvárost, meg tudjuk előzni, akár csak egy fél szezonban is. Ki kell ezt élvezni, de van még egy fél szezon és látjuk, mennyire egyenlő erősségűek a csapatok, főleg az első öt, minimális pontszámok vannak a helyezések között. Hosszú és nehéz munka áll még előttünk, hiszen nem más a feladat, mint hogy az FTC-vel ujjat húzva megküzdjünk. Ezért mindent megteszünk, de tisztában vagyok azzal, hogy még csak az út felénél járunk, de óriási öröm, hogy fel tudtuk venni a versenyt a Fradival, a Pakssal, a DVTK-val, vagy az Újpesttel. Szerényen kezelem ezt a dolgot, mert tudom, hogy ez egy-két mérkőzéssel meg tud változni, józan ésszel értékelem azt a pillanatot, hogy vezetjük a bajnokságot, de még óriási munka áll előttünk, hogy ez így maradjon a szezon végéig” - értékelt az őszi bajnok Puskás Akadémia felvidéki edzője Hornyák Zsolt az M4 Sportnak.

A forduló további programjában a Győri ETO négygólos hátrányból kis híján pontot mentett a DVTK ellen, mivel a győriek 4-0 után sorozatban három gólt is szereztek, de az egyenlítés már nem jött össze, ezzel pedig 4-3-as vereséget szenvedtek a győriek. Továbbra sem találja formáját a Debrecen, hiába új edző a DVSC újabb vereséget szenvedett, ezúttal a Zalaegerszeg otthonában kaptak ki Dzsudzsákék.

OTP Bank Liga 17. forduló:

Puskás Akadémia FC – Paksi FC 3-1 (0-0)

Pancho Aréna, Felcsút, v.: Bognár

Gólszerzők: Nagy Zs. (büntetőből 59.), Tóth (67.), Plsek (82.), Colley (88.)

Sárga lapok: Nagy Zs. (82.), Plsek (83.), Colley (88.), ill. Ötvös (59.), Kinyik (82.)

A forduló további eredményei:

MTK Budapest - Fehérvár FC 3-2 (1-1)

ZTE – Debreceni VSC 2-1 (1-0)

ETO FC Győr - Diósgyőri VTK 3-4 (0-3)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.