2024. július 18., 19:41

A nyári átigazolási időszak egyik legnagyobb fogása Dunaszerdahelyen

A nyári játékoskeringő egyik legfontosabb transzferét hajtotta végre a DAC, miután a szintén élvonalbeli Zólyombrézó 19 esztendős középpályását szerezték meg a sárga-kékek, áll a klub hivatalos közleményében.

Bajo DAC
Fotó: dac1904.sk

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Zólyombrézó 19 esztendős gambiai védekező középpályása Mahmudu Bajo, miután a csallóközi együttes leigazolta a Niké Liga előző szezonjában berobbant fiatal tehetségét.

Szakemberek szerint a DAC új szerzeménye a Niké Liga egyik legnagyobb fogása lehet a nyáron. Bajo hosszútávú szerződést kötött a DAC-cal és 2028 nyaráig írt alá, az átigazolási díjat egyik klub se hozta nyilvánosságra.

Játszottam Dunaszerdahelyen, ahol kiváló volt a hangulat. Már alig várom, hogy pályára léphessek ebben a remek stadionban, ezekkel a csodálatos szurkolókkal a hátunk mögött. A DAC-nak és a Zólyombrézónak is köszönettel tartozom, amiért itt lehetek. Azzal a céllal érkeztem, hogy folyamatos lehetőséget kapjak és hogy a játékommal, gólpasszaimmal, esetleg találataimmal is a csapat segítségére legyek. Szintén örülök az európai kupaporondon abszolválandó első meccseimnek is”

  – nyilatkozta a DAC legújabb szerzeménye Mahmudu Bajo.

A gambiai középpályás tavaly került a Zólyombrézó együtteséhez a spanyol Granada akadémiájáról. A vasgyáriak színeiben valósággal berobbant a szlovák élvonalba, hiszen alapembere volt a Zólyombrézónak és 28 bajnokin és négy kupamérkőzésen jutott szóhoz, összességében 2543 játékpercet töltött a pályán. Bajo a korosztályos gambiai válogatottaknak is tagja volt, tavaly pedig az U20-as argentin világbajnokságon is megmutathatta magát, idén júniusban a felnőttek között is bemutatkozhatott.

A Zólyombrézóval való tárgyalásunk több hétig tartott. Boldogok vagyunk, hogy végül egyezségre jutottunk. A tehetség magáért beszél, a bemutatkozó idénye a Niké Ligában mély benyomást gyakorolt az ellenfelekre. Bajo egy elegáns, ugyanakkor hatékony és modern 6-os, aki jó a támadásépítésben, megvan a kellő agresszivitása és kitartása, hogy tovább fejlődjön. Üdvözöljük sárga-kékben”

nyilatkozta a DAC ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.