2020. április 14., 11:03

A nemzetközi futballélet 2021-es újraindulása a reális

Victor Montagliani, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnöke szerint 2020-ban nem igazán lehet majd nemzetközi mérkőzéseket rendezni.

labdarúgás
Fotó: Pixabay.com

A kanadai sportvezető hétfőn egy interjúban azt mondta,

a koronavírus-járvány utóhatásai miatt nem tartja valószínűnek, hogy ebben a naptári évben válogatott összecsapásokra kerüljön sor.

„Az egészségmegőrzés mellett nem tartom valószínűnek, hogy a nemzetközi közlekedés ilyen hamar helyreáll, ráadásul a helyi futballnak kell lennie a prioritásnak” - utalt az észak-amerikai és karibi térség (CONCACAF) labdarúgó szövetségét vezető Montagliani arra, hogy a nemzeti bajnokságokat márciusban mindenhol felfüggesztették.

„A szeptemberi válogatott mérkőzések még terítéken vannak, de jelenleg nehéz elképzelni, hogy addig helyreáll a rend. Ha zöld jelzést is kapunk a folytatásra, nem hiszem, hogy egyből nézők előtt tudunk majd játszani” - nyilatkozta Montagliani. A kanadai szakember vezeti azt a munkabizottságot, amely a folytatásra vonatkozó forgatókönyveken dolgozik a FIFA-ban.

„A járvány által leginkább sújtott területeken szinte biztosan nem tér vissza minden a normál kerékvágásba 2020-ban.”

Jövő március reálisnak tűnik a nemzetközi újrakezdésre, addig a nemzeti bajnokságokat kell segítenünk

 - tette hozzá.

A FIFA a márciusi és a júniusi nemzetközi összecsapásokat már törölte, Montagliani véleménye azonban az, hogy a szeptemberi, októberi és novemberi válogatott mérkőzésekre is hatással lehet a járvány. Ebben az időszakban Európában a Nemzetek Ligájában játszanak a csapatok, de több helyen már a közvetlen világbajnoki kvalifikáció kezdődne meg, amit a sportvezető szerint át kell majd alakítani.

A kontinentális szövetségek közül az európai és a dél-amerikai is korábban jövő nyárra halasztotta a maga kontinensviadalát, azaz az Európa-bajnokságot és a Copa Américát.

A 2022-es világbajnokságot november 21. és december 18. között rendezik Katarban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.