2022. szeptember 3., 08:57

A Nagymihály elleni hazai meccsen térne vissza a győzelmi ösvényre a DAC

Nincs megállás a Fortuna Ligában. A hétközi fordulót követően a hétvégén már a kilencedik fordulót bonyolítják le a bajnokságban. A dunaszerdahelyi együttes, a Slovan elleni idegenbeli pontszerzés után, ezúttal hazai közönség előtt lép pályára a zempléni Nagymihály ellen.

dunaszerdahely
Fotó: fcdac.sk

Hazai bajnokival folytatódik a sűrű meccsprogram a dunaszerdahelyi sárga-kékek számára. Szombat este a zempléni Nagymihályt látják vendégül a MOL Arénában. A sárga-kékek hétközben a szezon eddig legjobb játékával értékes döntetlent szereztek a Konferencia Ligában csoportkörös Slovan otthonában. A csallóköziek nagyon hamar vezetést szereztek és sokáig is előnyben voltak, de több bírói ítélet is a sárga-kékeket sújtotta. Ennek ellenére Adrian Guľa elégedett volt csapata hozzáállásával.

A játékosok mérgesek voltak az összecsapást követően, mert elmaradt a győzelem, ami egy jó impulzust jelent számomra a további hetekre nézve. A csapat aprólékosan betartotta az utasításainkat, mindenki koncentrált volt, és az ellenfél nagyon minőségi teljesítménye ellenére is komoly esélyünk nyílt a három pont megszerzésére”

– nyilatkozta Adrian Guľa vezetőedző a klub hivatalos honlapjának.

A Slovan elleni rangadót követően a DAC vezetősége a magyarellenes gyalázkodások után sürgős fellépést vár a Szlovák Labdarúgó-szövetségtől, valamint panaszt nyújtottak be a Slovan elleni rangadón ténykedő Peter Ziemba és bírói csapata ellen.

Gyepcsere és változások a keretben

A héten is történtek változások a szerdahelyiek keretében, többek között két magyar futballista távozott, Hahn János visszaigazolt Paksra, míg Szendrei Ákos a MOL Fehérvárhoz került kölcsönbe. A Nagymihály elleni mérkőzést követően a MOL Aréna gyepszőnyege teljesen megújul, a legközelebbi öt hét múlva esedékes Zsolna elleni mérkőzésen már az új gyepen léphetnek pályára a sárga-kékek.

Veretlen hazai mérleg a zempléniek ellen

Ami a Nagymihály elleni mérkőzéseket illeti, hazai pályán a DAC még veretlen a zempléniek ellen, a nagymihályiak ráadásul eddig csupán egyetlen alkalommal távoztak ponttal a MOL Arénából, még 2019 augusztusában. A zempléni sárga-kékek inkább hazai pályán tudták megtréfálni a csallóközi együttest, sőt négy alkalommal is sikerült legyőzniük a dunaszerdahelyieket. A tavalyi szezon első fordulójában egy emlékezetes mérkőzésen 4-1-es vereséget szenvedett Nagymihályban a DAC, de 2019 novemberében súlyos 5-0-s vereség is kijutott Kalmáréknak a zempléniek otthonában.

Vegyes érzéseink vannak. Egyrészt szerettük volna legalább megőrizni az eredmény és győzni, de két vereség után az egy pont is pozitívum. Mentálisan elindultunk felfelé és ez remélhetőleg holnap is megmutatkozik. Támadóbb felfogású játékot várok a Nagymihály ellen, és azt, hogy a lehető legtöbbször belemegyünk a befejezésekbe és a lehető legtöbb gólt lőjük. A szurkolóink előtt lépünk pályára, akik kiválóak, az egész meccsen igyekeznek támogatni és hajtani minket előre. Ez egy nagy pluszt jelent számunkra és bízom benne, hogy szép játékkal és jó eredménnyel kedveskedünk nekik.”

- nyilatkozta a Nagymihály elleni mérkőzést megelőzően Miroslav Káčer a klub honlapjának.

A nagymihályiak keretében két korábbi DAC-játékos is szerepel. Sainey Njie jelenleg kölcsönben van az idény végéig a zempléni együttesnél, míg a DAC korábbi hálóőre, Száraz Benjamin a szezont megelőzően szerződött végleg a nagymihályiakhoz egy sikeres kölcsön után.

A Fortuna Liga 9. fordulójának teljes programja:

Szeptember 2., péntek:

MŠK Zsolna – FK Železiarne Zólyombrézó 0-1 (0-0)

Szeptember 3., szombat:

MFK Dukla Besztercebánya - ŠK Slovan 18.00 (Voyo)

MFK Tatran Liptószentmiklós - MFK Szakolca 18.00 (Voyo)

FC ViOn Aranyosmarót - AS Trencsén 18.00 (Voyo)

FC DAC 1904 Dunaszerdahely – MFK Zemplén Nagymihály 18.00 (Voyo)

Szeptember 4., vasárnap:

MFK Rózsahegy - FC Spartak Nagyszombat 17.30 (Dajto, Voyo)

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.