2022. augusztus 30., 11:43

A MOL Fehérvárhoz igazolt a DAC magyar tehetsége

A magyar élvonalban szereplő háromszoros magyar bajnok MOL Fehérvár együttesében folytatja pályafutását a DAC fiatal magyar tehetsége Szendrei Ákos, jelentette be a dunaszerdahelyi együttes hivatalos médiafelületén.

Szendrei Ákos
Fotó: dac1904.sk

Újabb játékos távozását jelentette be a dunaszerdahelyi futballklub, miután a 19 esztendős Szendrei Ákos a magyar élvonalban érdekelt MOL Fehérvár csapatánál folytatja kölcsönben az idény végéig, áll a klub hivatalos közleményében. Mint ismert a fiatal magyar utánpótlás-válogatott futballista tavaly nyáron igazolt Dunaszerdahelyre a Paks csapatától. Egy súlyos sérülés miatt azonban csak két bajnoki mérkőzésen viselhette a DAC mezét.

A 19 esztendős támadó szerződése eredetileg 2026-ig szól a sárga-kékekhez, Szendrei korábban a Paks csapatában futballozott, mivel ott nevelkedett.

A tehetséges támadó 16 évesen mutatkozhatott be a felnőttek között a Mosonmagyaróvár elleni kupatalálkozón 2019 decemberében. A magyar élvonalban egy hónappal később debütált, két nappal a tizenhetedik születésnapja után, a Ferencváros otthonában.

Szendrei új csapata a székesfehérvári együttes rendkívül rossszul kezdte az idényt négy fordulót követően, a kiesőhelyet jelentő 11. helyet foglalják,

viszont a Konferencia Ligában a rájátszásig meneteltek, közel voltak a bravúrhoz a Köln ellen, de végül a németek fordítani tudtak a párharc során. A fehérváriak szerdán hazai pályán fogadják az újonc és jelenleg az OTP Bank Liga harmadik helyén álló Kecskemétet.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.