2023. június 3., 19:40

A Manchester Cityé az FA Kupa

A bajnok Manchester City nyerte az angol labdarúgó FA Kupát, miután a szombati döntőben 2-1-re legyőzte a városi rivális Unitedet a londoni Wembley Stadionban.

Manchester City
Fotó: TASR

A Josep Guardiola irányította Manchester City sokkolta riválisát a meccs elején, mivel Ilkay Gündogan a kezdés után 13 másodperccel 20 méterről, kapásból nagy gólt lőtt és vezetéshez juttatta együttesét. Ez volt az FA Kupa-finálék történetének leggyorsabb gólja.

A folytatásban rendezte sorait az MU, amely ugyan kevesebbet birtokolta a labdát és ritkábban próbálkozott, mégis veszélyesebb helyzeteket dolgozott ki, a félidő derekán pedig Bruno Fernandes révén büntetőből egyenlített.

A második játékrészt is a City kezdte jobban, még hat perc sem telt el, amikor Gündogan újabb átlövése kötött ki a kapuban. A hátrány ellenére a folytatásban sem rontott ellenfelének az MU, a labdát továbbra is Kevin de Bruynéék birtokolták és többször közel jártak a harmadik gól megszerzéséhez, ugyanakkor a rivális is kifejezetten veszélyes támadásokat vezetett, a ráadásban kapufáig jutott, gólt azonban nem szerzett.

Története hetedik FA Kupa-diadalát aratta a Manchester City, egyúttal megőrizte esélyét, hogy triplázzon a szezonban.

Ehhez a bajnoki és a kupasiker után egy hét múlva a Bajnokok Ligája fináléjában is nyernie kell, mégpedig az Internazionale ellen.

FA Kupa, döntő:
Manchester City-Manchester United 2-1 (1-1)
-------------------------------------------
gól: Gündögan (1., 51.), illetve Fernandes (33., büntetőből)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.