2023. augusztus 11., 19:32

A Manchester City és az Arsenal történelmet írna, a Real Madrid visszavenné a bajnoki címet

Ma este hivatalosan is kezdetét veszi a Premier League és a LaLiga 2023/24-es idénye, amely a tavalyi szezonhoz képest jóval több izgalmat és kiegyenlítettebb küzdelmet ígér. Ráadásul hosszú idő után honfitársainknak is szurkolhatunk, hiszen a nyáron Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is Angliába tette át székhelyét.

Arsenal
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com

A futball világa csodálatos, s egyben kiszámíthatatlan. A hét elején még arról írtunk, hogy Messi és Mbappé távozásával Párizsban kulcsszerep hárulhat Neymarra, amennyiben marad. Nem sokkal utána a francia L'Equipe már arról írt, hogy a brazil szélső is bejelentette távozási szándékát, s szeretne visszatérni a Barcelonához – ahol azonban vonakodnak a szerződtetését illetően.

Azóta Fabrizio Romano, olasz transzferguru is megerősítette Neymar távozási szándékát, akinek az USA-ból és Szaúd-Arábiából is van ajánlata. A PSG tehát kisebb bajban van, hiszen a francia bajnokság ugyancsak ma rajtol, s a hírek szerint a klub Marco Verratti, Hugo Ekitiké, Renato Sanches és Juan Bernat játékára sem számít. Ez persze még nem jelenti azt, hogy a párizsiak szezonját előre temetnünk kellene, hiszen tavaly nyáron a Napoli is egy kisebb „tisztogatást” hajtott végre, s az idény végén mégis behúzták a bajnoki címet.

A Liverpool lehet a sötét ló?

Az angol élvonal történetében még sohasem fordult elő az, hogy egy csapat négy egymást követő évben is bajnok legyen. Amennyiben a Manchester City az idei szezont is behúzza, úgy történelmet ír. Az elmúlt három idényben Pep Guardiolát és csapatát többen is próbálták megszorongatni, ám végül rendre a manchesteri kékek örülhettek. Ezt az elképesztő menetelést koronázták meg június elején a klub első BL-győzelmével, amellyel az angol labdarúgás második triplázó csapatává is váltak.

Történelmet írt volna az Arsenal is, amely az idény nagy részében a tabella élén trónolt, ám a végére kissé elfáradt, így aztán kiénekelték a sajtot Mikel Artetáék szájából. Az „Ágyúsok” utoljára 2004-ben nyerték meg a bajnokságot, s mint sebzett harcosok vághatnak neki az új idénynek, rögtön három új igazolással. Érkezett Kai Havertz a Chelsea-től (75 M euró), Declan Rice a West Ham-től (116 M euró) és Jurriën Timber az Ajaxtól (40 M euró), múlt vasárnap pedig büntetőpárbaj végén hódították el a Community Shieldet, avagy az angol szuperkupát.

Az új szezon sötét lova a Liverpool lehet, amely a tavalyi idény jelentős részét hullámvölgyben töltötte, végül azonban sikerült felküzdenie magát az ötödik helyre. Jürgen Klopp a pletykákkal ellentétben mégsem távozott, a középpálya meghatározó játékosai viszont igen. Elment Jordan Henderson, Fabinho, James Milner, Alex Oxlade-Chamberlain és Naby Keita, így a kikötővárosban a nyáron új középpálya épült.

Elsőként az argentin világbajnok Alexis Mac Allister érkezett, majd a liverpooliak ledobták az átigazolási bombát és szerződtették az RB Leipzig 22 éves magyar középpályását, a többek (köztük a Newcastle United) által élénken figyelt Szoboszlai Dominikot. „Szobo” 70 millió euróért váltott klubot, amivel jelenleg a klub történetének 4. legdrágább igazolásának számít.

Jürgen Kloppék ugyanis nem álltak meg, s a legfrissebb hírek szerint az elmúlt éjszaka folyamán 140 millió eurót ajánlottak a Brighton csapatának Moises Caicedo játékjogáért, aki azóta közölte, hogy inkább a Chelsea-hez igazolna.

Az Anfield Road-on tehát nem néznek ki rosszul, ahogyan az Erik ten Hag által tovább csiszolt Manchester United is okozhat még kellemes, a riválisainak viszont kellemetlen meglepetéseket, hiszen André Onanával (52 M euró), Mason Mounttal(62 M euró) és Rasmus Hojlunddal (75 M euró) csak tovább erősödtek a „Vörös Ördögök”.

Madridban ellentámadásra készülnek

Nem az elmúlt szezon volt a Real Madrid legsikeresebb idénye, hiszen a címvédést elbukták a Barcelonával szemben, a Manchester City pedig kis túlzással ízekre szedte Carlo Ancelotti csapatát a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A korábbi pletykák ellenére a „Mester” végül maradt a madridi kispadon, s bár Jude Bellingham megszerzése nagy húzás volt, távozott a csapattól Karim Benzema, Marco Asensio és Eden Hazard is. Ráadásul új portásra is szükségük lesz, ugyanis Thibait Courtouis súlyos térdsérülést szenvedett a csapat tegnapi edzésén.

A hírek szerint már meg is van az utód a Manchester Unitedtől szerződése lejártával távozott David de Gea személyében, noha a madridiak a Chelsea hálóőre, Kepa, és a Sevilla kapusa, Bono iránt is érdeklődnek.

Barcelonában sem könnyű a nyár, hiszen Messi „hazahozatala" nem sikerült Jordi Alba, Sergio Busquets és Franck Kessié távoztak, Ousmane Dembélé már fél lábbal Párizsban van, s könnyen lehet, hogy Ansu Fati is vele tart. Érkezett azonban a friss BL-győztes Ilkay Gündögan, Inigo Martínez, Oriol Romeu, s a legvadabb pletykák alapján akár még Neymar visszatérésére is lehet némi esély.

A katalánok emellett kénytelenek lesznek mellőzni szeretett szentélyüket is, ugyanis a Camp Nou stadion teljeskörű felújításon esik majd át, s leghamarabb csak a 2024/25-ös szezonban állhat a Barcelona rendelkezésére. A gránátvörös-kékek addig is a Montjuic-hegyen található Lluís Companys Olimpiai Stadionba teszik át a székhelyüket, amely jóval kisebb befogadóképességgel rendelkezik, s amely az 1992-es nyári olimpiai játékoknak is otthont adott.

A Diego Simeone vezette Atlético Madrid ezúttal is a nevető harmadik szerepében vág neki az új idénynek, s amennyiben a „Matracosok" képesek lesznek az elejétől kezdve a tavasszal látott formában játszani, úgy akár még bele is szólhatnak a bajnoki címért zajló El Clásicóba, megnehezítve ezzel a két bajnokaspiráns dolgát.

7 hír 1 mondatban

Noha Bayern München megegyezett a Tottenhammel Harry Kane klubváltásáról, az angol klub ma reggel visszavonta engedélyét, a csatár pedig a londoni reptérről volt kénytelen visszafordulni.

A Le Parisien információ szerint Kylian Mbappé meggondolta magát és mégsem igazolna el ezen a nyáron PSG-től.

Súlyos térdsérülést szenvedett a Chelsea nyáron szerződtetett francia támadója, Christopher Nkunku, aki várhatóan csak december környékén térhet vissza a pályára.

A TV2 csoporthoz tartozó Spíler TV szerezte meg a szaúdi liga magyarországi közvetítési jogait.

A Benfica 20 millió euróért szerződtette a Fiorentina brazil támadóját, Arthur Cabralt.

Sajtóhírek szerint a Fulhamhez igazolhat a Wolves és a Barcelona korábbi szélsője, Adama Traoré.

Mégsem engedélyezik a milánói San Siro lebontását, így az Inter és az AC Milan várhatóan külön-külön épít új stadiont a város területén.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.