A listavezető Spartaktól is kikapott a Komárom és továbbra is pont nélkül a lila-fehérek
A bajnokságban pont nélkül álló Komáromra újabb nehéz mérkőzés várt, ugyanis ideiglenes otthonukban a Niké Liga előző idényének bronzérmesét a Nagyszombatot látták vendégül.

Radványi Miklós a komáromiak sikeredzője az előző Zólyombrézó elleni mérkőzéshez képest két helyen változtatott és Krčík, valamint Kiss sem kezdett a Spartak ellen, helyükre Ganbold és Ožvolda került a kezdőbe.
A Spartak szurkolói nagy számban jelentek meg a ViOn Arénában, a komáromiak ideiglenes otthonukban. A piros-feketék aktívan kezdtek, ahogyan az várható volt többet is birtokolták a labdát. A Spartak folyamatosan ostromolták Dlubáč kapuját, de igazán komoly lehetőséget nem jegyezhetünk az első húsz percben.
A 22. percben a vendégek első komoly lehetőségüket gólra váltották: Mikovič hajszálpontos beadását Michal Ďuriš fejelte a komáromi kapuba. A gól után a lila-fehérek előtt rögtön adódott egy szépítési lehetőség, ám nem tudtak élni vele. Négy perccel a Spartak a vezető gólja után a vendégek megduplázták előnyüket, Azango és Škrbo összjátékát követően az osztrák szélső talált a kapuba. Az első játékrész hajrájában Škrbo kapott egy remek indítást, a Spartak osztrák játékosa egy az egyben törhetett kapura, majd Dlubáč mellett eltolta a labdát és megszerezte második gólját. Egy perccel később újabb nagy nagyszombati lehetőség adódott, Holík lövése a kapufán csattant. Az első játékrészben újabb gól nem született, ami háromgólos nagyszombati előnyt jelentett a szünetre.
Szünetről visszatérve nem meglepő módon elsőként Radványi Miklós változtatott és Ganbold helyett Mišović érkezett a pályára. A második játékrész elején a lila-fehérek gyorsan megszerezték a szépítő találatot, Šmehyl szöglete után Boďa bólintott Frelih kapujába. Két perccel később a Komárom akár egy gólra is csökkenthette volna hátrányát, Tamás Nándor bal alsóba tartó lövését Frelih nagyszerű vetődéssel szögletre tolta. Pár perccel később a piros-feketék kapusának ismét nagy védésre volt szüksége, ezúttal Mišović ziccerét fogta.
A 62. percben a Spartak játékosa Mikovič esett el a tizenhatoson belül, amiért elsőre Marhefka nem adott büntetőt. A játékvezető hosszas videózás után megváltoztatta ítéletét és befújta a büntetőt a Spartaknak. A tizenegyest Procházka higgadtan értékesítette és 4-1-re módosította a piros-feketék előnyét.
Negyedórával a vége előtt a komáromiak csereként beálló támadója, Mashike is betalált, ám a találatot les miatt érvénytelenítették. A hajrában is akadt dolga a videóbírónak: ezúttal egy piros lapra érdemes esetet vizsgáltak, miután Badolo sérülésveszélyesen szabálytalankodott Mashikével szemben. Marhefka játékvezető is visszanézte az esetet és ismét változtatott ítéletén és piros lapot mutatott fel a Spartak játékosának. A komáromiak támadója Mashike nagyon aktívan szállt be a mérkőzésbe és több veszélyt jelentett a Spartak kapujára. Az utolsó tíz percben a KFC-nek több lehetősége is volt a gólszerzésre, de újabb gólt nem sikerült szereznie a lila-fehéreknek. A KFC ezzel negyedik vereséget szenvedte el a Niké Liga új idényében és továbbra is pont nélkül állnak, míg a Nagyszombat megerősítette vezető helyét az élen. A Spartak a következő fordulóban a DAC ellen játszik kerületi rangadót hazai pályán.