A legtöbb nézőt hozó világbajnokság

Az Amerikai Egyesült Államoknak három országgal kellett küzdenie az 1994-es világbajnokság rendezési jogáért. Hat évvel a torna előtt döntöttek a helyszínről. Chile visszalépett, Brazília lett a harmadik a szavazáson, Marokkó pedig a második.

A selejtezőkben még két pontot ért a győzelem, csak a vb-n kaptak először hármat a győzelemért a válogatottak. Lemaradtak a tornáról az 1992-es Európa-bajnok dánok, ahogy az angolok és a franciák is. Görögország, Nigéria és Szaúd-Arábia viszont először kvalifikálták magukat a világbajnokságra.

A vb-t június 17. és július 17. között rendezték kilenc városban, Los Angeles, San Francisco, Detroit, New York, Dallas, Chicago, Orlando, Boston és Washington. A stadionok elsődlegesen amerikaifutball-mérkőzések játszására szolgáltak, a létesítmények hatalmasak voltak, és minden körülmény egy sikeres vb lebonyolítását vetítette előre.

Ez sikerült is, mondhatjuk, a közel 69 ezres átlagnézőszám meccsenként azóta sem került megdöntésre, sőt, megközelíteni sem tudták, ahogy az össznézőszám is rekordnak számít a mai napig, miközben a mérkőzések száma ötvenkettőről hatvannégyre emelkedett. Egyetlen baj volt a tornával, hogy a nézők nem értettek a focihoz, nem érdekelte sem a helyieket, sem az országot.

Emellett több ezer kilométeres távolságokat utaztak az alakulatok egy-egy meccs kedvéért, ami akár több időzóna átlépését is jelentette egyben. A meleg elviselhetetlen volt az ország délebbi részein, de ugyanilyen rossz volt a helyzet Detroitban is, ahol a világbajnokságok során először játszottak fedett csarnokban, azonban hiányzott belőle a hűtőberendezés.

Az A csoport élén Románia végzett Svájc és Amerika előtt, a negyedik helyen Kolumbia zárt. Utóbbiak az utolsó meccsükön legyőzték a svájciakat, de előtte mindkétszer kikaptak. Andrés Escobar pedig az USA elleni találkozón öngólt vétett, ezzel 2:1-es vereséget szenvedtek.

A kolumbiai hátvédet július 2-án, még a vb ideje alatt, odahaza meggyilkolták, az ok pedig, egyesek túl sok pénzt veszítettek azzal, hogy Kolumbia kiesett a csoportkörben. A B csoport a braziloké lett, Svédország, Oroszország és Kamerun előtt. Az utolsó fordulóban az oroszok 6:1-re kiütötték a kameruniakat, és Oleg Szalenko öt gólt szerzett, ez a legtöbb gól, amit egy meccsen szereztek a világbajnokságokon.

A C csoportban Németország lett az első, Spanyolország, Dél-Korea és Bolívia előtt. A D jelű hármas pontegyenlőséget hozott. Nigéria, Bulgária és Argentína is hat pontot szereztek, a görögök pedig pont és rúgott gól nélkül utazhattak haza mínusz tízes gólkülönbséggel.

A csoport krónikájához tartozik az argentinok csapatkapitányának, Diego Maradonának a hazaküldése a tornáról. Maradona a görögöknek még bámulatos gólt vágott, az utolsó csoportmeccsről azonban már hiányzott. A drogteszten efedrin súlycsökkentővel bukott le, amely tiltott szernek minősült.

Az E csoport még ennél is bonyolultabb helyzetet eredményezett. Mind a négy együttes négy ponttal zárt, végül az 1:1-es gólkülönbséggel rendelkező Norvégia végzett negyedikként Mexikó, Írország és Olaszország mögött. Az F-ben hasonló eredmény született, mint a D-ben. Hollandia, Szaúd-Arábia és Belgium is hat ponttal végeztek, míg Marokkó szerzett pont nélkül utolsó lett.

A nyolcaddöntőben Németország a belgákat, Spanyolország a svájciakat, míg Svédország a szaúdiakat ejtette ki. A románok is folytatták tovább, miután az argentinokat győzték le, a hollandok az íreket, a brazilok pedig a hazaiakat múlták felül. Olaszország csak hosszabbítás után tudta legyőzni Nigériát 2:1-re Roberto Baggio két góljával, Bulgária pedig a mexikóiakat tizenegyesekkel.

A negyeddöntőben az olaszok ismét 2:1-re nyertek, de nem volt szükség hosszabbításra, a spanyolok szenvedtek vereséget tőlük. A Hollandia-Brazília a vb legjobb összecsapásaként vonult be a könyvekbe. A hollandok kétszer is feleltek a brazilok találataira, de a harmadikra már nem sikerült.

A torna legnagyobb meglepetését Bulgária okozta, amikor a címvédő németeket búcsúztatta. A németek vezettek, majd a 75. és a 78. percben Sztoicskov és Lecskov góljaival fordítottak a balkániak. A románok a svédekkel harcoltak, 1:1 után következett a hosszabbítás, a 2:2 után büntetőkkel 5:4-re nyertek a skandinávok.

Az elődöntőben Olaszország ismét Baggiónak köszönhette a győzelmet, két góljával 2:1-re győztek a bolgárok ellen, akik Sztoicskov tizenegyeséből tették szorosabbá a mérkőzést. A brazilok 1:0-ra verték Svédországot, a gólszerző Romário volt.

A bronzmeccsen két olyan csapat küzdhetett, akikre senki nem számított. Mindketten elégedettek lehettek a torna után, még Bulgária is, a 4:0 ellenére. A támadófociban gondolkodó felek olyan játékosokat adtak a világnak, mint Tomas Brolin, Kennet Andersson, Henrik Larsson, Patrik Andersson vagy a kapus, Thomas Ravelli, illetve Hriszto Sztoicskov, aki Oleg Szalenkóval a gólkirályi címet is megszerezte 6 góllal, vagy Emil Kosztadinov, Jordan Lecskov és Kraszimir Balakov.

A világbajnokságok első gól nélküli döntőjét Puhl Sándor vezette, és a ráadás sem hozott döntést. Carlos Alberto Parreira  és Arrigo Sacchi fiai is a védelemre összpontosítottak. Négy év után ismét süllyedt a foci, a brazilok két védekező középpályással, a csapatkapitány Dungával és Mauro Silvával álltak fel. A tizenegyesek első körében a csapatkapitány, Franco Baresi a léc fölé vágta a labdát, Márcio Santos lövését pedig Gianluca Pagliuca hárította. Albertini, Romário a kapufa segítségével, Branco és Evani belőtte a magáét. Őket Daniele Massaro követte, Cláudio Taffarel pedig kivédte. Dunga bevágta utána, Baggiónak azonban be kellett lőnie, ha még akartak valamit az európaiak. Baggio azonban Baresihez hasonlóan az égbe lőtte. Brazília negyedszer lett világbajnok, de nem örömfocival, mint az elődök.