A labdarúgó-EB-k története: VI. rész - 1976, felvidéki magyarok aranyéremmel a nyakukban
Az 1976-es Eb négyes döntője volt az első, amit nem a nyugati blokkban rendeztek, a tornának ugyanis Jugoszlávia adott otthont. Ez volt az első torna, amikor is a hosszabbítás után büntetők következtek, valljuk be a pénzfeldobásnál azért ez jóval humánusabb módszer. Az első alkalom volt, hogy a szovjetek nem jutottak be a legjobb négybe, ott voltak viszont történetük során először a hollandok. Ez volt az utolsó Eb, ahol négyes döntőt rendeztek, a következő kontinenstornára már nyolcan válthattak jegyet. A 32 csapatot nyolc négyes csoportba osztották, az eddigiekhez hasonlóan a csoportelsők bejutottak a negyeddöntőbe.
Sajnos a magyar válogatott nem jutott tovább a csoportjából, mivel kétszer is kikaptunk Walestől. A selejtezőket 1974 októberében egy Luxemburg elleni, idegenbeli meccsel kezdtük. Bozsik József betegsége miatt Moór Ede vezette a csapatot, segítője a kispadon Várhidi Pál volt. „Nagy megtisztelés számomra, hogy a beteg Bozsik József szövetségi kapitányt ideiglenes jelleggel helyettesíthetem. Persze, egyben gond is, hiszen cselekvésre nem sok idő maradt. Luxemburgot a hónap végén Wales követi, s mindkét mérkőzésnek nagy a tétje: Eb-találkozók! Minden tőlem telhetőt megteszek, s nagyon remélem. e két fontos mérkőzésen megteszi a magáét a magyar válogatott is. A csapatokat az új helyzetnek megfelelően, Bozsikkal való megbeszélés után jelöltem ki.” – nyilatkozta Moór.
A Mészáros — Török, Harsányt, Horváth, Kántor — Fazekas, Bálint, Tóth A. — Pénzes, Kiss Tibor, Nagy László összetételű csapat 4-2-re verte a luxemburgiakat.
Október végén következett egy walesi túra, és egy kijózanító vereség. A szigetlakók 2-0-ra nyertek Griffiths és John Toshack góljaival. A tudósítások szerint az első félidő felejthető játékot hozott, a másodikban azonban kétszer is mattolták a bizonytalan magyar védelmet. Teljesítményünkről mindent elmondott, hogy a kapus Mészáros Ferenc volt a legjobbunk. Ezt követte egy bécsi döntetlen asz osztrákokkal, majd két héttel később, 1975. április 16-án végleg elúsztak továbbjutási reményeink. Hazai pályán szenvedtünk 2-1-es vereséget Walestől. John Toshack ismét beköszönt, a második félidő 70. percében John Mahoney végleg megpecsételte a sorsunkat. Branikovits László találata már csak szépségtapasznak volt jó. Ezen a meccsen már Szőcs János irányította a csapatot, de a vereség után az MLSZ teljhatalmú elnöke, Kutas István elküldte és a helyére Baróti Lajos ült le.
– szólt az értékelés a vereség után.
Tegyünk egy kis kitérőt és időzzünk el Toshacknál. A walesi labdarúgás élő legendája Cardiffból indult, majd jött a Liverpool, pályafutását Swansea-ban fejezte be. Edzette a Real Madridot és hazája válogatottját is. Első gólját a vörösök mezében az örök rivális Everton ellen szerezte. A csapattal három bajnoki címet, egy FA kupa győzelmet, kétszer UEFA kupát, egyszer pedig a BL elődjét, a Bajnokcsapatok Európa Kupáját is megnyerte.
A hátralévő két hazai selejtezőnket megnyertük, ez azonban már nem változtatott azon, hogy lemaradtunk a továbbjutásról. Elindult egy szomorú sorozat, ami csak 2016-ban ért véget Franciaországban. Nem sok mindenkit vigasztalt a tény, hogy olyan nagyágyúk, mint az olaszok és az angolok is kiszálltak a további küzdelmekből.
A negyeddöntőket a csehszlovák, jugoszláv, a holland és a nyugat-német csapat nyerte. A végső küzdelmek nagy esélyese a világbajnok németek voltak, 1974-76 között háromszor nyerte meg a BEK-et a Bayern München. A vébédöntőben, 74-ben a holland totális foci és Johan Cruyff sem tudta őket megállítani. A hollandok már a csoportkörben jól belehúztak a lengyelek és az olaszok is melléjük kerültek. Csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzték meg a lengyeleket.
Csehszlovákia Angliát és Portugáliát előzte meg. A jugók pedig az észak-írektől, svédektől, norvégoktól bizonyultak jobbnak. A kieséses szakaszban pozsonyi győzelmüknek köszönhetően kiejtették a szovjeteket Václav Jezek fiai. A hollandok egy hazai 5-0 után léptek túl a belgákon. A délszláv csapat a minket kiejtő Walest búcsúztatta (bár a cardiffi meccs után nem a játékvezető volt a legnépszerűbb ember az országban), az NSZK pedig a spanyolokon lépett túl.
Az elődöntőkben, Zágrábban Csehszlovákia-Hollandia, Belgrádban pedig NSZK-Jugoszlávia mérkőzéseket rendeztek. A döntő fázis mind a négy meccse hosszabbítás után dőlt el, sőt a döntőben tizenegyesekre került sor.
A hollandok csehszlovákok elleni meccsén Anton Ondruš az első és a második játékrészben is betalált, de sajnos ide is meg oda is: 1-1. Jöhetett a hosszabbítás, itt azonban már csak tíz emberrel játszottak a csapatok, a második félidő kimondottan durvára sikeredett, majd a hosszabbításban a hollandok még egy emberrel megfogyatkoztak. A csehszlovákok szerencséjére itt már nem sült el Ondruš lába, helyette betalált Nehoda és Veselý is. A hollandok vb ezüstös csapata alul maradt a csehszlovákokkal szemben.
A belgrádi találkozón a címvédő nyugatnémetek a plávikkal csaptak össze. Popivoda és Dragan Dzsajics, a '68-as EB hőse is betalált a német kapuba Sepp Maiernek. A németek kétgólos hátrányban mentek pihenőre, majd következett a második félidő. Előbb Flohe szépített, majd jött Müller, nem a Gerd (ő ekkora már visszamondta a válogatottságot), hanem a Dieter, és kiegyenlített. A hosszabbításban még kettőt berámolt, ezzel berúgva a döntő ajtaját. Mesterhármas a bemutatkozó meccsen, egy Eb-elődöntőben, erre mondják, hogy csak így tovább. Összesen csak 12 válogatottságig jutott (9 gól), mivel nézeteltérésbe keveredett az akkori szövetségi kapitánnyal, Helmut Schönnel, ám ennek ellenére nevezték az 1978-as argentínai világbajnokságra, mivel Schön nem mellőzhette a Bundesliga gólkirályát. A jugoszlávok csalódása hatalmas volt, a harmadik helyért lejátszott meccset is hosszabbításban bukták el 3-2-re a hollandokkal szemben.
A finálét Belgrádban, a Crvena zvezda (ismertebb nevén Marakana, 2014-től Rajko Mitić Stadion), stadionjában rendezték, egyértelműen a németek számítottak esélyesnek.
Ennek ellenére Švehlik és Dobiaš révén 2-0-ra elhúztak a csehszlovákok, a „Der Kaiser” (a császár), Franz Beckenbauer nem ilyen 100., jubileumi válogatott meccsről álmodott. A germánok azonban megint visszajöttek, nem először és nem is utoljára e csodálatos játék történetében (rémálmainkban 1954, Bern visszainteget). Müller ismét betalált, még az első 30 perc végén, a találkozó utolsó perceiben pedig az egyenlítés is összejött, Bernd Hölzenbein fejesével. Jött a hosszabbítás, amelyben nem esett gól, ismétlés helyett tizenegyesek következtek, amelyek során egyetlen rúgó sem hibázott az első három sorozatban. Ezután Ladislav Jurkemik betalált Sepp Maier hálójába, Uli Hoeness viszont fölé durrantotta, így Antonín Panenkára maradt a döntés. Ő alányúlt a labdának, amely az elmozduló Maier alig kihűlt helyére, középre esett a hálóba (ezt hívjuk azóta panenkázásnak) – Európa-bajnok Csehszlovákia!
A tornagyőztesnél két magyar nemzetiségű játékos is szerepelt: Gőgh Kálmán és Móder József. Gőgh a csehországi Kladnóban született 1948-ban, első klubja gyerekként a Gútai Barátság volt. 55-ször szerepelt a csehszlovák válogatottban, 1976-os Európa-bajnoki címe után négy évvel Eb-bronzot nyert. Játszott a pozsonyi Slovanban, a dunaszerdahelyi DAC színeiben és Ausztriában is, majd edzősködött. A csapattársai és játékosai által nagyra becsült és szeretett sportember 47 éves korában, autóbalesetben hunyt el. Emléke előtt tisztelegve róla nevezték el az FK Gúta stadionját. Móder Tardoskedden látta meg a napvilágot 1947-ben, 17 meccsen három gólt (mindhármat a szovjetek elleni páros meccsen) szerzett a csehszlovák válogatottban. Játszott a pozsonyi Inter csapatában, az 1976-os Eb idején a Lokomotíva Kassa játékosa, szerepelt a prágai Duklában is, a nyolcvanas évek elején pedig az osztrák Grazer AK-ban kergette a labdát.
