2025. szeptember 4., 17:49

A küzdés megvolt, a bravúr viszont elmaradt

Régen fordult elő, hogy a nemzetközi kupasorozatok utolsó körében még két magyar csapat is érdekelt volt, sőt reális esélyük volt a bejutásra. Végül a legrosszabb forgatókönyv valósult meg, így a Ferencváros révén ismét egyetlen csapatunk képviselteti magát ősszel Európában. 

Győri ETO
Az ETO a lefújás után
Fotó: MTI

Az FTC több év után jutott be ismét a Bajnokok Ligája play off körébe, így egy lépésre kerültek attól, hogy öt év után a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe jussanak. Kiegyenlített összecsapásra lehetett számítani a Qarabag ellen, ennek ellenére a lényegi kérdések már a budapesti odavágón eldőltek. A mérkőzés első félidejét ugyan még a zöld-fehérek dominálták, a második játékrészben azonban hibát hibára halmoztak, amelynek három bekapott gól és 3:1-es vereség lett a vége. Nehéz helyzetben várhatta az azerbajdzsáni visszavágót a Fradi, ennek ellenére egy percig sem adták fel, és elhitték, hogy meglehet a továbbjutás. 

Az odavágóhoz hasonlóan előnybe kerültek, a védelem azonban ezúttal is sokat hibázott, így még az első félidőben megfordította a mérkőzést a Qarabag. Összesítésben ekkor már 5:2-re vezetettek az azeriek, de Robbie Keane tanítványai ennek ellenére sem adták fel. Varga Barnabás büntetőjével szépítettek, majd a csereként beálló Tóth Alex remek szabadrúgásával megszerezték a vezetést.

Ekkor már csak tíz perc volt hátra a mérkőzésből, egy gól pedig még mindig kellett a hosszabbítás kiharcolásához. Nagyon közel állt ehhez az FTC, az egész mérkőzésen remekül játszó Varga Barnabás közeli fejesét azonban bravúrral védte a hazaiak kapusa, a kipattanót pedig csúnyán fölé rúgta a magyar támadó. Valószínűleg ekkor oszlottak szét a magyar BL-álmok, a játékosokon látni lehetett a frusztrációt és a csalódottságot. Remek menetelésen volt túl az FTC a BL-ben, az utolsó lépést azonban nem sikerült megtenni, így az Európa-ligában folytathatják Dibusz Dénesék. Ez a koeficiens pontok mellett anyagilag is óriási visszalépést jelent, az idei szezonban a BL-csoportkörbe jutó csapatok 18,6 millió euróval gazdagoknak, de például egy győzelemért is 2,1 millió euró üti a markukat, ami magyarországi viszonylatban óriási pénznek számít. 

A Győri ETO kis híján még a Fradinál is nagyobb csodát vitt végbe, azok után, hogy tavaly ilyenkor még az OTP Bank Liga utolsó helyén álltak, most a Konferencia Liga csoportkörébe való jutás volt a tét.

A kisalföldiek nem csupán a magyar, de az európai futballtársadalmat is sokkolták teljesítményükkel, túljutottak a Pjunyik Jerevánon, majd az AIK Stockholmon, az utolsó körben pedig a Bolla Bendegúzt is foglalkoztató bécsi Rapiddal találkoztak. 

Eleinte sokan lebecsülték a győrieket, az AIK kiejtését követően azonban egyre komolyabban vették őket. Ez látszódott a Rapid elleni odavágón is, amelyen ismét ötcsillagos teljesítménnyel rukkoltak elő Borbély Balázs játékosai. Küzdöttek, haraptak, csíptek, emellett pedig a támadójátékuk is effektív volt, és Zeljko Gavric duplájával 2:1-re megnyerték a mérkőzést. A neheze azonban egy hét múlva következett, félelmetes hangulat fogadta a csapatokat az Allianz Stadionban, ahol közel 23 ezer néző előtt kellett helytállniuk a győrieknek. Győrből is szép számmal érkeztek szurkolók, megtöltötték a vendégszektort, és voltak a mérkőzésnek olyan periódusai, amikor hangosabbak voltak a több mint 20 ezer bécsi szurkolónál. 

Az ETO már a mérkőzés elején hátrányba került. Ennek ellenére nagyot küzdöttek, megvolt az esélyük az egyenlítésre, a találkozó hajrájára azonban elfogyott az erejük, amit a hazaiak egy mindent eldöntő góllal büntettek. 

Egy csodálatos utazásnak lehettünk a részesei, már az is óriási dolognak számít, hogy idáig eljutott az ETO, a hab a tortán viszont a csoportkörbe való bejutás lett volna. A csapat nagy dolgokra hivatott, reméljük, hogy jövőre összejön az, ami most egy hajszálon múlott.

Megjelent a MAGYAR7 35. számában.

Megosztás
Címkék