2021. április 16., 20:20

A kupabúcsú után a bajnokságban javítana a DAC

A váratlan kupabúcsú után nincs idő a búslakodásra, ugyanis máris folytatódik a Fortuna Liga rájátszása, hétvégén már az ötödik fordulót bonyolítják le. A dunaszerdahelyi sárga-kékek ellenfele a a rájátszásban csak önmagát kereső trencséni alakulat lesz a MOL Arénában.

Fotó: dac1904.sk
Kupabúcsú után javítási lehetőség

Bernd Storck csapatának azonban nincs idő a búslakodásra, hiszen a bajnokság gőzerővel folytatódik, és a sárga-kékek egyértelmű célja a bajnokság hátralevő részében, nem is lehet más, mint az ezüstérem megtartása.

A javításra hazai pályán a Trencsén ellen lesz lehetőség szombaton 17 órától. A vendég Trencsén a rájátszás során megrendezett négy mérkőzésen nem szerzett még pontot, a Slovan odahaza 6-2-re verte őket, Aranyosmaróton 1-0, odahaza a Nagyszombattól szintén egygólos vereséget szenvedtek, legutóbb pedig a Zsolna nyert náluk 3-2 arányban.

A vendégek keretében felvidéki tehetséget is találhatunk a pálásti Križan Richárd személyében, aki több ízben is pályára léphetett már a MOL Arénában. A trencséniek szintén a héten búcsúztak a Szlovák Kupától, miután őket is egy másodosztályú gárda ejtett ki a legjobb nyolc között, méghozzá a kassai FC, így a trencséniek számára is csalódással ért véget a Slovnaft Cup.

A két gárda a tavaszi nyitányon már összecsapott egymással, egy emlékezetes hatgólos mérkőzésen  a sárga-kékek az utolsó percekben mentettek pontot még az alapszakasz során. Az idei szezonban a két csapat harmadik alkalommal találkozik, az alapszakaszban a DAC hazai pályán 3-1-re győzött, míg idegenben 3-3 lett az eredmény.

A DAC legutóbbi három hazai bajnokiján nem szenvedett vereséget a Trencsén ellen, két győzelem és egy döntetlen a csallóközi együttes mérlege a rivális ellen.

Hárman is jubilálnak

Holnap három futballista is egy kisebbfajta mérföldkőhöz érkezhet. Martin Jedlička 79, Dominik Kružliak 49, Eric Ramirez pedig szintén 49 találkozót abszolvált eddig a DAC színeiben a Fortuna Ligában. Ha az említett hármas pályára lép holnap, kerek jubileumot ünnepelhetnek, számol be róla a dunaszerdahelyi együttes hivatalos honlapján.

Hálás vagyok, amiért már ennyi találkozó szerepel a nevem mellett. A klubban és a pályán is remekül érzem magam és bízom benne, hogy ez a szám továbbra is nőni fog. Az a fő, hogy holnap győzelemmel ünnepelhessük ezt a kis jubileumot”

– mondja Dominik Kružliak, aki 2019 nyarán érkezett Dunaszerdahelyre.

A holnapi találkozó margójára még hozzátette: „Nehéz összecsapás lesz, de otthon futballozunk és győzni szeretnénk. Nagyon bánt minket a kupabúcsú, egyértelműen ki akarjuk engesztelni a szurkolókat és a klubot is, méghozzá jó játékkal és eredményességgel.” - nyilatkozta Dominik Kružliak a DAC hivatalos honlapjának, aki a csapatkapitányi karszalagot viseli Kalmár Zsolt távollétében.

A jótékonyság jegyében...

A Remény lángja (Svetileko nádeje) polgári társulás, amely az onkológiai vagy egyéb súlyos betegséggel küzdő gyermekek életének a jobbá tételét tűzte ki célul, április 17-re meghirdette a virtuális „Remény lángja futást”.

A szombati DAC-Trencsén bajnoki mérkőzés is a jótékonyság nevében zajlik majd, ugyanis a két klub megegyezése alapján a DAC és az AS Trencsén labdarúgói is csatlakoznak a kezdeményezéshez, akik a saját adagjukat a MOL Arénában teljesítik a két együttes egymás elleni összecsapása során.

„A virtuális jótékonysági futásnak mindegyik résztvevője nyer, hiszen az egészséges mozgáson kívül azokért is tettek valamit, akik nem tudnak futni. Támogassa energiájával, elhatározásával, de pénzbeli hozzájárulással is a kis harcosokat. A tavaszi virtuális futás által befolyt összeggel a Remény lángja (Svetielko nádeje) mobil gyermekkórházat támogatja, amelynek küldetése a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyermekek számára az otthoni környezetben való gondoskodás biztosítása” – írja a Remény lángja polgári társulás, számol be róla a DAC hivatalos honlapján.

Felsőházi rájátszás (bajnoki címért), 5. forduló:
Április 17., szombat:
ŠK Slovan – FC Szpartak Nagyszombat 15:30 (RTVS, Fortuna Liga TV)
FC DAC 1904 – AS Trencsén 17:00 (Fortuna Liga TV)
Április 18., vasárnap:
FC ViOn Aranyosmarót - MŠK Zsolna 17:00 (Orange Šport, Fortuna Liga TV)
Alsóházi rájátszás (a bentmaradásért), 5. forduló:
Április 17., szombat:
MFK Rózsahegy - FK Pohronie Garamszentkereszt 15:30 (Fortuna Liga TV)
FC Nyitra – FK Szenice 17:00 (Fortuna Liga TV)
ŠKF Szered – MFK Zemplén Nagymihály 17:00 (Fortuna Liga TV)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.