2020. május 20., 17:50

A koronavírus-járvány a füleki FTC működését is nehezíti

Az önkormányzat megszorító intézkedései és a futball szezon leállítása negatívan befolyásolja a füleki klub működését. Visnyai Attila, az FTC elnöke szerint, a koronavírus- járvány miatt hozott intézkedések felülírhatják az FTC felnőtt férfi focicsapatának jelenlegi összetételét is.

Fotó: FTC Filakovo
A válság minden klubot érint, melyek pénzügyi szempontból túlnyomórészt az önkormányzatoktól függenek. Bízom benne, hogy az ifjúsági csapat játékosait meg tudjuk tartani. Ők most nagyon jó formában vannak, és a hosszú szünet után ki lesznek éhezve a focira. Probléma a férfi "A" csapatnál adódhat, akik ezidáig anyagi juttatásban részesültek”

- nyilatkozta az elnök, hozzátéve: a focisták szerződését nem hosszabbították meg.

A három szerbiai játékost egyelőre hazaengedtük, de tartjuk velük a kapcsolatot. Mivelhogy amatőr csapat vagyunk, a focistáinkkal is amatőr szerződéseket kötünk. A szezon leállításával azonban a szerződéseket nem hosszabbítottuk meg”

- mondta. 

Az FTC jelenleg az önkormányzattól sem részesül anyagi támogatásban.

„A városházával kötött megegyezés szerint négy havi támogatásunkat megvonták. A további működésünk attól függ, hogy az országot érintő korlátozásokat mikor és milyen mértékben enyhítik. Csak ezt követően tudunk lépni, és az anyagi helyzetünk figyelembevételével mérlegelni, hogy melyik szakág hogyan tudja folytatni” - mondta.

Az országos intézkedésekre a füleki klub rögtön a kezdetekkor reagált. Lezárták a teljes stadiont, és a szakosztályok működését, edzéseit is leállították. A focit érintően a Közép-szlovákiai Labdarúgó Szövetség a nyári szezont lemondta.

„Az edzőink és játékosaink március 18-a óta nem voltak a pályán. Bár a kinti foci- és futópályát, valamint a műfüves pályát már lehet használni, de az öltözőket és a szociális helyiségeket továbbra sem, ezért úgy döntöttünk, hogy a focisták júniusig már nem edzenek” - tette hozzá az elnök, aki szerint mindezek ellenére a sportélet felfüggesztése helyes döntés volt.

„Mindenkinek hiányzik a foci, viszont a kormány megalapozott döntést hozott. Ezt erősíti az a tény is, hogy Szlovákiában viszonylag kevés a koronavírussal fertőzöttek száma” - zárta szavait.

Az előrejelzések szerint a fülekiek számára a bajnokság augusztus 2-án indulna hazai meccsel, az edzéseket ezt megelőzően másfél hónappal kezdenék. De az elnök azt sem bánná, ha az idei évet kihagynák, és jövőre újult erővel vágnának bele az új évbe.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.