2019. április 6., 17:55

A klubtörténelem egyik legfontosabb és legnagyobb győzelme - DAC-Zsolna 1:0

A Fortuna Liga rájátszásának 3. fordulójában a DAC a Zsolnát fogadta az ezüstrangadón.

dac_zsolna
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: fcdac.sk

A találkozó előtti bemelegítés is már remek hangulatban telt, a csapatok a nemzeti indentitást erősítő dalok kíséretében hangolódtak a kezdő sípszóra.

A találkozó előtt gyönyörűen szólt a Nélküled, majd fokozott hangerővel a magyar himnusz.

A kezdőrúgást a legmagasabban jegyzett magyar teniszező, Fucsovics Márton végezte el. Peter Hyballa, ahogyan arról beszámoltunk, újra számíthat Vida Kristopher játékára, aki felépült sérüléséből és a német mester a kezdőbe is jelölte a sárga-kékek legeredményesebb játékosát. Lukaš Čmelík is bekerült a Zsolna elleni kezdőbe.

Elképesztő hangulatban, elképesztő iramban vette kezdetét az ezüstrangadó.

A mérkőzés elején a vendégek csapatkapitánya Škvarka találta magát százszázalékos ziccerben, Jedlička pedig egy nagy védéssel indította a rangadót. A zsolnaiak ziccerét követően Divkovič került lövőhelyzetbe, de ebből sem született gól.

A két csapat látványos támadófocival szórakoztatta a közönséget, aminek a 14. percben meg is lett az eredménye.

Kalmár passza után Ronan tüzelt kapura, lövése azonban az egyik zsolnai játékoson megpattant, ami a vendégek hálójában kötött ki.

Ezt követően szinte rögtön óriási egyenlítési lehetőség adódott a vendégek előtt, miután Koné szabálytalankodott Škvarkával szemben, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A megítélt büntetőnél Michalík óriási gólt akart Jedlička hálójába ragasztani. Végül lövése a felső lécen csattant így

elmaradt a zsolnai egyenlítés.

A 24. percben egy pontrúgás után Koné növelhette volna a hazai előnyt, fejesét nagy bravúrral hatástalanította Holec.

Aki ugrál, büszke magyar! - énekelte a teljes stadion,

majd a Ki is a jobb! Dé-Á-Cé! Rigmusra zendített rá a MOL Aréna közönsége az első félidő derekán.

A kezdeti magas iram után az első félórát követően alábbhagyott a két csapat lendülete, de így is adódtak veszélyes lehetőségek mindkét kapu előtt. Újabb gólt az első félidőben nem láthatott a MOL Aréna közönsége.

A szünetről visszatérve a DAC ott folytatta, ahol abbahagyta,

nagy lendülettel ostromolta a vendégek kapuját az újabb gólokért. A mérkőzés 55. percében Vida Kristopher került ziccerbe, de lövésébe az egyik zsolnai védő önfeláldozóan vetődött bele.

"MOST kéne abbahagyni! - utalt a B-középben magasra tartott transzparens a magyar himnusz ellen szavazó hidas képviselők cselekedetére.

A 60. percben Škvarka másodszor találta ziccerben magát, azonban ezúttal is Jedlička volt a végállomás, aki ezúttal is bravúrral mentette meg góltól csapatát. Az utolsó félórára a Zsolna rákapcsolt és sorra dolgozta ki a gólhelyzeteit, de ezeket rendre elpuskázták a vendégek játékosai.

A 66. percben Ronan szöglete után Koné csúsztatása éppen hogy elkerülte a kaput. Peter Hyballa a hajrára a védelmet próbálta stabilizálni és Vida Kristopher helyére a védekező felfogású Martin Bednárt küldte harcba.

A 79. percben Kačer távoli lövését ismét Jedličkának kellett védenie. A sárga-kékek kapuvédője az utolsó tíz percben is parádézott, a csereként beálló Balaj ziccerét ezúttal lábbal hatástalanította. A kitámadó vendégek pedig esélyt teremtettek a hazai kontrákra is, a 82 .percben Divkovič dönthette volna el a mérkőzést, lövését Holec bravúrral tolta szögletre. Három perccel a vége előtt Kalmár ígéretes szabadrúgását szedte ki a léc alól a vendégek hálóőre bravúros mozdulattal.

A DAC ismét legyőzte a Zsolnát és immáron már nyolc mérkőzése óta nem kapott ki a vendégektől.

A mai mérkőzés a klubtörténelem egyik legfontosabb és legnagyobb győzelmét hozta.

A DAC győzelmével pontszámban beérte a Zsolnát.

Fortuna Liga, bajnoki rájátszás 3. forduló:
FC DAC 1904 Dunaszerdahely- MŠK Zsolna 1-0 (1-0)
MOL Aréna, Dunaszerdahely, 8541 néző v.: D.Sedlak
Gólszerzők: Ronan (15.)Sárga lapok: Čmelík (45.), Huk (55.), Koštrna (88.)

DAC: Jedlička - Koštrna, Huk, Koné, Davis – Ronan, Vida M., Kalmár - Čmelík (Taiwo 76.), Divkovič (Blackman 89.), Vida K. (Bednár 71.). Vezetőedző: Peter Hyballa.

Zsolna: Holec – Anang, Kaša, Králik, Lochosvili - Pečovský - Škvarka, Kačer - Mihalík (Tomič 67.), Boženík (Balaj 73.), Holúbek. Vezetőedző: Jaroslav Kentoš.

A tabella állása a mérkőzés után:

Fotó:  Fortuna Liga

dac_zsolna
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.