2018. május 27., 16:09

A klubnál támogatják Kariust

Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője együtt érez Loris Kariusszal és támogatásáról biztosította a kapust, ugyanakkor a csapat egy korábbi labdarúgója szerint a Bajnokok Ligája szombati fináléjában kapott két óriási potyagóljával azt bizonyította, nem elég jó ahhoz, hogy ebben a klubban védjen.

Loris Karius - Liverpool
Fotó: TASR

A német hálóőr a Real Madrid elleni döntőben előbb az 51. percben 0-0-nál Karim Benzema kinyújtott lábára dobta a labdát, amely a kapujába gurult, majd a 83. percben a madridiak 2-1-es vezetésénél Gareth Bale távoli lövését védte be, eldöntve ezzel a mérkőzést.

Loris Karius vigasztalhatatlan volt az elvesztett döntő után, mint mondta, tisztában van vele, hogy rajta ment el a mérkőzés.

„Elvesztettem a meccset a csapatomnak, nagyon sajnálom, hogy a hibáim ilyen sokba kerültek” - nyilatkozott a TalkSport rádiónak.

Bárcsak vissza tudnám forgatni az idő kerekét! Annyira sajnálom a csapatomat, egyértelmű, hogy miattam kaptunk ki. Ezt jelenleg nagyon nehéz elviselni, de ilyen egy kapus élete. Ezek a gólok a címünkbe kerültek, ez világos.

Karius a lefújást követően könnyek között ment a szurkolókhoz, hogy bocsánatot kérjen és elnézést kért a társaitól is.

Jürgen Klopp a meccs után igyekezett kíméletes lenni játékosával, annak ellenére, hogy hatalmasakat rontott.

„Együtt érzek vele, ő egy remek srác” - mondta Klopp.

Most viszont meg kell birkóznia ezzel, ahogy nekünk is. Mindenesetre természetesen mi támogatni fogjuk őt, ez nem is lehet kérdés.

Ugyanakkor - amint azt a BBC-nek nyilatkozva Ray Clemence mondta - a történtekkel már egész életében együtt kell élnie.

„Szörnyű hibákat követett el kulcspillanatokban. Most egész nyáron ezen rágódhat. Amikor hibákat követsz el egy ilyen fontosságú mérkőzésen, az a hátralévő életedben mindig kísérteni fog. Erre emlékeznek ugyanis az emberek és mindig emlékeztetni is fognak rá” - vélekedett az egykori kapus, aki a Liverpoollal 1977-ben, 1978-ban és 1981-ben BEK-győztes volt.

A BBC szakértője, Mark Lawrenson, aki az angol csapattal 1984-ben nyert BEK-et, a klub szempontjából közelítette meg a kapus teljesítményét, és szerinte kizárt, hogy Karius a Liverpoolban maradjon.

Egyszerűen nem látom azt, hogy újabb lehetőséget kaphatna a Liverpoolnál.

„Klopp hiába támogatja őt nyilvánosan és személyesen is, azt látnia kell, hogy nem elég jó a Liverpoolhoz, és ahhoz, amit ez a csapat el akar érni a jövőben” - írta a BBC weboldalán a korábbi hátvéd.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.