2023. augusztus 3., 08:40

A Klaksvík a Fradi után a svéd bajnokot is kiejtette

A feröeri KÍ Klaksvík a Ferencváros után szerdán a svéd Häcken csapatát is kiejtette a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjéből.

Klaksvik
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A félprofi szigetországi együttes múlt héten hazai pályán ugyanúgy 0-0-s döntetlent játszott a skandináv riválisával, mint az első fordulóban a magyar bajnokkal. A visszavágó viszont sokkal izgalmasabb és fordulatosabb volt, ugyanis amíg a Ferencvárost idegenben 3-0-ra legyőzte a Klaksvík, addig Göteborgban a három szerzett gól "csak" 11-esekre volt elég. A története legnagyobb sikerét elérő klub ugyan vezetést szerzett, de a Häcken a második félidő elejére fordítani tudott. A svédek öröme nem tartott sokáig, mert a Groupama Arénában is kétszer eredményes Arni Frederiksberg második találatával egyenlített a Klaksvík.

A hosszabbításban megint a hazaiak szereztek vezetést, azonban a feröeri gárda ismét egyenlíteni tudott, az idegek csatáját pedig 4-3-ra megnyerte, így újabb bombameglepetést okozva bejutott a BL-selejtező harmadik körébe, ahol a norvég Molde lesz az ellenfele.

A Klaksvík a mostani továbbjutásával már biztos, hogy csoportkörös lesz valamelyik kupasorozatban, mert ha alulmaradna a következő két párharcában, akkor is a Konferencia-liga főtábláján szerepelhet ősszel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.