2022. május 21., 19:20

A kerületi rivális otthonában is kikapott a DAC

A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) felsőházi rájátszásának utolsó fordulójára került sor szombat délután. A dunaszerdahelyi DAC a nagy kerületi rivális Nagyszombat otthonában lépett pályára.

dac
Fotó: dac1904.sk

A Fortuna Liga felsőházi rájátszásának utolsó fordulójára került sor szombaton. A dunaszerdahelyi sárga-kékek a bronzérmes és kupagyőztes Nagyszombat otthonában vendégeskedtek. A csallóközi együttes számára azonban még korántsem ér véget a szezon, hiszen jövő héten kedden a nemzetközi kupaindulásért zajló rájátszás elődöntőjében lépnek pályára a MOL Arénába.

A DAC portugál edzője sárga lapos eltiltás miatt nem ülhetett le a sárga-kékek kispadjára, így Martin Raška kapusedző irányította a dunaszerdahelyi együttest a kerületi rivális otthonában. A magyar játékosok közül ezúttal Veszelinov Dániel és Balogh Norbert kezdett, valamint a felvidéki Matuš Malý is lehetőséget kapott, míg sérülése után Hahn János visszatért és Szánthó Regő is a kispadon várta a lehetőséget.

A találkozónak ugyan komolyabb tétje nem volt, így felszabadultan futballozhatott mindkét együttes, de ez az első negyedórában nem igen látszódott meg, ugyanis nem sok gólszerzési lehetőség adódott a kapuk előtt. Az első nagy lehetőség a hazaiak előtt adódott, a 26. percben Azevedo került ziccerbe, azonban Veszelinov Dániel nagy bravúrjának köszönhetően nem született gól az akcióból. Nem sokkal később ismét a hazaiak veszélyeztettek, ezúttal Olejník próbálkozását tolta léc fölé Veszelinov. A mérkőzés 35. percében újabb hazai lehetőség maradt ki, egy pontrúgás után Škrtel tüzelt kapura, de a sárga-kékek magyar hálóőre ezt is hárítani tudta. Az első félidő legnagyobb dunaszerdahelyi lehetősége Balogh Norbert előtt adódott a 36. Percben, a magyar támadó nem sokkal lőtt a kapu mellé.

A találkozó 37. percében a nagyszombati City Aréna közönség felállva tapsolta a Szpartak búcsúzó játákosát Martin Škrtelt, aki ezen a találkozón fejezte be aktív pályafutását. A szlovák futball egyik legnagyobb alakja még el is érzékenyült a szurkolók fogadtatásán, a hangszórókba pedig a Liverpool világhírű indulója is a You’ll Never Walk Alone is felcsendült. Mint ismert Martin Škrtel a Liverpool színeiben töltötte el legszebb éveit, közel 320 mérkőzésen lépett pályára a vörösök színeiben.

Az első félidőben a hazaiak előtt akadtak veszélyesebb lehetőségek, az első játékrész hajrájában Azevedo és Miković is veszélyeztette, de Veszelinovnak köszönhetően a sárga-kékek nem kerültek hátrányba az első félidőben.

A második félidőben sem lehetett panasz a legkörre, a szurkolók remek hangulatot teremtettek, azonban a találkozót nem nagy iram jellemezte, nagyon kevés gólszerzési lehetőséggel. Martin Raška is érezte valamit kezdenie kellene a csapat támadójátékával és három játékosát is lecserélte. A hazai piros-feketék is több helyen változtattak, Iván Alex beállítása remek húzásnak bizonyult. A DAC egykori játékosa a mérkőzés 66. percében egy remek lövéssel tesztelte Veszelinov éberségét, majd nem sokkal később ismét a DAC magyar hálóőre védett bravúrral Iván lövése után, a kipattanó ugyan Bukata elé pattant a hazaiak játékosa elügyetlenkedte a százszázalékos gólszerzési lehetőséget.

Negyedórával a vége előtt ismét Veszelinov percei következtek, előbb Bamidele lövését tolta szögletre, majd a pontrúgás után Bukata ziccerét is hatástalanította. A nagyszombatiak nyomása pedig nyolc perccel a vége előtt góllá érett és Bamidele sokadik ziccerét már gólra váltotta, ami végül győzelmet jelentett a piros-feketéknek a nagy kerületi rivális DAC ellen.

A dunaszerdahelyi együttes sorozatban második bajnokiján szenvedett vereséget, a sárga-kékek kedden máris pályára lépnek és a Konferencia Ligáért zajló rájátszás elődöntőjében a Liptószentmiklós együttesét fogadják a MOL Arénában.

Fortuna Liga felsőházi rájátszás, 10. forduló:
FC Szpartak Nagyszombat – FC DAC 1904 Nagyszombat 1-0 (0-0)
City Aréna, Nagyszombat, 8037 néző, v.: Gemzický - Hanco, Robert
Gólszerzők:
Bamidele (82.)
Sárga lapok: Ujlaky (81.) ill. Dimun (35.)
Nagyszombat: Takáč - Koštrna, Škrtel (Ujlaky 37.), Kóša (Kozak 59.), Mikovič - Savvidis, Procházka, Vlasko (Boateng 70.) – Azevedo (Iván 59.), Olejník (Bamidele 46.), Bukata
DAC: Veszelinov – Blackman (Andzouana 46.), Muhamedbegovic, Brunetti (Sharani 85.), Malý, Davis - Njie – Dimun (Nebyla 46.), Andrezinho (Veselovský 70.) Moumou – Balogh (Szánthó 46.)
A forduló további eredményei:
ŠK Slovan – MŠK Zsolna 2-2 (1-2)
MFK Rózsahegy - ŠKF Orion Tip Szered 3-1 (3-1)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.