2022. október 28., 15:01

A katari foci VB-n még a tevék is veszélyt jelentenek

Számos focinagyhatalomnak voltak fenntartásai a katari rendezésű foci VB-t illetően, amely hamarosan, november 20-án veszi kezdetét. Elsősorban a párját ritkító téli rendezést kifogásolták, amely felborítja az egészévi futballnaptárt, de az emberi jogok katari betartásával kapcsolatban is merültek fel kétségek.

katar

A napokban viszont újabb veszélyre hívták fel a figyelmet: a labdarúgó-világbajnokságra utazó szurkolókat arra kérik, hogy kerüljék el az arab országban a tevéket, nehogy megfertőződjenek az állatok által hordozott gyilkos kórokozóktól. A közel-keleti légúti koronavírus (röviden MERS-CoV vagy más néven teveinfluenza) a feltételezések szerint denevérekről terjedt át a tevékre, de az emberre is veszélyt jelentenek.

A Covid-19-től eltérően erre egyelőre nincsen sem vakcina, sem kezelés.

Ezért sokkal veszélyesebb, nagyon magas a halálozási rátája – mondta Paul Hunter, a Kelet-Angliai Egyetem professzora. A vírus emberről emberre terjedése a kórházakban és a gondozóotthonokon belül korlátozott, de a tevékkel való érintkezés kockázatos: az Egészségügyi Világszervezet szerint az esetek 80 százalékában így fertőződtek meg az emberek.

A The Sun információi szerint a Katarba ékező focirajongók részére tevelovaglást (tevegelést) és szafari kirándulásokat is hirdettek a turisztikai cégek...

A szakértők attól tartanak, hogy a fertőzött tevéken keresztül a kór hamarosan átterjedhet az Arab-félszigetről Afrikába. Az állatokon nehéz azonosítani, mivel az csak enyhe tüneteket mutatnak. Idén két halálos esetet jelentettek Katarban: egy 85 esztendős tevetulajdonos Dohában vesztette életét, később pedig egy 50 éves farmer is meghalt, miután tevetejet ivott.

A katari labdarúgó-világbajnokság idején a futballszurkolókra további veszélyt jelenthet az országban érvényes szigorú alkoholtörvény. Az alkoholfogyasztás miatt akár börtönbe is kerülhetnek. Az Öbölparti-országokban a legtöbb látogató számára elég zavarosak az alkohollal kapcsolatos előírások. A törvény legveszélyesebb kitétele a részegséghez kapcsolódik. Katarban nem szabad nyilvánosan ittasnak lenni, viszont nincs törvényileg előírt véralkoholszint, amely meghatározná a részegséget. A törvény értelmében bárkit, aki akár csak egyetlen sört iszik a mérkőzés előtt vagy után, de furcsán viselkedik, abban a pillanatban, ahogy elhagyja a helyszínt, letartóztathatják és büntetőeljárás alá vonhatják. A mérkőzések idején pedig a stadionokban szigorúan tilos az alkoholfogyasztás.

Az arab szomszédországok, valamint a különböző emberjogi szervezetek széleskörű kritikával illették a rendező országot a terrorizmus állítólagos támogatása és a migráns munkavállalókkal való bánásmód miatt a stadionépítkezések során.

Több külföldi állampolgárt ért kellemetlenség az emberi jogok megsértése miatt Katarban, sokukat tartanak börtönben el nem követett bűncselekmények miatt. A szokásostól eltérő szexuális orientációt is érdemes titokban tartani.

A dánok már korábban is jelezték, hogy tiltakozásul konkrét lépéseket fognak tenni az emberek alapvető jogainak betartása érdekében. Szinte dizájn nélküli, egyszínű felszerelésben lépnek pályára a VB-n, amit tüntetésnek szánnak az emberi jogok katari sárba tiprása ellen. Minden szimbólumot minimalizáltak, beleértve a saját logójukat is, ha már olyan sporteseményen jelennek meg, amelynek előkészületei állítólag többezer ember életét követelték.

A magyar labdarúgóválogatott mindezek ellenére szívesen cserélne velük, akár mez nélkül is játszanának a VB-n, mint annak idején gyerekkorunkban, amikor az egyik csapat a megkülönböztetés végett póló nélkül játszott, hiszen 1986 óta nem vehettünk részt, nem jutottunk ki a világ legnépszerűbb sporteseményére.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.