2023. szeptember 3., 10:06

A kapitány elbúcsúzott, de mi lesz a sárga-kékek jövője?

Augusztus utolsó harmadában hét nap alatt három meccset is játszottak a DAC labdarúgói, s ugyan ezek közül két meccset megnyertek, éppen az egyetlen hazai találkozón botlottak, amelyen Kalmár Zsolttól is elbúcsúzott a közönség.

DAC
Fotó: dac1904.sk/Lelkes Ernő

Az aranyosmarótiak ellen idegenben kétgólos győzelem, a csallóközi kuparangadón sima 5–1-es siker Bősön, majd múlt szombaton a besztercebányaiak ellen is úgy tűnt, kitart a jó sorozat. Gavrić találatára viszont érkezett két korábbi DAC-játékos, Rymarenko és Polievka válasza, s a közel hatezer néző a nagy hőségben leginkább csak Kalmár Zsolti jelenlétének örülhetett, mert a játék ismét döcögött.

Ennél is szomorúbb, hogy míg korábban a hibák ellenére is sikerült teljesíteni, most ez nem ment. Ez tehát jól mutatja, hogy a csapatkapitány és a gólkirály távozása (ugyanis Nikola Krstovic is távozott az elmúlt hetekben) érezhetően hatott a játékra.

A helyzet pedig a gyors európai búcsú ellenére sem reménytelen, hiszen a DAC esetében a szlovák kupa és a bajnokság is lehetőséget kínál a játékosoknak arra, hogy bizonyítsák, a fiatalos erő érvényesülni tud.

Az viszont nyilvánvaló, a sárga-kékek szurkolói bázisa nincs jó hangulatban. Az Európai Konferencia Ligában mindenki többet várt a csapattól, Adrian Guľa mester lapunk hasábjain júniusban azt ígérte, harcba szállnak a csoportkörért, ehelyett jött a grúziai érthetetlen játék és a kiesés az első körben. Amikor pedig a bajnoki rajt után a közönség kissé megnyugodott volna, egyszer csak kiderült, Kalmár Zsolt, a klub legendás csapatkapitánya távozik. A hirtelen jött hír után számtalan pletyka látott napvilágot, ami a nem várt távozást magyarázta, de szerintem méltatlan lenne kitérni ezekre. Annyi bizonyos, most leginkább sikerre van szüksége a közönségnek, hogy a MOL Aréna ismét nagyobb százalékban megteljen.

Ez a besztercebányaiak elleni meccs előtt meg is volt, majd jött a már említett megbotlás, az első az idei bajnokságban, méghozzá hazai pályán.

Sokan éppen Adrian Guľa mestert hibáztatják, aki szerintük túlzottan új alapokra kívánja helyezni a dunaszerdahelyi játékot. Ez nem meglepő, hiszen éppen ezért vezeti ő a csapatot, és a filozófiája is jól illeszkedik a csallóközi klub stratégiájába, amely a fiatalokra épít. Az már más kérdés, hogy mennyire hatékonyan. A legutóbbi találkozón is kiderült, nincs vezéregyénisége a csapatnak, márpedig a bajnoki cím megszerzése felé vezető úton csak úgy lehet sikeres a DAC, ha a döntő helyzetekben van olyan személyiség a pályán, aki győzelmi lendületet tud hozni.

A jelenlegi keretben egyelőre nem látni ilyen játékost, persze Kalmár vagy éppen Krstovic dunaszerdahelyi pályafutása sem indult zökkenőmentesen, tehát időt kell adni a fiataloknak.

Annyi biztosra vehető, a tavalyi szezonhoz hasonlóan a Slovan nemzetközi kupában fog szerepelni egész ősszel, amely a pozsonyiaknak ugyan jelentős bevételt és tapasztalatszerzést jelent, de a dunaszerdahelyiek számára is van előnye, mert ők a bajnokságra koncentrálhatnak. A téli szünet előtti időszak így segíthet a csapat összerázódásában, és ez jó alap lehet ahhoz, hogy tavasszal ismét versenyben legyenek a bajnoki címért.

Megjelent a Magyar7 hetilap 35. számában

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások

Fehér István 2023. 09. 03., v - 16:28

Ez, ami most a DAC -nál zajlik, a csapat magyartalanítása. Nincs magyar a csapatban, nincs Himnusz! Meg persze néző se lesz... Ilyen egyszerű ez. Azóta Trencsénben is egy nagy nulla a pontok száma! Ha a tulajdonos azt is gondolja, amit beszél, Guľa végre piros lapot kell, hogy kapjon Dunaszerdahelyen - kalap, kabát!