2024. március 18., 20:05

A kálnóiak is besegítettek a rimaszombatiaknak

A 18. forduló mérkőzéseivel folytatódott a III. liga Közép-Szlovákiában. A rimaszombatiak szabadnaposak voltak, de a kálnóiaknak köszönhetően – akik odahaza legyőzték a listavezető sztropkóikat –, ismét közelebb kerültek a hőn áhított bajnoki címhez. Míg a fülekiek, kihasználva a hazai környezet előnyét, győztek, addig a losonciak kikaptak a námesztóiaktól, s egyre lejjebb süllyednek a táblázaton. A hétvégén elkezdődnek az V. és a VI. liga tavaszi küzdelmei, s a Losonci járásban a VII. liga is.

foto4.jpg
Illusztrációs felvétel
Fotó: Juhász Dósa János

Kezdjük a losonciakkal, akik két hete hazai döntetlennel indítottak a szinnaiak (Snina) ellen, majd osztálykülönbséggel kikaptak a feljutásra hajtó rimaszombatiak otthonában. Most az a Námesztó (Námestovo) következett, akik közvetlenül mögöttük álltak a tabellán, így nyugodtan mondhatjuk, igazi hatpontos mérkőzésről volt szó.

A námesztóiak a minősíthetetlen sorsolás miatt utolsó négy mérkőzésüket idegenben bonyolították le, ráadásul tavasszal még csak Nógrádban léptek pályára. Füleken gól nélküli döntetlennel indítottak, Kálnón kikaptak, így már csak a győzelem hiányzott nógrádi gyűjteményükből.

Losoncon a hazai csapat ((Jenčo–Suja (64. Karkus), Daško, Kotora, Tannhauser, Ufrla (46. Jashari), Hulec (46. Pipíška), Kovalčin, Oláh, Berky, Dedok (59.Telek)) mellett 150 lelkes néző próbálta megakadályozni az északi gárda pontrablását. Kevés sikerrel. A vendégek már a 10. percben megszerezték a vezetést, s miután Daško második sárga lapja után az 57. percben a kiállítás sorsára jutott, a hazaiak helyzete egyre reménytelenebbnek tűnt. A námesztóiak ráadásul nem sokat vacakoltak, hat perccel a kiállítás után kihasználták létszámfölényüket, s kétgólosra növelték az előnyüket. Bár a hazaiak ezután sem adták fel, s növelték a nyomást a vendégekre, ez gólokban csak egyszer mutatkozott meg, amikor Kovalčin vette be a vendégek kapuját, de ez kevés volt a pontszerzéshez is. Így a nógrádi csapat egyre nehezebb helyzetben várhatja a folytatást. 

A fülekiek ((Páriš–Hroncek, Illés, Kojnok (40. Urbancsok), Ibos, Nemergut (57. Telek), Rubint (46. Ádám), Ciceu (79. Köböl), Püspöky–Kvernadze, Metuk)) ugyan csak egy vérszegény hazai döntetlennel indították a szezont hazai pályán a námesztóiak ellen, de egy hete nagy meglepetésre győzni tudtak a listavezető sztropkóiak (Stropkov) otthonában.

Ez szárnyakat adott Vízteleki János csapatának, s a 456 fizető néző előtt lebonyolított napsütéses találkozón már a 6. percben vezetéshez jutott Kvernadze büntetőjével. Bár a második félidő elején hidegzuhanyként érkezett a bártfaiak egyenlítő gólja, de a végszó a hazaiaké volt, Hronček, majd Metuk is bevette a bártfaiak kapuját, így Füleken maradt a három pont. Mivel a rimaszombatiak szabadnaposak voltak, minden gömöri szem Kálnóra figyelt, ahol 350 néző – köztük sok rimaszombati is – várta a listavezető sztropkóiak vendégjátékát, akik ezúttal is úgy kezdtek, mint odahaza a fülekiek ellen, s az első félidő közepén megszerezték a vezetést. De úgy is folytatták, mint a fülekiek ellen. Jött egy négyperces rövidzárlatuk, a 64. és a 67. perc között három gólt inkasszáltak, így 3:1 arányú vereséggel távoztak a nógrádi kisvárosból. S bár eddig megszerzett 34 pontjukkal jobb gólkülönbségüknek köszönhetően még mindig vezetik a tabellát, de már egy mérkőzéssel többet játszottak, mint a batyiak. A fülekiek 27 pontjukkal maradtak a hatodik helyen, de már nyomulnak rájuk a 25 pontos kálnóiak, míg a losonciaknak az eddig megszerzett 19 pontjuk már csak a 11. helyre elegendő.

A 19. fordulóban a kálnóiak már szombaton Bártfára látogatnak, a fülekiek másnap, 24-én délelőtt a kassai Slávia TU otthonában lépnek pályára, míg a losonciak a sztropkóiaknál próbálkoznak. A rimaszombatiak 15.00 órától hazai pályán fogadják a táblázaton mögöttük álló ólublóiakat. 

A hétvégén már elkezdődnek a küzdelmek a IV-VI. ligákban is, sőt a Losonci járásban már a VII. liga is. Ez utóbbi a Nagykürtösi járásban április 7-én folytatódik, míg a mindössze négy csapatot számláló Rimaszombati-Nagyrőcei közös bajnokságban csak április 20-án. Az V. ligát jelenleg egypontos előnnyel az újonc losonctamásiak vezetik, akik a bajnoki főpróbán 5:1 arányú vereséget szenvedtek a VI. ligás felediek otthonában. A ragyolciak ((Varga–Tóth T., Adamec, Spodniak, Bencsík, Mihályi, Csík, Rácz, Koronczi, Lipták, Juhász (Csere: Tóth F., Rapi, Bacskai, Szó, Molnár)) viszont a Téli kupa megnyerésével hangoltak a bajnoki nyitányra, miután a döntőben 2:0 arányban legyőzték a VII. ligás tőrincsi Santrio Laza csapatát, így visszavágtak a tavalyi döntőben elszenvedett vereségükért. A harmadik helyett a vámosfalviak (Mýtna) szerezték meg, akik a kisdöntőben 5:0 arányban legyőzték a fülekpüspökieket. Rajtuk kívül még további hat csapat (Bozita, Divény, Szinóbánya, Videfalva, Panyidaróc ás Rózsaszállás) nevezett be az idei versengésbe. .

A tavaszi első fordulóban március 24-én, vasárnap 15.00 órától a ragyolciak a breznóbányaiakat, a tótgyarmatiak a listavezető losonctamásiakat, míg az egy ponttal tökutolsó tornaljaiak a ladomérmindzsentieket (Ladomerská Vieska) fogadják.

A VI. ligát nagyrőcei kiütéses vereségük ellenére ötpontos előnnyel a felediek vezetik az ipolynyékiek előtt, míg az utolsó helyen a tavaly még V. ligás ajnácskőiek állnak, akik eddig pontot sem szereztek. A felediek komolyan gondolják a feljutást, így a már Feleden télen megszokott hagyományos teremtorna mellett komoly felkészülési időszakot tudhatnak maguk mögött, amelyeken elsősorban magasabb osztályú csapatokkal mérkőztek meg.  A ragyolciaktól és a poltáriaktól ugyan kikaptak, de kétszer is legyőzték az V. liga listavezetőjét, a losonctamásiakat, a bajnoki főpróbán Jonáš–Bial, Szabó, Trizna Cs., Juhaniak–Bálint, Andráši, Koós, Šťavina–Lupták, Varga (Csere: Eremiáš, Trizna M., Berki, Zagyi) összeállításban 5:1 arányban, így bizakodva nézhetnek a bajnoki folytatás elé.

A 14. fordulóban az ajnácskőiek a jolsvaiakat, az ipolybalogiak a bozitaiakat fogadják, az óváriak Nagyrőcére utaznak, de a forduló csúcsrangadóját – amely akár már a bajnoki címről is dönthet –, Ipolynyéken rendezik, ahol a második helyen álló ipolynyékiek az öt ponttal előttük álló feledieket fogadják.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.