2018. április 12., 05:48

A Juventus közel volt a Real kiejtéséhez

A Juventus közel volt a csodához a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágóján a címvédő Real Madrid vendégeként: bár ledolgozta háromgólos hátrányát, ám a ráadásban Ronaldo tizenegyesgóljával a spanyolok jutottak a négy közé.

Real Madrid-Juventus
Fotó: TASR/AP

Korábban csupán három csapatnak sikerült háromgólos vagy nagyobb különbséget ledolgoznia, a Deportivo La Coruna, a Barcelona és kedden az AS Roma hajtotta végre a bravúrt, amelyre a Juventus 3-0-s hazai vereségét követően készült.

Villámgyorsan, 76 mp után vezetést szerzett a Juventus Mario Mandzukic góljával a Santiago Bernabéuban, ilyen korán még sosem kapott gólt a Real Madrid a Bajnokok Ligájában. Ezt követően magához tért a királyi gárda, többször is veszélyeztette a torinóiak kapuját.

Újabb találatnak mégis a vendégdrukkerek örülhettek: Mandzukic másodszor is fejjel volt eredményes. Az első félidőben hazai pályán legutóbb 2000 februárjában a Bayern München ellen kapott két gólt a Real, amely a szünet előtt szépíthetett volna, ám Raphaël Varane fejese a felsőlécen csattant.

A szünetben Zinédine Zidane kettős cserével próbálta felrázni csapatát, viszont a Juventus Keylor Navas hibáját kihasználva újból eredményes volt, Blaise Matuidi élt a lehetőséggel, s ezzel egyenlített összesítésben. Már úgy tűnt, hogy hosszabbításban dől el a továbbjutás sorsa, ám Medhi Benatia a tizenhatoson belül hátulról érkezve felborította Lucas Vázquezt, a játékvezető pedig büntetőt ítélt.

A Juventus kiváló kapusa, Gianluigi Buffon pedig heves reklamálásáért piros lapot kapott. Az olasz hálóőrt 117. - s vélhetően utolsó - BL-mérkőzésén először állították ki. A tizenegyeshez a 150. BL-találkozóját játszó Cristiano Ronaldo állt oda, s magabiztosan a bal felső sarokba lőtt, elődöntőbe juttatva csapatát. Az ötszörös aranylabdás portugál támadó az elmúlt idény fináléjával együtt egymást követő tizenegyedik összecsapáson talált be a BL-ben.

A müncheni találkozón egyik fél sem tudott betalálni, így nem forgott veszélyben a Bayern továbbjutása. A Sevillának nem volt kaput eltaláló lövése.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:
Bayern München (német)-Sevilla (spanyol) 0-0
Továbbjutott: a Bayern München, 2-1-es összesítéssel.
Real Madrid (spanyol)-Juventus (olasz) 1-3 (0-2)
gólszerzők: C. Ronaldo (98., tizenegyesből), illetve Mandzukic (2., 37.), Matuidi (60.)
kiállítva: Buffon (93.)
Továbbjutott a Real Madrid, 4-3-as összesítéssel.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.