2018. július 8., 07:35

A hazaiak drámai fordulatai

Az angolok különösebb megerőltetés nélkül jutottak az elődöntőbe, míg a horvátok megbonyolították a továbbjutásukat.

orosz2
Fotó: TASR/AP

A focit az eredményesség alapján ítélik meg, de a negyeddöntő meccsei közül csak egy volt játékban igazán gazdag. A svédek nem mutattak túl sokat, hiányzott a produkciójukból a foci, a kedv és az elképzelés. Anglia annyit focizott, amennyi ahhoz kellett, hogy legyőzze az ellenfelét. Kane tulajdonképpen láthatatlan volt, a svédek végig figyeltek rá. Egyik alakulat sem játszott varázslatosan. Svédország az első félidőben egy helyzetet dolgozott ki, ekkor azonban Pickford elképesztő védessel mentett.

Forsberg keveset tett hozzá a svédek játékához, de az egész válogatott színtelen focival állt elő. Az északiak a selejtezőben megelőzték a hollandokat, a pótselejtezőben kiejtették az olaszokat, a csoportkörben kikaptak a németektől, de mégis ők jutottak tovább, majd a svájciakat is kiütötték, az angolok azonban erősebbeknek bizonyultak. A svédeknek talán néhány percig volt esélyük az egyenlítésre, a második gól után azonban eldőlt, hogy kiesnek. Maguire gólja volt a döntő. Az angolok 1990 után jutottak ismét elődöntőbe.

A kelet-európai párharcot végül az nyerte, akire lényegében számítottunk. Az oroszok beálltak védekezni, és várták a lehetőséget, hogy előretörhessenek, ami abból állt, hogy előrevágták a labdát Dzjubának, aki sikeresen megtartotta, és ebből alkottak valami értelmeset. A horvátok persze az elképzelésüket akarták érvényesíteni, de az orosz csapat tudta tartani az iramot. Cserisev hihetetlen távoli lövése váratlan fordulat volt, de a horvátok szinte azonnal egyenlítettek. Majd sebességet váltottak, és benne volt a játékukban az újabb gól. A helyzeteiket azonban kihagyták, jöhetett a hosszabbítás.

Az első félidőben a horvátok uralták tovább a játékot, a vezetést is megszerezték, fordítottak, és úgy tűnt, eldőlt a továbbjutás kérdése. A második félidőben Oroszország átvette az irányítást, és Fernandes fejesével újabb fordulat következett. A tizenegyesek Horvátország győzelmét eredményezték. A horvátok 1998 után játszhatnak ismét elődöntőben.

Az elődöntőben Horvátország-Anglia mérkőzést rendeznek. A negyeddöntő kiesettjei közül az uruguayiak és a svédek drámai küzdelem nélkül kaptak ki, a brazilok játszották a focit, ők tudtak csak versenyre kelni az ellenfelükkel, az oroszok pedig harcoltak, és szerencsével továbbjuthattak volna. Ez a torna is a harcról, a defenzív felfogásról és a taktikáról szól. A foci leképezi a világot. Ahol verseny folyik, ott vannak győztesek és vesztesek is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.