2023. augusztus 19., 16:41

A három forduló után nyeretlen Aranyosmarót otthonában lép pályára a DAC

A Niké Liga negyedik fordulóját vasárnap este a DAC vendégjátéka zárja az Aranyosmarót otthonában. A dunaszerdahelyi együttes ezzel már harmadik idegenbeli bajnokiját játssza az új szezonban.

DAC
Fotó: dac1904.sk

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatja szereplését a szlovák labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga) a tavalyi szezonban ezüstérmes DAC. A csallóközi együttes a szezon eddigi három mérkőzésén egy győzelmet és két döntetlen könyvelhetett el, viszont az eddigi két idegenbeli mérkőzésén Nagymihályban és Rózsaehegyen még nem tudtak győzni Adrian Guľa védencei, a vasárnap esti mérkőzés célja pedig nem is lehet más, mint a három pont megszerzése. A sárga-kékek vezetőedzője is elmondta hatékonyabbnak kell lenniük a befejezéseknél.

Hatékonyabbnak kell lennünk, olyannak, mint az eddigi egyetlen hazai bajnoki meccsünkön. A csapatnak megvan a tudása ahhoz, hogy eredményesebb legyen, és jó teljesítményt nyújtva elhozza Aranyosmarótról a három pontot.

Természetesen tiszteljük az ellenfelet. Élvonalbeli csapatról van szó, amely jó játékerőt képvisel. Minden alkalommal nagyra értékeljük a szurkolók támogatását. Szeretném, ha elhinnék, hogy a csapat mindig a maximumot akarja nyújtani, és mindent megtesz a győzelemért. Közös erővel még erősebbé válhatunk” - fejtette ki Adrian Guľa a sárga-kékek vezetőedzője a ViOn elleni bajnoki előtt.

Az aranyosmarótiak az eddig lejátszott három forduló után továbbra is nyeretlenek a bajnokságban, mivel eddig egy pontot gyűjtött Vladimír Cifranič együttese. A szezon eddig egyetlen pontját a ViOn az előző idény bronzérmese a Spartak Nagyszombat ellen szerezte hazai pályán, ami intő jel lehet a DAC számára is, ugyanis egy kellemetlen ellenfél vár a sárga-kékekre a Zsitva partján.

A DAC helyzetét továbbá nehezíti, hogy montenegrói gólkirályuk Nikola Krstović már nem áll a csapat rendelkezésére, ugyanis klubrekordot jelentő összegért igazolt az olasz Seria A-ban vitézkedő Lecce együtteséhez.

A DAC mestere kiemelte nagy kihívás előtt áll csapata, hogy pótolni tudják az előző idény gólkirályát.

„Nikola távozása még nagyon friss, meg kell szoknunk ezt a helyzetet. Tudjuk, hogy nagy kihívás előtt állunk, hiszen egy tavaly 18 gólt szerző játékos ment el tőlünk, akinek pótlását csapatszinten kell megoldani. A célunk és a filozófiánk az, hogy hozzá hasonló játékosokat neveljünk ki. Hiszem, hogy jó úton járunk, és ezt már a vasárnapi meccsen be is bizonyítjuk. A hangulat az öltözőben jó, minden erőnkkel a mérkőzésre összpontosítunk. A fiúk tudják, miért játszunk: a három pontért, a jó teljesítményért, az egyéni- és a csapatteljesítmény növeléséért” - nyilatkozta Adrian Guľa az Olaszországba távozó Nikola Krstović kapcsan.

Ami pedig a két csapat mérlegét illeti a legutóbbi tíz összepásból a DAC hetet is megnyert, míg az aranyosmarótiak két győzelmet szereztek,

míg pontosztozkodással a két csapat legutóbbi mérkőzésén döntetlen született az elmúlt idényben, éppen a ViOn otthonában. A DAC aranyosmaróti specialistája a kilencgólos Kalmár Zsolt sem segíthet már a csallóközi gárdának, ugyanis ő is eligazolt Fehérvárra. Tehát a legutóbbi ViOn-DAC 2-2-re végződő összecsapás két dunaszerdahelyi gólszerzője, Krstović és Kalmár sem lehet ott a pályán a vasárnapi mérkőzésen.

A hazaiaknál felvidéki futballistát is találunk a keretben, a feketenyéki Tumma Gergely személyében, aki a Spartak Nagyszombattól igazolt Aranyosmarótra,

miután lejárt a szerződése, de új állomáshelyén eddig még nem lépett pályára az új idényben.

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) 4. fordulójának teljes programja:

Augusztus 18., péntek:

MFK Dukla Besztercebánya - MFK Szakolca 2-1 (1-1)

Augusztus 19., szombat:

AS Trencsén - MFK Rózsahegy 18.00 (Voyo)

FC Kassa - MŠK Zsolna 18.00 (Voyo)

Augusztus 20., vasárnap:

FC Spartak Nagyszombat – FK Železiarne Zólyombrézó 18.00 (Voyo)

FC Vion Aranyosmarót - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 20.30 (Dajto, Voyo)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.