2021. február 5., 09:02

A harmadosztályú Marcelházáról az élvonalba: interjú a komáromi Mészáros Ádámmal

Újabb felvidéki játékos szerepelhet tavasszal a Fortuna Ligában. A januárban kinevezett Léránt Péter által edzett nyitrai együttes szerződést kötött a komáromi Mészáros Ádámmal. A 27 esztendős szélsőt a nyitrai lehetőségről és a szezon további részéről is kérdeztük.

Fotó: fcnitra.com

Eddig alacsonyabb osztályokban szerepeltél, legutóbb a harmadosztályú Marcelházán, most viszont lehetőséget kaptál az élvonalban. Hogyan jött a nyitrai lehetőség?

Léránt Péter vezetőedző hívott fel, hogy menjek el egy próbajátékra, ahol megkaptam a lehetőséget, amivel sikerült is élnem. Őt már régebb óta ismertem hiszen dolgoztunk már együtt Nagymegyeren és Komáromban is.

Léránt Péternek köszönhetően kerültél a foci közelébe, szerepelhettél Komáromban és Szereden is a másodosztályban, milyen tapasztalatokat szereztél ezen időszakban?

Igen, így van, megfordultam a második ligában, ahol sok tapasztalattal gazdagodtam, de nem félek az első ligától sem.

Ezen időszakban talán két csapatot tudnék kiemelni, a Szeredet és a Szakolcát, ahol sok tapasztalatot gyűjtöttem, és ez a két csapat magasabb szinten is volt az akkori mezőnyben.

Mit gondolsz, mennyire lesz nehéz az élvonalban játszanod, milyen különbségeket vársz?

Biztos, hogy érezhetően nagy lesz a különbség, de van annyi tapasztalatom és abszolút nem vagyok megijedve az új kihívástól.

Mint elmondtad az átigazolást követően a nyitrai klub honlapjának, meglepett Léránt Péter hívása, ezek után próbajátékon vehettél részt. Mivel sikerült meggyőznöd egykori mesteredet?

Szerintem a felkészültségemmel, mivel sokat készültem, így fizikailag is megálltam a helyem az edzéseken, illetve a gyorsaságom, ami fontos tényező volt a próbajáték során. A csapat nagy része főként fiatalokból áll, így egy-két tapaszalt játékos is jól jöhet a szezon további részére.

Mit tartasz a legnagyobb erősségednek, amivel a nyitrai csapat segítségére lehetsz?

Mindenképpen a gyorsaságomat és a pontos beadásaimat említeném meg.

Mondhatjuk, ez pályafutásod legnagyobb lehetősége. Milyen célokkal vágsz neki a tavasznak?

Szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni, és akár egy-két gólt is szerezni.

A tavaszi szezon végén mivel lennél elégedett?

Nagyon elégedett lennék, ha sikerülne a felsőházi rájátszásba bekerülni, ami nem lesz egy könnyű feladat, de mindenképp a kiesés elkerülése a cél.

Hétvégén akár pályára is léphetsz és bemutatkozhatsz a Fortuna Ligában, hiszen a sereghajtó Garamszentkereszt otthonában lép pályára a Nyitra. Hogy készültök a tavaszi rajtra?

Teljes erőbedobással készülünk, szerencsére nincs sok sérült a csapatban, úgyhogy mindenki együtt tud edzeni és úgy gondolom taktikailag és fizikailag is felkészült a csapat a tavaszi rajtra.

Januárban több alapember is távozott Nyitráról, mit gondolsz, ez mennyire lesz hatással a csapat tavaszi teljesítményére?

Biztosan érezhető lesz, hiszen több kulcsjátékos is távozott és sokan jöttünk újak, úgyhogy az edzőnek nehéz dolga van, hogy összeszedje a csapatot, de biztosan megbirkózik ezzel a feladattal.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.