A hajrában mentett pontot a DAC a csallóközi rangadón
Pár nap leforgása alatt újabb csallóközi rangadóra került sor, ezúttal a szlovák élvonalban. A dunaszerdahelyi sárga-kékek hazai közönség előtt fogadták a Komárom együttesét.
A harmadik csallóközi rangadóra került sor szombat este a szlovák labdarúgó-bajnokságban, ugyanis a DAC hazai közönség előtt fogadta a tabella 11. helyén álló komáromi lila-fehéreket. Az előző szezonban a sárga-kékek mindkét csallóközi rangadót megnyerték és az idei rangadó esélyeseinek is Branislav Fodrek tanítványai számítottak.
A DAC vezetőedzője ugyanazt a kezdőt küldte pályára, mint egy hete a Slovan otthonában, ellenben a komáromiak mestere, Radványi Miklós a Zsolna elleni meccshez képest változtatott. A lila-fehérek mestere számára is különleges összecsapás volt, hiszen korábban játszott és edzősködött is a DAC-nál, ráadásul a dunaszerdahelyi klubot is élvonalba vezette, csakúgy, mint a komáromiakat.
A komáromiak számára kiválóan indult a mérkőzés, miután első komoly lehetőségét gólra váltották a vendégek Žák révén, aki a bal sarokba gurított. Az első negyedórában a DAC nem tudott gólhelyzetet kialakítani, míg a komáromiak első nagy helyzetüket gólra is váltották. A 16. percben Redzic tette középre a labdát, a vendégek védője azonban megelőzte Đukanovićot. Két perccel később ismét Redzic volt a főszereplő ezúttal a magyar támadó fejezte be az akciót, lövése az oldalhálót találta el. A 20. percben óriási lehetőség adódott a komáromiak előtt a duplázására, Mashike azonban nagy ziccerben a kapu mellé lőtt.
A 29. percben Redzic használta ki a lila-fehérke megingását, lövését azonban a DAC egykori hálóőre, Száraz könnyedén fogta. Egy perccel később Ramadan próbálkozása a felső lécről pattan ki.
A sárga-kékek nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében és nagy nyomást helyeztek Száraz kapujára.
Az első játékrész hajrájában egy pontrúgás után Mashike egy látványos ollózással lőtt a kapu mellé. Az első félidő utolsó perceiben előbb Redzic lövését védte Száraz, majd a másik kapu előtt Rudzan próbálkozása vágódott szögletre. A félidő legvégén a komáromiak újabb gólt szereztek, azonban Kružliak nem adta meg a vendégek gólját, így a szünetre maradt az egygólos komáromi vezetés.
Szünetről visszatérve Fodrek kettőt is változtatott és két sérülésből felépülő játékosát küldte pályára, Herc és Kacharaba személyében. A 49. percben nagyon közel járt a második gólhoz a KFC, egy szabadrúgás után Mashike fejesét Popović nagy bravúrral hárította. A második játékrészben is a hazaiak domináltak és az 51. percben Redzic lövését blokkolták a komáromi védők, majd Đukanović próbálkozása suhant a kapu mellé. Öt perccel később Ramadan próbálkozott távolról, de jócskán célt tévesztett. A vendégek kapusa remek formában védett és a 62. percben Ramadan lövését is fogta.
A hajrába fordulva a hazaiak mestere kockázatot vállalt és támadószellemű játékosokat küldött pályára. Negyedórával a vége előtt a komáromiak hibáztak hátul, miután Redzic harcolt ki büntetőt. A tizenegyest a DAC montenegrói gólvágója Viktor Đukanović váltotta gólra.
"Még, még, még, ennyi nem elég!" - hangzott a B-középből az egyenlítő gólt után.
A gól után még inkább beszorult a Komárom, a DAC mindent megpróbált a győztes gólért. A komáromiak legjobbja egyértelműen a kapusuk volt, hiszen elképesztő védéseket mutatott be. A hajrában Đukanović és Gagua is gólt szerezhetett volna, de Száraz mindkét próbálkozást védte és meccsben tartotta a lila-fehéreket. A mérkőzés ráadásában Ganbold óriásit mentett és Rezdic próbálkozását a gólvonalról fejelte ki, ez pedig a mérkőzés utolsó mozzanata volt. A DAC végül nem tudta megszerezni a győztes gólt és hazai pályán döntetlent játszott a Komárommal a harmadik csallóközi rangadón a Niké Ligában.
Niké Liga, 9. forduló:
FC DAC 1904 - Komáromi FC 1-1 (0-1)
MOL Aréna, Dunaszerdahely, 5650 néző, v.: Kružliak - Hancko, Pozor
Gólszerzők: 77. Djukanović (11-es), ill. 7. Žák
Sárga lapok: 48. Kacharaba, ill. 47. Kiss
DAC: Popović (C) - Kapanadze (46. Kacharaba), Blažek, Nemanič, Mendez (64. Gagua) - Gruber (46. Herc), Tuboly, Ouro (73. Corr) - Redzic, Djukanović, Ramadan. Vezetőedző: Branislav Fodrek
KFC: Száraz - Šmehyl (C), Špiriak, Rudzan, Palán - Kiss (55. Gamboš), Ožvoda (90. Németh) - Ganbold, Žák, Tamás (69. Ivanics) - Mashike (69. Bayemi). Vezetőedző: Radványi Miklós