2020. október 18., 09:59

A hajrában fordítottak Almásiék, Križan visszatért a trencséni kezdőbe

A Fortuna Liga 10. fordulójának szombati játéknapján a DAC idegenbeli összecsapása mellett további négy találkozót rendeztek. A felvidékiek közül csupán a Rózsahegy színeiben játszó Almási László örülhetett győzelemnek.

Fotó: TASR

A szlovák élvonalbeli bajnokság 10. fordulójának szombati játéknapján, a Szenice otthonában, az utóbbi hetekben remek formát mutató Almási Lászlót is foglalkoztató Rózsahegy lépett pályára. A felvidéki tehetség ezúttal is tagja volt a rózsahegyi kezdőnek. A gól nélküli első félidőt követően, az 54. percben, a Szenice szerezte meg a vezetés Edmund Addo révén. Almási a 64. percig volt a pályán. A mérkőzés legvégén a rózsahegyi együttes bő két perc alatt fordított. A 88. percben Gerec egyenlített, majd egy perccel később Jose Carrilo szerzett öngólt.  

Magabiztos győzelemmel hangolt a Slovan a jövő hétvégén esedékes DAC elleni csúcsrangadóra. A címvédő pozsonyi együttes Lérant Péter csapatát győzte le három góllal, a szerediek kezdőjében ott volt a szintén felvidéki Iván Alex is. A Slovan már az első játékrészben eldöntötte a mérkőzést, háromgólos előnyre tettek szert, amit a második félidőben meg is tartottak a pozsonyiak.

A palásti Križan Richárd hat bajnoki mérkőzés után tért vissza a trencséni kezdőbe., és a védő végigjátszotta a Garamszentkereszt elleni kiesési rangadót. A Radványi Miklós menesztése után a garamszentkereszti együttes egy pontszerzéssel indított, miután a Trencsén ellen döntetlent ért el, az új vezetőedző Jan Kamenik irányításával.

Krizan Richard
Fotó:  fkpohronie.sk

A forduló előtt dobogós Nyitra az Aranyosmarót otthonában szenvedett kétgólos vereséget. Pedig a bodrogközi Geri Gergely által irányított nyitrai együttes számára jól indult a találkozó, már a harmadik percben megszerezték a vezetést, de Balaj még a félidő előtt büntetőből egyenlített. Szünet után Balaj egy újabb büntetőből megszerezte a hazaiaknak a vezetést, majd Balaj harmadik találatával bebiztosította a győzelmet is az Aranyosmarótnak. Veresége ellenére a Nyitra továbbra is a harmadik helyen áll, igaz a Zsolna és a Nagyszombat összecsapása még hátravan a tízedik fordulóból.

Fortuna Liga 10. fordulójának eredményei:
FC Vion Aranyosmarót - FC Nyitra 3-1 (1-1)
ŠK Slovan - ŠKF Szered 3-0 (3-0)
FK Szenice – MFK Rózsahegy 1-2 (0-0)
AS Trencsén - FK Pohronie Garamszentkereszt 1-1 (1-0)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.