2024. április 25., 10:59

A hajrában fordított a másodosztály listavezetője ellen a Fradi, és bejutott a kupadöntőbe

A Nyíregyháza a második félidőben vezetést szerzett ugyan a Ferencváros ellen a MOL Magyar Kupa balmazújvárosi elődöntőjében, de a zöld-fehérek a rendes játékidő utolsó perceiben megfordították az eredményt, és 2-1-es győzelmet arattak.

Fradi
Fotó: fradi.hu

Saját stadionjának újjáépítése miatt a Nyíregyháza a Ferencvárost is Balmazújvárosban fogadta. A várakozásnak megfelelően a fővárosi csapat lépett fel kezdeményezőbben, de a hazai együttes is szervezetten futballozott.

A vendégek már a negyedóra elteltével cserére kényszerültek, egy középre passzolásnál megsérült Zachariassen, és nem tudta folytatni a játékot.

A hazaiak, akik időnként letámadták ellenfelüket, több alkalommal komoly helyzetet tudtak kialakítani egy-egy labdaszerzés után. A 26. percben Varga Ádám óriási bravúrt mutatott be Kovácsréti próbálkozásánál, majd bő tíz perccel később Gressó lőtt mellé. Az első játékrészben végül nem született gól.

Szünetről visszatérve egy nyíregyházi helyzettel indult a második játékrész, Gressó tört be a tizenhatoson belülre, de Varga ezúttal is nagy bravúrt mutatott be.

Az 58. percben komoly gólszerzési esélyt puskázott el a Fradi támadója Varga Barnabás. Alaxai kézzel feltartotta Vargát, amiért Bogár büntetőt ítélt.

A büntetőt Varga a jobb sarok felé küldte, Fejér viszont óriási bravúrral kiütötte. A zöld-fehérek kapusa Varga Ádám is remekül védett, a 68. percben azonban, Kovácsréti Márk lövésénél már nem tudta megakadályozni a gólt. A nyíregyházi vezetés után a Ferencváros cserékkel próbálta felpörgetni csapata támadójátékát, a Ferencváros a hajrában nagy iramot diktált, amit a másodosztály listavezetője nem bírt el.

A 35-szörös magyar bajnok nem egész négy perc leforgása alatt fordítani tudott a találkozó legvégén.

A 85. percben egy remek testcsel után Cissé lőtt pontosan, amivel kiegyenlítettek a zöld-fehérek. Pár perccel később pedig a fordítás is megvolt, Szevikjan tekert védhetetlenül a hazai kapu jobb oldalába.

A Nyíregyháza, amely először szerepelhetett kupaelődöntőben, a mérkőzés nagy részében szervezetten és veszélyesen futballozott, megnehezítette a Ferencváros dolgát, amely azonban - a kihagyott büntető ellenére - kicsikarta a győzelmet. A Ferencváros ellenfele a budapesti kupadöntőben a Paks lesz, a meccsre május 15-én kerül sor a Puskás Arénában.

MOL Magyar Kupa, elődöntő:

Nyíregyháza Spartacus FC (II.) -Ferencvárosi TC 1-2 (0-0)

Balmazújvárosi Stadion, Balmazújváros, 2500 néző, v.: Bogár

Gólszerzők: Kovácsréti (68.), ill. I. Cissé (85.), Szevikjan (89.)

Sárga lapok: Alaxai (57.), illetve Marquinhos (43.), Abu Fani (64.), Varga B. (79.)

Nyíregyháza: Fejér - Baki, Alaxai, Gengeliczki - Nagy D., Kesztyűs, Farkas, Nagy B. - Gresó (Novák, 73.), Beke, Kovácsréti (Sigér, 77.)
Vezetőedző: Tímár Krisztián

Ferencváros: Varga Á. - Botka (Loncar, 46.), Abena, Cissé, Civic (Ramírez, 80.) - Abu Fani, Maiga (Szevikjan, 73.), Zachariassen (Makreckis, 16.) - Traoré (Kodro, 73.), Varga B., Marquinhos
Megbízott edző: Nenad Szakics.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.