2019. január 28., 21:03

A Győri ETO Dunaszerdahelyről igazolt szlovák bajnok támadót

A Győri ETO együttese hivatalos médiafelületén jelentette be, hogy Dunaszerdahelyről igazolt szlovák bajnok támadót Kovács Alan személyében. A 25 éves támadó fél plusz egy éves szerződést írt alá az ETO-val.

kovacs-alan-az-eto-ban.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Kovács Alan pályafutását a pozsonyi Slovan együttesénél kezdte, ahol szlovák bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal, de mindössze egy bajnokin lépett pályára. Ezt követően a DAC B együtteséhez igazolt, ahol szintén kevés lehetőséget kapott. A sárga-kékek kölcsönadták az SK Senec, majd az Iskra Borcice, az SKF Szered, legutóbb pedig szintén az élvonalbeli FK Szenice csapatában futballozott, ahol a jelenleg is futó idényben hat bajnokin jutott szóhoz.

Nagyon örülök, hogy az ETO-hoz igazolhattam. Nagy motivációt érzek, hogy segítsek a csapatnak a céljai elérésében! Az ETO egy nagyszerű csapat, remek infrastrukturális feltételekkel, minden adott a jó szerepléshez!

 nyilatkozta szerződése aláírásakor Kovács Alan.

Korábban a Győri ETO igazolt már Dunaszerdahelyről, miután Mervó Bence szerződött a Rába-partiakhoz.

kovacs-alan-az-eto-ban.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.