2020. május 16., 11:32

A Getafe és a Villarreal is tagadta a bundázást

A spanyol élvonalban szereplő Getafe és a Villarreal labdarúgócsapat is tagadta, hogy az előző idény utolsó fordulójában bundameccset játszott egymással.

201712091551050.KORRUPCIO_1-2.jpg

A spanyol lapok arról számoltak be, hogy a 2-2-es döntetlen előre megbeszélt eredmény volt a két együttes között.

Az El País napilap közölte: a meccs az Oikos-művelet részeként került gyanúba, amely során tavaly 11 embert tartoztattak le fogadási csalás miatt. Hozzátették: egy WhatsApp-beszélgetésen két gyanúsított személy előzőleg a Getafe-Villarreal találkozóról egyeztetett. Emiatt ki kell vizsgálni, hogy a Getafe csapatkapitánya, Jorge Molina fizetett-e Villarreal-játékosoknak az előre megbeszélt eredményért.

A Villarreal közleményében kiemelte:

elutasítják a vádakat, és kategorikusan tagadják az általuk elítélt bundázást,

amely károsítja a sport és a versengés lényegét. Hasonló nyilatkozatot adott ki a Getafe is, amely szintén tagadta, hogy sportszerűtlen magatartást tanúsított volna.

A nevesített játékos, Molina a vádakra reagálva nyilatkozatában hangsúlyozta: nincs kapcsolatban a nevezett gyanúsítottakkal, nem volt tudomása a tervükről és nem volt befolyással a mérkőzés bundázására. Kiemelte: ügyvédekhez fordult, akik majd megteszik a megfelelő jogi intézkedéseket.

A La Liga 2018-19-es idényének zárófordulója előtt a Getafének még volt esélye a Bajnokok Ligája-részvétel kiharcolására is, ellenlábasa a vele azonos pontszámmal álló Valencia volt, amelynek viszont az egymás elleni eredménye kedvezett a két csapat közötti sorrend eldöntése esetén. A Getafének így csak akkor lett volna esélye a BL-re, ha a Valencia nem nyer a szezon utolsó meccsén, ám utóbbi - a Valladolid vendégeként - az 52. percben már 2-0-ra vezetett, és végül nyert is. A Getafe ugyanabban az időpontban otthon játszott a Villarreallal, a mérkőzés a 76. percig 1-1-re állt, akkor a hazaiak a találkozón másodszor is megszerezték a vezetést, a vendégek a 87. percben egyenlítettek.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.