2020. november 29., 08:07

A Fradi nyerte az örökrangadót, Szépeék kikaptak, Medgyesék pontot szereztek

Az OTP Bank Ligában szombaton három bajnokira került sor, a játéknap rangadóját a Ferencváros és az MTK játszotta, és a Fehérvár szintén pályára lépett.

Fotó: mlsz.hu
OTP Bank Liga, 12. Forduló:
Ferencvárosi TC-MTK Budapest 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Nguen (40.), Baturina (75.)

A hét közben, a Bajnokok Ligájában a Juventus otthonában kis híján pontot szerző Ferencvárosra újabb rangadó várt, ezúttal a nagy múlttal bíró örökrangadó az MTK ellen. Az NB I 12. fordulójában a zöld-fehérek hazai pályán fogadták a MTK-t. A 217. örökrangadót beárnyékolta a járvány, ugyanis az MTK csapatánál több játékos is hiányzott koronavírus-fertőzés miatt, ami a kék-fehérek keretén jócskán meglátszott, hiszen a fiatalokat még fiatalabbak váltották.

Akik úgy gondolták, hogy a Ferencvárosnak könnyed meccs lehet a derbi, azokat meglepetésként érhette Michal Boris taktikai húzása. Az MTK német vezetőedzője németes stratégiát dolgozott ki és már a saját térfelén letámadta a Fradit, ezzel megnehezítve a zöld-fehérek dolgát. A bajnoki címvédő nem is tudta saját játékát játszani, akadozott a gépezet. Ezzel szemben az MTK fiataljai teher nélkül futballoztak, látszott, több fiatal is bizonyítani szeretett volna edzőjének.

Az első félidő hajrájáig remekül védekezett az MTK, azonban öt perccel a szünet előtt Varju borzasztó rosszul passzolt hátra az elcsúszó Ferreirának, amire lecsapott Nguen Tocmac és megszerezte a vezetést a Fradinak, így a szünetre Rebrov csapata vezetéssel vonulhatott le.

Térfélcserét követően is fegyelmezetten védekezett az MTK és rendkívüli módon megnehezítették a Ferencváros játékát. A pihenőt követően annyiban változott a játék képe, hogy a Ferencváros több ellentámadást tudott vezetni a némileg fellazult védelemmel szemben, mivel az MTK nem tett le a gólszerzésről, és gyakran eljutott ellenfele kapujának előterébe.
Bár akadozott a Rebrov gépezet, azonban az ukrán szakember remek érzékkel cserélt. A csereként beálló Baturina szinte első labdaérintéséből gólt szerzett, amivel gyakorlatilag el is döntötte a három pont sorsát. A horvát támadó első élvonalbeli gólját szerezte a Fradi színeiben, győzelmével Fradi megerősítette vezető helyét a tabellán és négy ponttal vezetnek a Fehérvár előtt.

MOL Fehérvár FC - Zalaegerszegi TE FC 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Zivzivadze (12.), Houri (21.)

A bajnoki címre aspiráló MOL Fehérvár hazai pályán fogadta a Zalaegerszeg csapatát. A vendégeknél a nádszegi Szépe János ezúttal csak a kispadon kezdett, a második félidőben, a 73. percben lépett pályára.

A székesfehérvári együttes nagy lendülettel kezdte a találkozót és viszonylag gyorsan meg is szerezték a vezetést Zivzivadze révén a 12. percben, amit bő 8 perccel később Houri duplázott meg. Márton Gábor egykori egyesülete hátrányban is próbálkozott becsülettel, de nem sikerült az első játékrészben gólt szerezniük.

Fordulást követően kiegyenlített lett a játék, azonban a hajrában megfogyatkozott a ZTE, miután Szalai Dánielt kiállította a játékvezető.
A kiállítás ellenére a Zalaegerszeg közel állt a szépítéshez, Rus Adriánnak a gólvonalról kellett kivágnia Vass Patrik lövését.  
Ennek ellenére a Fehérvár győzelme nem forgott veszélyben és ismét feljöttek a második helyre a székesfehérváriak, hátrányuk négy pont a címvédő Fradival szemben.

Kisvárda Master Good-Budafoki MTE 0-0

Az újonc Budafok két vereség után szerzett ismét pontot, a fővárosiak a Kisvárda otthonában játszottak gól nélküli döntetlent. A vendégeknél ezúttal nem kapott lehetőséget a dunaszerdahelyi Medgyes Sinan. A Kisvárda a döntetlen ellenére is maradt a dobogón, míg a Budafok a tabella hetedik helyén áll.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.