2020. október 19., 16:41

A Fradi már Barcelonában

Megérkezett Barcelonába a Ferencváros labdarúgócsapata, amely kedden lép pályára a Camp Nou Stadionban Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen.

Fotó: fradi.hu

A zöld-fehérek két és félórás repülőút után gurultak be szálláshelyükre, az I. János Károlyról elnevezett hotelbe, ahol az El Clásicók előtt az FC Barcelona ősi riválisa, a Real Madrid is meg szokott szállni. Ez a szálloda néhány percre van a stadiontól.

Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa az MTI-nek elmondta, nem sok idő volt külön felkészülnie erre a találkozóra, de természetesen átvettek olyan szituációkat, amelyekkel gyakran szembekerülhet majd a mérkőzésen. 

"Nagyon sok mélységi passzal próbálkoznak a védővonal mögé, laposan és belöbbölve is, amikor pedig lemennek a szélre, akkor sem feltétlenül a beadást részesítik előnyben, hiszen nincsenek magas, erős csatáraik" - nyilatkozta a válogatott a hálóőr, aki hozzátette, természetesen az ellenfélnél több olyan futballista is van, akire nem is lehet felkészülni.

Lovrencsics Gergő arról beszélt, hogy minden játékos nagyon várja már a hétfői edzést és a keddi mérkőzést is. Hozzátette, minden csapatban, ahol eddig játszott, az volt az álma, hogy egyszer a Bajnokok Ligájában szerepeljen, az pedig, hogy ezt a Ferencvárossal érte el magyar futballistaként, óriási dolog.

Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője 18.30 órától tart sajtótájékoztatót a Camp Nouban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.