2025. szeptember 28., 20:11

A Ferencváros ellen szakadt meg az ETO veretlenségi sorozata

A magyar labdarúgó-bajnokság (Fizz Liga) nyolcadik fordulójának zárómérkőzésére Győrben került sor, ahol a bajnoki címvédő Ferencváros lépett pályára.

ETO-Fradi
Fotó: fradi.hu

A Fizz Ligában még veretlen ETO FC hazai közönség előtt fogadta a 36-szoros magyar bajnokot. A találkozót nagy érdeklődés előzte meg, hiszen a győriek remek szereplése óta komoly futballáz uralkodik a városban. Mint ismert, a zöld-fehérek az előző idényben óriási meglepetésre kiharcolták a nemzetközi porondon való indulás jogát a csallóközi Borbély Balázs vezetésével. A Rába-parti csapat nagyon közel állt a Konferencia-liga csoportköréhez is, ám a play-offban a bécsi Rapid nagy csatában bizonyult jobbnak.

A Ferencváros vezetőedzője a csütörtöki, Viktoria Plzeň elleni mérkőzéshez képest erősen felforgatott kezdőcsapattal lépett pályára az ETO Parkban, hiszen az ír szakember több kulcsemberét is pihentette. A kezdő sípszó előtt két győri futballista is elismerésben részesült: a Fradi és a DAC korábbi játékosa, Željko Gavrić a hónap legjobbja díjat vehette át, míg a portugálok ellen bemutatkozó Vitális Milán az ötvenedik ETO-játékos lett, aki magára ölthette a magyar válogatott mezét. A találkozó ünnepélyes kezdőrúgását Boros Tamás, ismertebb művésznevén Essemm rapper végezte el, aki köztudottan hatalmas ETO-drukker.

A telt ház előtt megrendezett találkozót a győriek aktívan kezdték, Schön beadását Dibusz könnyedén lehúzta. A hatodik percbe Szalai labdavesztését követően, Benbouali lövése elakadt a blokkban. A 10. percben újabb hazai lehetőség adódott, Schön beadása Raemaekersről vágódott le, a kipattanót pedig Vitális küldte kapura, de a DAC korábbi játékosa nem találta el jól a labdát. Egy perccel később a hazaiak gólvágója Bumba szánta el magát egy lövésre jó 20 méterről, de jócskán a kapu fölé lőtt.

A 23. percben jó helyről végezhetett el szabadrúgást a Ferencváros, a pontrúgásnak Levi futott neki, és hatalmas gólt ragasztott Petráš kapujának bal felső sarkába. A ferencvárosi vezetés után is akadtak lehetőségei a győrieknek, előbb Anton szabadrúgása okozott veszélyt, majd Bumba éles szögből leadott lövését Raemaekers tisztázta szögletre. A 32. percben Levi beadása után úgy tűnt, hogy a győri védelem könnyedén menti a helyzetet, ám Bánáti Abrahamssont találta el, a labda pedig Pešić elé pattant, ám a szerb támadó már nem tudott belenyúlni. Az első játékrész hajrában a hazaiak előtt újabb lehetőség adódott, ismét a Ferencváros jobb oldalát bontották meg a győriek, majd Vitális fejezte be az akciót, de lövésébe Szalai fejelt be, ami végül Dibuszé lett.

ETO-Fradi
Fotó:  fradi.hu

A hajrában a hazai szurkolók rázendítettek, és felharsant a „Hajrá, Győr! Hajrá, Győr!” rigmus. A játékrész utolsó perceiben a Fradi beszorult a saját térfelére, a 40. percben pedig Vitális harmadik kísérlete már kaput talált, de Dibusz hatalmas bravúrral hárította a fiatal középpályás lövését. Az első játékrészben újabb gól nem született, így egygólos ferencváros vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.

A szünetben mindkét vezetőedző cserélt a hazaiaknál Željko Gavrić állt be, míg a Ferencvárosnál Tóth Alex érkezett. A második játékrész elején rögtön a Fradi került helyzetbe, egy szöglet után Szalai bólintott a kapu fölé. Az 50. percben Vladoiu távoli próbálkozása szállt a kapu fölé, majd öt perccel később Antom életerős bombáját ütötte szögletre Dibusz. A mérkőzés 58. percében Robbie Keane ismét változtatott és Varga Barnabást, valamint Lenny Josephet is pályára küldte. A 64. percben megduplázta előnyét a magyar bajnok, Levi beadását Cadu a hosszúról középre fejelte, a csereként beálló Varga Barnabás pedig első helyzetéből gólt fejelt. A hajrában a Fradi magabiztosan őrizte előnyét, a győriek küzdötten ugyan, de nem tudtak gólt szerezni. A Ferencváros pedig megtörte az ETO veretlenségi sorozatát és feljött a tabella második helyére, míg a győriek az ötödik helyről folytatják.

Fizz Liga, 8. forduló:

ETO FC - Ferencvárosi TC 0-2 (0-1)

ETO Park, Győr, 8280 néző, v.: Bognár

Gólszerzők: Levi (18.), Varga (64.)

Sárga lapok: Gavrić (58.), Vingler (87.), illetve Ötvös (29.), Tóth A. (60.)

ETO: Petráš– Vladoiu (Stefulj, 69.), Abrahamsson, Csinger, Anton (Vingler, 87.) – Vitális, Bánáti (Bíró, 69.) – Schön, Tóth R. (Gavrić a szünetben), Bumba (Njie, 86.) - Benbouali. Vezetőedző: Borbély Balázs

Ferencváros: Dibusz – Gartenmann, Raemaekers, Szalai – Cadu, Levi (Zachariassen, 69.), Ötvös (Tóth A., a szünetben), Kanikovszki (O'Dowda, 84.), Nagy – Gruber (Joseph, 58.), Pešić (Varga, 58.). Vezetőedző: Robbie Keane

A forduló további eredmányei:

Újpest FC - Nyíregyháza Spartacus 2-2 (2-2)

ZTE FC – Kolorcity Kazincbarcika 5-0 (1-0)

DVTK – DVSC 0-0

Paksi FC - Puskás Akadémia FC 3-2 (1-1)

MTK Budapest - Kisvádra Master Good 4-0 (2-0)

Megosztás
Címkék