2019. augusztus 30., 07:13

A Ferencváros bejutott az Európa-liga csoportkörébe

Az Európa-Liga play-off körében története egyik legfontosabb mérkőzésére készült a magyar bajnok Ferencváros, amely a litván bajnok Suduva ellen, fordulatos mérkőzésen harcolta ki az Európa-liga csoportkörébe való bejutást.

Fradi-Sudova
Fotó: MTI

A zöld-fehérek nehezen lendültek játékban és a találkozó elején több hibával játszottak. A 10. percben Varga beadása után Dvali fejelt fölé. Ezt követően a Ferencváros saját tizenhatosa előtt hibázott, amit a vendégek kegyetlenül kihasználtak, és megszerezték a vezetést Verbickas révén. A bekapott gól után a magyar bajnok nem nagyon tudott ritmus váltani és csak keresték a játékukat.

A találkozó 33. percében Lovrencsics előtt adódott komoly gólszerzési lehetőség, a zöld-fehérek csapatkapitánya éppenhogy mellé lőtt. Három perccel később a litvánok is hibáztak és Kardum szabálytalansága után büntetőt ítélt az olasz játékvezető, amit Varga Roland értékesített. A hajrában a zöld-fehérek komoly fölénybe kerültek és a 42. percben Zubkov visszagurítása után Dvali lőtt centikkel mellé. Az első játékrész hajrájában a zöld-fehérek megfordították a mérkőzést: Zubkov jobb oldali passza után Boli gurított a hálóba a kapufa segítségével.

Szünetről visszatérve a vendégek mindent elkövettek az egyenlítés érdekében. A 63. percben növelhette volna előnyét a Ferencváros: Sigér szerzett labdát és passzolt Zubkovhoz, aki egy sistergős bombával rezegtette meg a felső lécet. Ezt követően a litván bajnok ismét gólt szerzett. Svrljuga jobb oldali beadása után Blazicot megelőzte Topcagic, aki két méterről a rövid sarokba lőtt.

A litvánok öröme azonban nem tarhatott sokáig: három perccel az egyenlítést követően Tokmac ismét megszerezte a vezetést a Fradinak. A harmadik gól után a magyar bajnoknak több lehetősége is volt, hogy végleg eldöntse a továbbjutás kérdését. Azonban Zubkov és Isael sem tudta gólra váltani ziccerét a hajrában. A 77. percben a nagy kedvvel futballozó Tokmac is lezárhatta volna a mérkőzést, de végül a kapus lábában elakadt a lövése. Öt perccel a vége előtt Zubkov harmadik nagy ziccerét sem tudta gólra váltani.

A ráadásban Zubkov ellen szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, amiért újabb büntetőt ítélt a Fradinak az olasz bíró. A 11-est a csereként beálló Szignyevics váltotta gólra és állította be a 4-2-es végeredményt.

A Ferencváros ezzel 15 év után újra bejutott az európai csoportkörbe.

Európa-liga, play-off, visszavágó:
Ferencváros - FK Suduva 4-2 (2-1)
Groupama Aréna, Budapest, 18 567 néző v.: Guida (olasz)
Gólszerzők: Varga (36., büntetőből), Boli (44.), Tokmac (67.), Szignyevics (90+6.) ill. Verbickas (11.), Topcagic (64.)
Sárga lapok: Heister (4.), Sigér (34.) ill. Kardum (35.), Kerla (43., Matulevicius (75.)
Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Dvali, Heister - Sigér, Haratin - Zubkov, Tokmac, Varga – Boli (Szignyevics 81.)
Suduva: Kardum - Svrljuga, Kerla, Jankauskas, Hladik, Zivanovic – Verbickas (Jankauskas 71.), Cadjenovic, Matulevcius (Vezevicius 88.) - Topcagic, Tadic (Golubickas 46.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.