A Ferencváros a pontszerzés reményében fogadja a Nice-t
A Ferencváros csütörtökön abban a reményben fogadja a Nice-t a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában, hogy megszerzi első pontját, jobb esetben akár pontjait.
A magyar bajnoknak égető szüksége van erre ahhoz, hogy teljesítse a célként kitűzött továbbjutást, mivel az első két fordulóban egyaránt 2-1-re kikapott a belga RSC Anderlecht vendégeként és hazai pályán az angol Tottenham Hotspurtől. Az sem utolsó szempont, hogy a zöld-fehérek tulajdonképpen közvetlen riválissal találkoznak, mivel a francia csapat szintén nyeretlen a második számú európai kupasorozatban.
A Ferencváros jó hangulatban várhatja a fontos összecsapást, mert vasárnap úgy is 2-0-ra legyőzte a Fehérvárt, hogy félórát emberhátrányban futballozott. Az is bíztató, hogy továbbra is ontja a gólokat a klub friss igazolása, Saldanha, aki eddigi hét meccsén nyolcszor volt eredményes.
Az FTC így annak ellenére vezeti a magyar bajnokságot, hogy kevesebb találkozót játszott riválisainál. Ezzel szemben a Nice immár egy hónapja nyeretlen.
A nizzai gárdának elsősorban a gólszerzéssel gyűlik meg a baja, ugyanis a szeptember 20-án aratott bajnoki sikerét követően lejátszott öt meccsen egyszer sem tudott egynél többször betalálni, így egy vereség mellett négyszer döntetlent ért el.
A francia bajnokságban nyolcadik Nice az El-ben 1-1-es döntetlennel rajtolt a spanyol Real Sociedad ellen, majd 4-1-re kikapott az olasz Lazio otthonában, így egy pontjával éppen a Ferencvárost megelőzve 30. az El tabelláján.
A Ferencváros mindössze másodjára találkozik francia klubbal, az első alkalomról jó emléket őriz, mivel két éve az El csoportkörében előbb idegenben 1-0-ra verte az AS Monacót, majd hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott vele. A Nice először találkozik magyar csapattal.
A második számú európai kupasorozatban a nyolcfordulós alapszakasz első nyolc helyezettje közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdenek majd meg a 16 közé jutásért. Az utolsó 12 együttes kiesik. A Ferencváros jelenleg 31. helyen áll.
A Groupama Arénában 18.45-kor kezdődő összecsapás a görög Taszosz Szidiropulosz játékvezető sípjelére kezdődik, a mérkőzést az M4 Sport, az m4sport.hu, valamint a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió is élőben, ingyen, regisztráció nélkül közvetíti.